Lélegezni kerekeken

4.rész: Előérzetek

~ Grace

- És egy magad fajta fiú, mit keres ilyenkor az iskola könyvtárában? - Kérdeztem kihívóan felhúzott szemöldökkel.

Tényleg érdekelt, hiszen nekem nem egy olyan srácnak tűnik, aki későn tanítás után itt lenne.
Én csak azért vagyok itt, mert egy csomó elmaradásom van és valahogy fel kell hozni. De ő valahogy nem ilyennek gondolom.

- És egy magad fajta lány, Grace Gilbert, mit keres ilyenkor az iskola könyvtárában? - Húzta fel ő is kérdőn a szemöldökét, ajkát vigyorra húzta.

- Én azért, mert be kell pótolom a tanulást. Na most te jössz. - Válaszoltam egyenesen.

- Én azért, mert Mr Gonzales és Mrs Banks azt mondta, hogy ha nem csinálok meg X beadandót, akkor meg fognak húzni, és nem lenne valami jó. - Könyökölt rá az asztalra, én meg finoman nevetni kezdtem. - Ilyen vicces?

- Nem, csak... - Mondtam, miközben próbáltam csillapítani a nevetésemet. - Az a két tanár úgy látszik mindenkivel ilyen. A legjobb barátnőmnek Gonzales csak hármast ad. Mrs Banks engem mindig feleltet. - Mondtam ki már nyugodtabban, de Aiden is nevetett.

- Na, akkor egy fokkal már megnyugodtam. - Nevetett fel, majd a kezemben tartott könyvet félig felemelte, hogy a gerincét lássa. - Hm..Hamlet. - Gondolkodott el. - Értelem az őrültségben: összeillesztve gondolat és emlékezet. - Idézte, mire én meglepődtem.

- Nahát, Aiden Anderson és Hamlet! - Vágtam meghökkent arcot, mire felnevetett és vállat rándított.

- Ezt a nevet ezzel a szóval egy mondatban még nem használta senki. - Mondta.

- Én sem gondoltam volna. - Mosolyogtam el szórakozottan.

- Nos, ez volt talán az egyetlen, amit tényleg ki is olvastam. - Újra vállat rándított.

- Bocsi srácok, de mostmár záróra. - Jött be a polcok közé Grayson, a könyvtáros. Elég fiatalon itt dolgozik. Néha nem is értem, miért dolgozik itt egy olyan srác, mint Grayson. Normálisnak tűnik, a többi sráchoz képest. - Ja és haver! - Jött vissza. - Ne felejtsd el a könyveidet!

- Nem fogom, és megyünk. - Állt föl a székből, én meg elraktam a könyvet a táskámba és az ölembe raktam, majd kifele löktem a kezemmel a széket és gurultam Aiden mellé, aki ha jól láttam rám várt egy sorral arrébb.

Na, még ilyen fiút sem láttam.

- Van valaki haza dobjon? - Kérdezte, ahogy rám nézett.

- Majd felhívom a nagyapámat, húsz perc alatt itt lesz. - Rájöttem, hogy a nagyapám éppen bent van az irodájában, ami nagyobb kerülő lesz haza, így húsz, vagy harminc perc alatt itt lesz.

- Majd én haza viszlek. Nem hagyhatom, hogy egy hölgy kint várjon egyedül a hidegben. - Mosolygott rám büszkén.

Nem úgy mondta, mintha mozgássérült lányka lennék. Nem úgy kérdezte, mintha leprás lennék és nem tudnék járni. Ez jutott eszembe először.

- Biztos van jobb dolgod is, mint engem pesztráltatni.

- Nem pesztrállak, csak haza viszlek, Grace. Ez nem nagy dolog. - Nekem pedig az.

Láttam, mikor csak az órákon ültem, az osztálytársaim, iskolatársaim szemében azt a fura érzést. Voltak akik lekezelően néztek, távolság tartóak voltak. Még az osztály ribanca szemében is láttam némi sajnálatot, de ez nem tartott sokáig.
Akárhova mentem mindenhol sugdolózás volt.
A folyosón, a termekben vagy bárhol máshol.
Egyedül Livie, Nate és az egyik osztály társunk, akivel nem a legjobb, de barátnők vagyunk. A tanárok közül inkább vegyes, de egyiknek sem lenéző vagy távolság tartó tekintete volt. Mindegyik ugyanúgy bánt velem, ahogy eddig. Ez rengeteget segített.