/Sebastian/
Bevallom, kissé furcsálltam, hogy Roy csak úgy áthívott magukhoz, hogy "megmutathasson valamit".
Belementem a játékba, jobb dolgom híján. Anya otthon volt Clarissával, könnyű szerrel elmehettem... vagyis, csak majdnem.
– Hova igyekszel ilyen szorgosan? – érdeklődött anya, amint levágtattam az emeletről.
– Szorgosan? Ugyan, anya – nyögtem fel, mire azonnal előttem termett a nappaliból.
– Kérdeztem valamit, fiatalember – állt elém kihúzva magát. Szegény nő a vállamig, ha ér, legalábbis magassarkú cipőjében sikerül meghaladnia ezt a remek magasságot.
– Royhoz – feleltem.
Anya beletúrt vörös, göndör fürtjeibe, majd megpróbált szigorúan nézni zöld szemeivel.
A szarkalábak már a szeme sarkába csücsülnek, vékony karjait keresztbe fonta a mellkasán. Egy egyszerű melegítőt viselt, akár csak én, fehér pólóval. Eközben a kis hercegnőm is csatlakozott a buliba.
Mint egy kilőtt ágyúgolyó, úgy rohant végig a krémszínű járólapon, apró kezét azon a ronda narancsszín falon húzva. Szőke haja laza lófarokba kötve lobogott mögötte, zöld szeme játékosan megcsillant. Arcát szeplők keretezték, na meg az imádott frufruja.
Fodros ruhája, meg a tiara a fején csak még jobban megalapozta a tőlem kapott becenevét.
Elmosolyodtam, amint a lábaimba csimpaszkodott, majd nyelvét kiöltve édesanyánkra jelezte, hogy épp ideje felvennem.
– Sssebassstian – sziszegte. Imádta ezzel húzni a fejemet. – Vegyél fel!
– Sajnálom hercegnőm, mennem kell az öltönyös bácsihoz, aki Monopolyzni szeretett volna veled – mosolyogtam rá, mire megharapott, majd visongva visszavonulót fújt.
– Kapok időkorlátot? – néztem anyukámra, felhúzva egyik ugyan olyan vörös szemöldökömet, és ráadásképpen fancsali képet vágtam, mire anya elnevette magát.
– Szeretnél, Paprika? – kérdezte nevetve.
Úgy érzem, ez a felesleges keménykedés már kezd túlzás lenni, ha ez a nevetséges becenév is előkerül, amit még Claratól kaptam...
– Nem, szia, anya – mondtam, majd elhaladva mellette nyomtam a feje búbjára egy puszit.
– Aztán ne légy túl tüzes, kincsem – kiáltotta utánam nevetve.
Hát igen, nem igazán volt egy... nos, anyukámnak más a humora, így kell szeretni... vagy megszökni tőle.
Ez a kis erőfitogtatás csupán arra volt elég, hogy húsz percet álljak egy helyben, akár fasz a lakodalomban.
Mióta apa meghalt, anyának én lettem az egyetlen "férfi" az életében, akár Clarissának. Inkább szülőként tekint rám, mintsem bátyjaként.
Nem is ismerhették egymást, apát hamarabb elvitte a rák, mint hogy megszülethetett volna a kis hercegnője... de ez már lassan 5 éve.
Már Royék ajtajában álltam – a kacsalábon forgó palota előtt, amire csak akkor lenne pénzünk, ha nyernénk két telitalálatost a lottón –, amikor az orrom előtt kinyílt az ajtó, épp akkor a kilincsért nyúltam. Barátomra számítottam, helyette viszont a Csöcsivel álltam szemben.
Beletúrt egy árnyalattal sötétebb vörösre festett hajába, majd már kacsintott, és neki támaszkodott az ajtókeretnek, elállva az utamat. Mi a fene?

YOU ARE READING
Lótusz hadművelet
RomanceA történet három fiú szerelmi kalandját mutatja be. Daniel egy magáról sokat képzelő, ám de roppant talpraesett srác, aki imád a lányok szívével játszani. Ren-t, a félig japán fiút; furcsa, néha gyerekes viselkedése miatt mindenki melegnek gondolja...