Lélegezni kerekeken

1. rész: Boldog élet

- Grace! Igyekezz elfogsz késni!

- Megyek már, Anya! - Szóltam le édesanyámnak a szobámból.

Még egy utolsót végig simítottam a ruhámon és már az iskolatáskával a vállamon robogtam le a földszintre. A fokokat kettesével szedve szaladtam le, mikor megéreztem a fenséges reggeli illatát. Ám tudtam, most nincs annyi időm, hogy még reggelizzek is.

- Itt vagyok. - Futottam be a konyhába, majd elvettem a reggeli kávés termoszt és anya mellé érve egy puszit adtam az arcára. - Majd jövök. Szeretlek.

- Én is téged kincsem. Livie már kint vár a kocsiban. - Szólt utánam. - Ma este pizzát rendelünk. - Kiabált kihajolva a konyhából.

- Imádlak. - Dobtam felé egy puszit. - Szia. - A bejárati ajtót nyitottam majd sietve becsaptam. A tornác lépcsőin rohanva láttam meg a kék bogár autót. A kapun kirepülve dőltem be az anyós ülésre. - Bocsi. Itt vagyok.

- Neked is jó reggelt Granger! - Szólt szem forgatva legjobb barátnőm. Ránézve láttam meg az elfojtott mosolyát. - Hogy tudsz mindig elaludni? - Kérdezte, miközben már fordult is le a kocsibejáróról. Szemét visszavezette az útra, de félszemmel még a visszpillantóból rám nézett.

- Bocsánat. Ígérem legközelebb nem fordul elő. - Mosolyogtam rá kutya szemekkel, mire csak felnevetett. - Amúgy nem mindenki korán kelő, mint te. - Mosolyogtam rá.

- Hé! Én sem vagyok az. Egyszerűen csak én felkelek, mikor szól az ébresztő. - Nevetett fel.
Vörös hajjával éppen olyan pörgős volt, mint egy öt éves. Imádtam ezért.- Hogy vannak anyudék?

- Jól, köszönik szépen. Tegnap Jason rántottát akart volna sütni, de sajnos rájöttünk, a konyha nem az ő területe. - Nevetve meséltem a bátyám incidensét.

- Ez most komoly? - Fordult felém egy pillanatra nevetve. - Azt ne mond, hogy...

- De igen. Sajnos a tűzjelző hangjára kelt fel az egész család. - Emlékeztem vissza anya és apa félig komás, ám éledő arcára, ahogy rohannak le a három éves kis öcsémet fogva. - Apáék kiosztották, hogyha lehet inkább kerülje a konyhát.

- Szegény Jason. - Nevetve felelte, miközben lefordult az iskola felé.

Gyorsan keresett Livie egy helyet a zsúfolt parkolóban, majd már ki is szálltunk a kocsiból egyenesen a hideg októberbe.
Rohantunk be az épületbe lebegő kabátokkal és félig lecsúszott táskával. Mire a kétszárnyas ajtót átléptük már csak öt perc volt csengetésig.
- Miss Gilbert és Miss Meyer! Nyomás órára! - Szólt ránk a portásunk Mr Lee.

- Úgy lesz. Jó reggelt! - Kiabáltuk egyszerre Livie-vel.

Már szaladtunk is fel az emeletre és robogtunk be a kémia terembe, majd levágódtunk a középső padsor második padjába, és kifújtuk a bent tartott levegőnket. A tanár éppen akkor jött be pár pillanat múlva.

- Jó reggelt gyerekek! Ma az elektrolitokat fogjuk venni. - Ezzel már fordult is a táblához Mrs Banks. Haja most is szoros lófarókba volt kötve, kosztümje olyan volt, mintha most vette volna.

- Hé! - Szólt a hátam mögül egy halk fiú hangja. Hátra fordultam. - Nem semmi belépőtök volt. - Szólt büszkén az fekete hajú osztálytársam Zack.

- Kösz. - Csak rámosolyogtam és előre fordultam.

- Ez nem sokon múlott. - Suttogta barátnőm mellőlem, mire csak halkan kifújtam a levegőt.

- Igen. Bocsi. Ígérem többször nem fordul elő. - Suttogtam vissza bűnbánóan.

- Semmi baj. - Szorította meg a kezemet, majd ő is a füzetébe körmölt.