Sikíts! [ls au]

k e t t ő

"Louis." hívja fel magára a figyelmet Harry, mert az idősebb már percek óta csak az eget kémleli. Louisék háza előtt ülnek, a betonon, és egyáltalán nem szólaltak meg még. Pedig Harry teljesen össze van zavarodva, és válaszokra lenne szüksége.

"Mondd, egyáltalán miért vagy itt?" sóhajt, elkerülve a zöld tekintetet, ami őt pásztázza. "Mi olyan felejthetetlen bennem, ami miatt nem tudsz megnyugodni?"

Szerelmes vagy belém, nem? Ezt akarta kérdezni, de arra gondol, hogy lehet, ezzel megbántaná Louist, így nem tesz semmit, csak válaszlehetőségeken agyal. "Mi van veled?" kérdezte végül. "Miért nem akarod a társaságom? Ijesztő vagyok? Idegesítő? Vagy megbántottalak?" fakad ki Harry, és összefűzi karjait a mellkasa előtt.

Louis elnémul, és Harryre bámul. Hiszen hogy lehetne egy ilyen angyali személy ijesztő? "Nem, csak..." torkán akad a szó, aztán megint sóhajt, és a térdére támasztja az állát. "védeni akarlak."

"Aha." válaszolja gúnyosan a göndör. "Mi elől? Magadtól?"

"Harry, nem ilyen egyszerű." igen, megpróbálta leállítani magát, de már akkor tudta, hogy robbani fog. "Nem ilyen egyszerű, nem tudhatod, nem értheted, és ez addig jó, kérlek..." mély levegőket vesz, és látszik rajta, hogy valami nagyon nincs rendben vele, olyan kétségbeesett...

"Hé, Louis. Nyugi." nyúl utána a göndör, de a kék szemű elhúzódik, és a lábai remegni kezdenek. Fel akar állni, menekülni akar a helyzet elől, de képtelen bármit is tenni, csak beletemeti arcát remegő kezeibe és imádkozik, hogy vége legyen.

"Csak menj el!" kiált a göndörre. Harry összerezzen, de ahelyett, hogy elmenne, mérgesen felpattan és Louis elé lép.

"Amióta kapcsolatba akarok lépni veled, elküldesz!" rázza meg egy kicsit a vállát. "És ebből elegem van! Csak magyarázd meg, hogy miért, és békénhagylak." hazugság. Hazugság, hazugság, hazugság. Képtelen lennék a személye nélkül létezni.
Mondogatta magában, és hátrébb lép.

Louis némán meredtrá, és szólásra nyitotta a száját, de egy hang sem jön ki rajta. Képtelen. Valójában nincs olyan indoka, amit Harry meg tudott volna érteni, és ebben a pillanatban nem is akarja hogy legyen. Mély levegőt vesz, és már eltervezi magában, hogy mit fog csinálni a téma eltereléde érdekében. Végül csak megrázza a fejét, majd felpattan, és elindul balra. Viszonylag lassan lépked, hogy Harry utolérhesse, mikor felébred a meglepettséggel fűszerezett bambulásból. A göndör Louis után kapna, hogy csuklójánál fogva visszarántsa, de az idősebb pont ellép, így Harry követni kezdi. Fokozatosan gyorsítanak, mintha táncolnának, és Louis a végén már egyenesen rohan. "Hé, válaszolj!" Kiált utána Harry, szorosan mögötte futva.

És kivételesen hiába vannak Harrynek hosszú lábai, és hiába alacsony Louis, most mégis olyan gyors, és a zöld szemű képtelen lépést tartani vele, mert úgy érzi mindjárt megbotlik. "Talán!" látszik Louis-on, hogy valami változott. Nem olyan gondterhelt, mint amikor a ház előtt ültek; most mosolyogva futott el Harry elől.

"Válaszolj!"

"Akkor kapj el!" gyönyörű. Ez jár a fiatalabbik fejében, miközben Louis hangját hallgatja. Mély levegőt vesz, majd nekiiramodik, és megpróbálja utolérni Louis-t.

Útjuk nem olyan hosszú, a kék szemű egy hirtelen pillanatban megáll, így Harry neki ütközik. Elesnek, de annyira nem bánják, sokkal inkább nevetnek, és ez most olyan jó, mert Harry szíve megtelik szeretettel, és Louis jeges tekintete felolvadni látszik.

Aztán szinte egyszerre, mindketten felnéznek, és tátva marad a szájuk. "Azta." nyögi ki Harry, mert a látvány letaglózza.

~~~
SAJNÁLOM, EZT A RÉSZT TEGNAPELŐTTRE TERVEZTEM CSAK NEM VOLT IDŐM LEÜLNI ÉS LEÍRNI.

thank you for being with me,
all the kisses, d.