Lótusz hadművelet

9. fejezet

/Emily/

Végül túléltem az első hetemet az új suliban, és már a hétvégére annyi leckét és tanulnivalót kaptam, hogy ki sem láttam belőlük.

Még Chloe-val is sikerült találkoznom és beszélgetnem egy kicsit, bár a témánk leginkább a hétfői matekdoga volt, amire egyikünk sem számított, hogy ilyen hamar eljön. Éppen ezért Chloe meghívott magukhoz szombaton, hogy menjek át hozzájuk tanulni, és közben legalább több időnk lesz beszélgetni, és elmesélni a másiknak, mik történtek az elmúlt évek alatt. Valamint az sem maradhatott ki, hogy végre megismerjem a legjobb barátnőjét, Clarát, akit szintén elhívott szombat délutánra, és aki nem mellesleg Roy kezei alatt dolgozik a diákönkormányzatban, mint alelnök. Alig vártam, hogy megismerjem.

Szombaton ebéd után összekészültem, és magamra kaptam egy egyszerű farmernadrágot az I Love Yorupanda feliratos pólómmal, amit az egyik anime fesztiválon vásároltam. Délután két óra körül vonatra szálltam és elindultam a megadott cím felé. Sejtettem, milyen házra számíthatok, figyelembe véve Chloe és Roy életviszonyait, de azért akkora kacsalábon forgó palotára még én sem voltam felkészülve. Egy hihetetlenül nagy, többszobás lakás kapuja előtt álltam, és eldönteni sem tudtam, hogy jó helyen járok-e. Végül a postaládára írt családnév tett arról tanúbizonyságot, hogy az épület, ami előtt álltam, valóban Chloe és Roy otthona.

Becsengettem, majd vártam, hogy valaki megszólaljon a kaputelefonban. Roy azonnal felismerte a hangomat, és már nyitotta is nekem az ajtót, hogy beengedjen az otthonukba.

– Üdv itt, nálunk – mondta kivirulva, mikor meglátott.

– Szia, Roy.

A szőke fiú egy fekete rövidnadrágot viselt, ami úgy nézett ki, mint a tesifelszerelésünk, valamint egy szürke izompólót, ami igencsak csábítóvá tette őt a szememben. 

– Kerülj beljebb – invitált be. – Chloe még öltözik, de szólok neki, hogy megérkeztél. Addig kérlek, foglalj helyet, hozok neked valamit inni. 

– Egek! Csigavér, Roy! – szóltam rá, hogy oldjam a feszültségét. – Nem kell ilyen formálisan beszélned velem. Elvégre gyerekkori barátok vagyunk, és te nem egy bankár vagy, hanem az osztálytársam. 

Roy villantott felém egy halvány mosolyfélét, majd szó nélkül eltűnt a konyhában, én pedig beléptem a nappaliba. Legnagyobb meglepetésemre a kanapén ülve találtam Roy utánfutójaként ismert Ren nevű osztálytársamat. A fiú egy pohár narancslevet szürcsölgetett éppen, de amint meglátott a boltíves átjárónál, egyből félrenyelte az innivalóját, majd szolidan köhögni kezdett. 

– Te meg mit keresel itt? – kérdezte számonkérő hangnemen, egy kissé durva stílusban. 

– Engem Chloe hívott át mára tanulni. Sokkal inkább az a kérdés, hogy te mit keresel itt. 

– Nyugodj meg, Emi – jelent meg mögöttem Roy egy pohár üdítővel a kezében. – Ő velem van. Délelőtt elugrottunk a srácokkal edzeni, Ren pedig velem jött, hogy videojátékozzunk a maradék időben. Itt alszol, Ren? – tette fel a kérdést ezúttal a fiúnak. 

– Akár maradhatok is – felelte vállat vonva. 

Uram atyám, Roy tényleg meleg! – futott át a gondolatomon abban a pillanatban, amint Ren válaszolt a kérdésére. – De hát Roynak jegyese van, lehetetlen, hogy valóban kavarjon egy fiúval. Bár, ki tudja, lehet pont ez a kényszerházasság az oka annak, hogy boldogtalanságában mást is ki akar próbálni, amíg nem kerül az ujjára a billog. 

– Parancsolj, Emi – adta át nekem az üdítőt, én pedig megköszöntem azt. – Ren! Gyere már ide egy kicsit, és próbálj meg úri japán módra viselkedni.

– Japán? – csillantak fel a szemeim erre a szóra, és erősen szuggerálni kezdtem a kanapéról éppen felálló fiút. 

– Így van – helyeselt Roy. – Ren félig japán. Hát nem is vetted észre?

– A-azt észrevettem, hogy félig ázsiai, de azt nem gondoltam volna, hogy japán vér folyik az ereiben. 

