Lélegezni kerekeken

6. rész: Merengések

~ Grace

- Édesem...

- Gracie...

- Hugi, ébredj...

- Graci...

- Anya, apa, Jason...Matty?

Nem láttam semmit. Minden fehérség volt. Körülöttem fehér köd gomolygott. Körbe fordultam a tengelyem körül. Álltam.
Nem láttam, de hallottam a családom hangjait.

- Anya, apa. Hol vagytok? - Kiabáltam a semmibe. - Jason, Matty? Valaki?

- Szeretünk. - Halkult el a hangjuk.

- Ne, ne menjetek el! - Vált fátyolossá a látómezőm. - Kérlek! - Rogytam a földre és kiszakadt belőlem a sírás.

- Szeretünk Hugi.

- Ne! Jason!...

Minden elhalkult, minden eltűnt. Akárcsak ők.
Elvesztettem őket.
Újra.

- Grace... Grace! - Valaki szólított. Alig hallottam, de tudtam, ismerőstől jön. -Grace ébredj fel! - Rázta meg a vállamat valaki, mire kipattantak a szemeim.

Hevesen vettem a levegőt és riadtan néztem körül.

- Nyugi, nincs semmi baj Grace. - Fogta meg a vállamat Aiden és rávezettem a tekintetem. - Csak rosszat álmodtál. - Simogatta meg a karomat.

- Hol...hol vagyok? - Kérdeztem már egy fokkal nyugodtabban.

- Luke házában. Az édesanyja, Liz megvizsgált és bekötötte a sebeidet. - Nézett végig a szemembe.
Kezdett derengeni az emlék.

- Hogy érzed magad? - Kérdezte aggódóan és érdeklődően.

- Megvagyok. - Válaszoltam kicsit rekedtesen. A szívem már egy fokkal nyugodtabban dobog. Szinte már-már normálisan. - Jobban. - Mosolyogtam rá a fiúra, aki a kanapén ült velem szemben.

- Ennek örülök. - Mosolygott vissza megnyugodva.

- Hány óra van? - Kérdeztem, mert ahogy láttam még javában éjszaka lehetett.

- Hajnali kettő. - Ahogy kimondta beugrott valami.

- A Nagyiék! Biztos halálra aggódják magukat. Hol a telóm? - Kezdtem szét nézni idegesen, amennyire tudtam a holdfényben derengő helyiségben.

- Amíg te aludtál, addig elintéztem. Úgy tudják Livie-nél vagy. Felhívtam őket és írtam a te telódról Livie-nek, hogy falazzon. - Ahogy mondta kezdtem megkönnyebűlni. Habár elég érdekes, hogy a nagyszüleim milyen jól fogadták, hogy nem otthon alszok.

- Köszi. - Sóhajtottam megkönnyebűlten, de valami mégis előttem lebegett. - De ma suliba kell mennünk!

- Ma nem. Kértem Liztől igazolást. Neked pihenned kell. - Mondta határozottan a szemembe nézve.

- Na és te? Neked nem kéne suliba menni? - Kérdeztem gúnyosan, mire csak vállat vont.

- Egy hiányzás már nem oszt, nem szoroz. - Ejtette ki a szavakat lazán és leengedte a karját a vállamról.

Nem értettem. Miért marad egy magam fajta lánnyal csak azért, mert lett pár sérülése?

- Próbálj meg vissza aludni. - Tanácsolta egy mosoly kíséretében, és feljebb húzta rajtam a takarót és a kanapé közelében lévő fotelba ült vissza, mire nekem elkerekedett a szemem.