Lótusz hadművelet

10. fejezet

/Daniel/

Teljes nyugalomban ébredtem fel, lassan nyújtózkodtam, cicamosakodás...

Aztán ránéztem az órámra, és megláttam, hogy kibaszottul lekéstem az edzésemet.

Az edző ki fog nyírni, ha csak úgy betoppanok – kavarogtak a borús gondolatok a fejemben, miközben egy gyors zuhany, fogmosás és felöltözés után levágtattam a lépcsőn. Anya a konyhában tevékenykedett, apa tévézett, lábát a kanapé előtt álldogáló kávézóasztalon pihentette.

– Miért nem keltettél fel, anya?! – gyanúsítottam meg a főzőcskéző szülőmet, de csak miután megkaptam tőle a reggeli puszimat.

Nem én akarom, ő adja mindig.

– Mert olyan édesen aludtál, nem volt szívem... – magyarázkodott, és jó, hogy a szemei nem alakultak át szívecskévé, mint azoknak az idióta smiley-knak.

– Akkor most leszek szíves, és elviszel Royhoz? Már befejezték az edzést, és írta, hogy van egy meglepetése számomra, menjek át.

Anya beleegyezett abba, hogy később elvigyen a haveromhoz, és nagyon reméltem, hogy ezúttal Seb – ha ott lesz –, elhagyta a farkangyalát. Gabriel néha fel tud idegesíteni pusztán a jelenlétével is, nem tudom miért. Olykor meg tök jól kijövünk; pont olyan a kapcsolatunk, mint Roy-jal. Roy is meg tud őrjíteni az okoskodásával. Van ilyen. Rent nem bántam, ő amúgy is Roy kiskutyája, szóval meg kellett szoknom a jelenlétét. Ráadásul miután jobban megismertem, rájöttem, hogy nem is olyan gyökér, mint amilyennek tűnik.

Hát, igen, végezetül én vagyok köztük a legjóképűbb és a legnormálisabb is.

Anyával csak másfél óra elteltével indultunk el, mert addigra Royék is biztosan hazaértek. Az út nem volt hosszú, egy negyed óra alatt megtettük, én végig kibámultam az ablakon, anya meg idegesítően dúdolgatott mindenféle hülye számot, ami a rádióban szólt.

Mikor kiszálltam, muszáj volt neki egy puszit adnia, és csak ez után indulhattam befelé.

Chloe nyitott ajtót, de úgy, hogy be sem kopoghattam. Valószínűleg az ajtón lévő sötétített üvegen mindent látott, és ettől egy kicsit zavarba jöttem.

– Roy mondta, hogy nyissak ajtót, de nem rád számítottam. Megérkezett anyuci pici fiacskája? – gügyögött nekem keresztbe tett kezekkel, és ezzel a viselkedéssel előcsalogatta a harci szellememet.

– Megmutassam, hogy már nagyfiú vagyok?

– Már nem kakilsz be?

Éppen a falnak löktem volna a harcias kis vöröskét, mikor Clara, a félénk kis DÖK elnökhelyettes közénk érkezett. A látottaktól fülig vörösödött, és Chloe is hasonlóképpen festett, miután ellökött magától.

– Umm... félbeszakítottam valamit? – érdeklődött félénk hangon a csaj, én meg a szemeimmel űztem, hogy menjen már, nincs itt semmi helye.

Ha csak nem akar harmadik lenni – futottak át a gondolatok az elmémen, amiket azonnal el is vetettem. Sajnos Seb idióta szabályai szerint nem lehetünk kettőnél többen.

– Igen. Éppen most vágtam volna le rituálisan Daniel icipici tökeit, de megmentetted – felelt Chloe komoly ábrázattal, mintha csak valóban így lett volna. Pedig nem.

– Azt hittem, csókolózni fogunk – közöltem ártatlanul, mire kaptam egy jégkék, metsző pillantást. – És honnan tudod, hogy icipici a tököm? Netán láttad őket?

A vöröske fülig pirult, amire Clara is csak nézett; nemhogy én. Sosem láttam még ezt a csajt így elvörösödni.

– Idióta! – rivallt rám fenyegetően. – Clara, felmennél a szobámba? – Egészen szépen kértre meg a helyetteskét, ami amaz csak egy "perszével" reagált le. – Mindjárt megyek én is, csak megbeszélek valamit Daniellel...

Csak kéjesen mosolyogtam Chloe szenvedésén, és Clara béna bólogatásán – szerencsétlen nem igazán értette, mi folyt köztünk az ajtó előtt. Sokkal boldogabb lettem, miután a felesleges harmadik eltűnt a képből, és csak a vörös dög maradt nekem.

– Meg ne próbáld elmondani bárkinek is, hogy mi...

Nem fejezte be a mondatot a szentem, várta, hogy rájöjjek én a végére.

– Szerelmesek vagyunk?

– Miről beszélsz, te állat? Ennyire megbolondítottalak?

Valójában igen – feleltem magamban, de ezt neki nem mondhattam el. Helyette előhozakodtam azzal, amiről valójában tárgyalni szerettem volna vele.

– Alkut ajánlok a számodra, Vöröske.

– Aha. És majd én menjek bele, ugye, anyuci kicsi csillagfénye?

Kezdett idegesíteni a sok és idióta beszédjével, de nem szakíthattam félbe semmivel.

Meg akarom nyerni ezt a fogadást. Jogsim már van, kell hozzá egy autó is, természetesen. Apa azt mondta, hogy vegyek magamnak, neki elég volt, hogy a jogsimat kifizették. Szörnyű.

– Nem lesz másik választásod – közöltem negédesen, ami a vöröskének nem igazán volt ínyére. – Ha esetleg a válaszod nem, akkor elmondom még Roynak is, hogy lefeküdtünk, pedig akkor a bátyóka biztos, hogy megölne.

Chloe szinte füstölt a méregtől, és én csak angyalian mosolyogtam rá. Azt hiszem, én vagyok a farkangyal, nem Gabriel.

– Mit akarsz?

– Járj velem.

Chloe döbbenten meredt rám – bizonyára nem erre számított. Egy ideig kihívóan szuggeráltuk egymást, és csak utána hallhattam kielégítő válaszát.

Meg fogom nyerni a fogadást.

Már az elején meg is szereztem a csajt, az meg kit érdekel, hogy utál?