– Igaz is – csapott Roy a homlokára. – Hiszen te odavagy az ázsiai kultúráért, főleg a japánokért. Akkor itt az ideje, hogy kettesben hagyjalak titeket egy kis időre. Biztosan sok megbeszélnivalótok van. 

Roy csak mosolyogva sarkon fordult, hogy elhagyja a hatalmas nappalit, de Ren félve rohant volna utána, mikor elesett a kötetlen cipőfűzőjében, és elvesztette egyensúlyát. Szőke barátja épp fordult volna meg, hogy elkapja, de Ren sikeresen ledöntötte őt a másik szófára, és úgy feküdtek egymáson, akár egy igazi pár. Kezeimmel kétségbeesetten takartam el lángoló arcomat, de ujjaim közt kukucskáltam, hogy láthassam a fejleményeket. A két fiú elmerült egymás tekintetében, az én fejemben pedig máris összeállt egy tökéletes yaoi történet alapsztorija.

– Hahó, Emily! – kiabált le Chloe az emeletről, mikor meglátta Royt és Rent egymáson. – Roy, az isten szerelmére! Ne a kanapén, ha egyszer nem mosható a huzat. 

– T-tévedsz, hugi – mentegetőzött Roy, majd lelökte magáról az apró japán fiút. – Ez nem az, aminek látszik. 

– Aha, persze – forgatta szemeit vörös hajú barátnőm. – Igyekezz, Emily! Clara már itt van. 

– Máris megyek – feleltem hangosan, és megvártam, amíg Chloe visszament a szobájába. 

Tekintetem újra a két fiúra vetődött, akik egymás szemébe sem mertek nézni a történtek után, amit persze nem csodáltam. Roy egy torokköszörülés után elhagyta a nappalit, és kettesben hagyott engem a sráccal, ahogyan azt eleinte eltervezte. 

– Hát, ez elég furcsa volt – törtem meg a csendet. – Ti aztán tényleg jól kijöttök Roy-jal. 

– Na, és aztán? – kérdezte arrogánsan. – Roy a legjobb barátom, és nem fogom hagyni, hogy miattad megváltozzon kettőnk viszonya. Ha harc, hát legyen harc – húzta ki magát, mintha csak valamiféle forradalmár lenne. – Hadat üzenek neked Emily... Emily...

– Davis.

– Akkor az. Nekem aztán tökmindegy. Akkor is hadban állunk mostantól, Emily Davis... vagy hívjalak inkább Lótusznak? – kérdezte nyelvet öltve rám, majd ő is elhagyta a nappalit.

Ez a délután tele volt számomra meglepetésekkel. Roy, a legjobb gyerekkori barátom feltehetőleg meleg, és az osztálytársunkkal, a félig japán fiúval kavar, aki valamiért az előbb üzent nekem hadat, mintha csak Roy szívéért akarna velem megküzdeni, pedig én semmit nem akarok Chloe bátyjától. És, ha ez nem volna elég, az előbb Lótusznak szólított. Megáll az eszem, komolyan, de ha Ren valóban ilyen kompetitív, akkor nem futamodom meg a kihívása elől.

Miután összeszedtem magam, felballagtam az emeletre, egyenesen Chloe szobájába. A barátnőm mellett valóban ott hasalt a földön Clara, egy matematikakönyv felé hajolva. A szőke lány igazán szimpatikusnak tűnt nekem, ami nem is lehetett kérdéses, ha egyszer Chloe legjobb barátnője. 

– Csakhogy végre feltaláltál az emeletre – förmedt rám Chloe. – Mi történt? A bátyám elvarázsolt a szürke izompólójában?

– Közel sem – tiltakoztam.

– Akkor Ren? – faggatott tovább ezúttal fintorogva. – Istenem, Emily! Pont Ren?

– Félreérted a dolgot – magyaráztam. – Egyik srác sem érdekel. Nem akarok pasit magamnak, amíg gimis vagyok, hiszen nem tudnék a tanulásra koncentrálni. Egyébként is, illene bemutatnod minket egymásnak. 

– Igaz is – kapott észbe Chloe. – Emily, ő itt a barátnőm és egyben az osztályképviselőnk, valamint a diáktanács alelnöke, Clara Marsall. Ő fog minket felkészíteni a matekdogára.

– Nagyon örülök – biccentett a lány, én pedig mosolyogva viszonoztam a gesztust.

Bár Clara szimpatikus csajszinak tűnt, nem kerülhette el a figyelmemet, hogy igencsak le volt törve, akár a bili füle. Nem értek az ilyesmihez, de minél hamarabb a barátjává akarok válni, hogy segíthessek a terhei cipelésében.