Lótusz hadművelet

16. fejezet

/Sebastian/

Hála az égnek, véget ért a mai kínzásunk is. Kifejezetten elemében találtuk az edzőnket, aki eléggé zabosnak tűnt az én angyalomra, amiért az a lánya körül legyeskedett.

Ezt úgy kell érteni, hogy míg nekünk adott – nagy nehezen – öt perc szünetet, addig szegény srácnak le kellett nyomnia negyven hosszt. Pechére, kedves barátom is jó formában volt ma, így teljesítette az akadályt.

Kezdem sajnálni, nem könnyű megkedveltetni magunkat ezzel a zsarnokkal.

– Hé, Seb, van valamilyen teóriád? – szólított meg az arkangyal.

– A húgomra vigyázok, anyu túlórázik – válaszoltam, miközben a cipőmet kötöttem, majd ránéztem barátomra.

– Ááá, az édes kicsi hercegnődre? – nevette el magát. – Bájos kis hölgy, de szerintem maga az ördög – kuncogott.

Erre csak a szememet forgattam. Melyik gyerek nem rossz?

– Persze, persze – morogtam. Tudtam, hogy csak viccelődik, de kényszert éreztem, hogy...

– Anya tigris, nyugodj meg, nem vagyok szatír, meg hát...

– Hogy haladsz az edző bá' lányával? – kérdeztem inkább. Amúgy is, mindenki más a helyzetéről tudtam a megbeszélések miatt, amiket ő folyton kihagyott. – Nem igazán mesélsz róla.

– Hát – dörzsölte meg kelletlen a tarkóját – fogalmam sincs, mit mondhatnék. Az apja ki akar csinálni, de a kitartásommal nagyon imponálok... csak... – hirtelen elcsuklott a hangja, amivel jobban felkeltette az érdeklődésemet. Gabriel leszegte fekete kobakját.

– Mi az akadály? – karoltam át és adtam a fejére egy barackot. Hirtelen nem nagyon tudtam, hogy mit kellene tennem, hogy felvidítsam, elveszettnek tűnt.

– Csak, rájöttem, hogy... – Pár másodpercig elhallgatott, majd egy nagy sóhaj kíséretében kinyögte a gondját. – nem érzek semmit. 

Most enyém lett a hallgatás joga. Fogalmam sem volt, erre mit is kellett volna felelnem. Nem érez semmit. Abban sem voltam biztos, hogy kellene neki.

– Nem tudom, hogy...

– Rosszul fogalmaztam – meg masszírozta a homlokát, miközben az autóm felé tartottunk.

Kezdtem kellemetlenül érezni magamat.

Rápillantottam a műszerfali órára: 16:58. Ezek szerint igenis nagy késésben voltunk.

– Ha megbántad – kezdtem, majd beindítottam a Lexust – akkor szállj ki.

– Egy ilyen remek muriból? – nevetett kényszeredetten.

– Akkor mi ez a csajos társalgás? – fintorogtam, mire belecsípett a combomba.

– Van egy nagyon aranyos, kedves, gyönyörű...

– Elég nyáladzásból, kímélj meg, kérlek – fújtattam, majd gázt adtam. A beszélgetéstől is szerettem volna megszabadulni, meg biztos voltam benne, hogy Nyuszikám türelme, – aki épp a hercegnőmre vigyázott – véges velem szemben, bár a húgomat imádja.– Akkor csak tények: egy igazi amazon, de mást szeret, és a srác is viszont szereti, csak egy szerencsétlen balfasz, így még nem sikerült neki felszednie – kacsintott rám, majd nevetésben tört ki.

Először nem jöttem rá, hogy mire akar ezzel kilyukadni, még sajnálatot is éreztem iránta.

A felismerésem magával hozta a sértettségemet is, de ez hamar átcsapott jókedvbe. Együtt nevettünk, majd a házuk elé érve megvártam, míg kimászik a kocsiból, aztán padlógázzal indultam haza. Jól esett Gabriel ugratása, ami kissé valóságos volt.