Lélegezni kerekeken

3. rész: Megoldások

Lenyomtam a fehér ajtó kilincset és belöktem a ajtót. Livie mögöttem állt, és figyelt. A szoba megmaradt a régi formájában. Ugyan azok a játékok és a nagy franciaágy. Ahogy bementünk az ajtóval szemben volt az ágy. Mind két oldalán volt ablak, de az egyiken kilehetett menni az udvarra. Olyan volt, mint erkély ajtó csak erkély nélkül. Egy fehér földig érő függöny volt, ami nagyjából takarta a kilátást az udvarra. A baloldalon volt egy ajtó, ami a szobához tartozó fürdőszobáé volt. Két nagy gardrobom volt. Azok is fehérek tele mindenféle képpel és plakáttal tele ragasztva. Az éjjeli szekrényemen még mindig a pillangós lámpa volt. Minden ugyanúgy volt, de elhatároztam, hogy egy kicsit változtatni szeretnék rajta.

- Hű... Tényleg minden ugyanúgy maradt. Jó nagy szoba. - Ámult el barátnőm.

- Igen, de egy kicsit változtatnék pár dolgon. - Vetettem fel.

- Na és mennyire pontosan? - Emelte fel cinkosan és egyben izgatottan a szemöldökét.
Livie mindig is imádta, ha valamit újjá tehet. Legfőképpen a lakberendezős dolgokat.

- Csak egy kicsit. - Gurultam beljebb. - Először is, a játékok nagy részét én dobozba raknám. A plakátkat és a képeket levenném. Először csak ennyiben gondolkodtam. - Néztem körbe.

- Ha engeded kicsit dekorálnám. Nem fogok elszállni, megígérem. - Kulcsolta össze a kezét és kis kutya szemekkel nézett rám.

- Jó, rendben. - Adtam be a derekam, mire ugrándozva és csillogó szemekkel ölelt meg. Istenem. - De kérlek tényleg ne.

- Ígérem Belle. - Tette a szívére a kezét, mire elnevettem magam.

Még egy óráig beszélgettünk értelmetlen és olykor értelmes dolgokról, majd Nagyi bekopogott, hogy kész a kaja, így kint a nagyszüleimmel együtt ettünk és beszélgettünk.

- Gracie, a jövő héten ha nem szeretnél, nem kell még menned suliba. - Vetette fel a nagyapám. - Ha még nem...

- Papa semmi baj. - Mosolyogtam fel rá a tányérból. - Már így is sokat hiányoztam. Meg leszek.

- Én mindig mellette leszek. - Ajánlotta fel Livie mellőlem. Hálás vagyok neki, de azért nem kell mindig rám vigyáznia. Neki is van saját élete. Nem szeretném, ha miattam feladná.

- Kicsim biztos, hogy ezt szeretnéd? - Fogta meg Nagyi a nagyapám kezét.

- Igen. - Nyögtem ki egy sóhaj kíséretével. - Nem lesz semmi baj. Teljesen le vagyok maradva az anyagokkal és....muszáj. - Anyuékra gondoltam, akik mindig azt akarták, hogy tanuljunk és éljünk. Muszáj ennek megfelelnem.

- Rendben. - Mondta Papa egy kis szünet után, de mérlegelő arccal. - De ha bármi van azonnal hívni fogsz minket.

- Úgy lesz. - Bólintottam.

Az ebéd után még vissza mentünk a szobámba, ugyanis kint az időjárás rosszabbra fordult és most esik az eső is. Mindent megbeszéltünk, majd neki úgy hét óra körül mennie kellett. Nate jött érte, egy ideig még ő is bejött, majd már mentek is. Szomorúan szembesültem vele, hogy most egyedül vagyok a gondolataimmal. Ez nem jó, mert előbb vagy utóbb, de megőrülök. A házunkból már el lett hozva a cuccom. Papa, Nate, Garrett és Newt együtt hozták el.
Még nem tudok bemenni a házunkba. Egyszerűen nem megy.
Még az is nehéz, hogy a szomszéd szobába, ami régen a szüleim közös szobája volt, bemenjek.
A nappaliba mentem és úgy éreztem szükségesem van valamire. A polcokhoz mentem és levettem egy nagy, virágos albumot ami egy fehér szalaggal volt átkötve. Az ölembe tettem és a vissza mentem a szobámba. Már az őszi idők miatt hétkor már szürkület van, így felkapcsoltam a kislámpát. Az ágyamra felültem és a háttámlához dőltem.
Minden lélegzetem és erőmet össze kellett gyűjtenem, hogy kinyissam a kis könyvecskét.
Na, jó Grace. Erős lány vagy! Ki tudod nyitni.
Vettem egy mély levegőt, majd kifújtam. Lassan széthúztam a kis masnit. Kinyitottam, az ujjaim remegtek a borítón. Az első oldalon cirádás betűkkel a "The Gilbert's family" felirat állt. Egy könnycsepp le is hullt beszínezve a bézs színű oldalt. Bárcsak itt lennétek.