Lótusz hadművelet

15. fejezet

/Chloe/

Daniel hülye.

Komolyan hülye.

Egyszerűen nem normális.

Hogy miért? Elmondhatom.

Pénteken felhívott, hogy találkozzunk szombaton az úszás edzése után, és mivel megfenyegetett, hogy a bátyám jelenlétében "véletlenül" kicsusszan a száján, hogy volt egy kis kalandunk, nem volt más választásom, mint belemenni a randiba.

"Valami szexiset vegyél fel, Piroska... vagy inkább semmit" – kérte egyáltalán nem szerényen, amire inkább próbáltam nem mondani semmit.

Eljátszottam a gondolattal, hogy felveszek majd egy rossz melegítőt, de aztán rájöttem, hogy anya valószínűleg ezeket már rég kidobta, így normálisan kellett felöltöznöm. Egy farmert és egy egyszerű pólót kaptam magamra, aminek véletlenül sem volt kivágása, nehogy Daniel megjegyzést tehessen rá.

Fél órát vártam rá, pedig azt mondta, az edzés négykor véget ér – éppen azon gondolkodtam, hogy egyszerűen hazamegyek, és hagyom a francba az egészet, de ekkor megjelent a hülye haverjaival.

A kis meleg, rizsszemű gyerek szokásosan a hülyeségeiről beszélt, miközben a bátyám nyakában lógott, Daniel tőlük egy kicsit lemaradva átdobta a vállán az edzőcuccát, és biztosan valami modellnek képzelte magát, mert úgy vonult, mintha csak egy kifutóról szabadult volna. Sebastian meglepődhetett a jelenlétemen, mert egy pillanatra megtorpant, de aztán gyorsan behozta az egy lépés lemaradását. Gabriel odahajolt Roy füléhez, és nem kerülte el a figyelmemet az irányomba való biccentése sem. Roy szemei rám szegeződtek, szinte felnyársaltak, és kezdtem kényelmetlenül érezni magam.

Próbáltam beadni, hogy én csak eltévedtem, és véletlenül kerültem pont az uszoda elé, és csak szerencsétlen egybeesés, hogy pont ott álltam meg pihengetni...

– Te mit keresel itt, Chloe? – támadt le a kérdéseivel Roy, és kihagyta azt a bizonyos "ó, szia, húgi, jó látni" részt. Nekem meg időm sem volt válaszolni, mert Daniel elvette előlem a lehetőséget.

– Randizni hívtam – közölte nemes egyszerűséggel, bár azt az apró részletet elfelejtette említeni, hogy konkrétan kényszerített a találkára.

– Te normális vagy, ezzel randizol? – Ren egyáltalán nem diszkréten vagy halkan röhögött ki, legszívesebben teletömtem volna a száját a kezében lévő chipses zacskóval.

– Te beszélsz? A bátyámra hajtasz – emeltem ki a nem elhanyagolható tényezőt. Ren arca meg sem rezzent, miközben megvonta a vállát.

– Ren...

– Akkor megyünk, Szerelmem?

Szerintem nem csak én pislogtam nagy szemekkel Danielre, mikor ő elém lépett, és várta, hogy reagáljak a becenevére, amit az ő szájából nem éreztem éppen a magaménak.

– Ha megbántod, megöllek! – kiabálta utánunk Roy, miután Daniel a kezemre fogott, és nekiállt elrángatni a csoportosulástól, amire csak forgattam a szemeimet.

Kíváncsi voltam, Dan mit tervezett csinálni, és valójában azon is meglepődtem, hogy egy nyugodt kávézóba vitt a saját szobája helyett.

Valamiért úgy éreztem végig, mintha neki sem lett volna sok kedve a randihoz, mintha oka lett volna az egész járós dolognak, így pár perc kínos csend után faggatni kezdtem.

– Szóval? Mi ez az egész?

Daniel felsóhajtott, és az előtte heverő tortaszeletének tejszínhabjába túrt a villájával, mintha ez megadta volna a keresett választ.