Sikíts! [ls au]

t i z e n h a t

Magában háromig számol, de mivel ez a három másodperc sem élesítette ki homályos elméjét, úgy kap Louis ajkai után, mint aki szomjazik, és az a kis vékony száj lenne minden víz. Ujjai felzongoráznak a karamella hajú hátán, a tenyere forró nyomot hagy maga után.

"Mhhmm Harry." nyammogja Louis, miközben az ágyra dőlnek. Az ajkaik forró táncot járnak, és elválaszthatatlanul egybe fonódnak. Ahogy ott feküdnek, összegabalyodott lábakkal, szenvedélyesen csókolózva, merevedéssel a gatyájukban, Louis másra sem tud gondomni, minthogy tökéletes. Ez a pillanat tökéletes.

Harryt libabőr járja át, amikor Louis a pólója alá nyúl a jobb kezével. Pici tenyere ártatlanul simít végig a hasán, feltűrve rajta a puha anyagot. Harry türelmetlenül felemeli a vállait, aztán megemeli a mellkasát, hogy a kék szemű akadálymentesen lecsúsztathassa róla a pólót. Az nem kifejezés, hogy kapkodják a levegőt, szinte egymás szájából, míg Harry Louis övével szarakodik.

Olyan gyorsan történik minden.

Félhomály van, a göndör mégis tisztán látja az őt vizslató, csillogó kék szemeket, ezért megáll egy pillanatra.

Louis most csak rá figyel. Harry, Harry, Harry. Ez jár a fejében, minden Harryről szól, miközben tekintetük összekapcsolódik.

Harry érzi. Ott, lent, a szíve legmélyén, és a gyomra aljában épül valami, pillangókból, virágokból, és tudja, hogy visszafordíthatatlan a folyamat. Ha az, ott lent lerombolódik, a szíve is darabokra tör. És ezt Louis is pont így érzi.

Szorosan lehunyja a szemeit, a szíve hevesen ver, és alig tudja összeszedni a gondolatait, hiszen az ő fejében meg csak az jár, hogy 'Louis, Louis, Louis'.

Végül mély levegőt vesz, nagyot nyel, aztán... "Szerelmes vagyok beléd, Louis. Menthetetlenül." mondja ki. Megtette. Sikerült.

A karamella hajú kuncogva dönti homlokát Harryének, és azon agyal, hogy mit is érez most. Mert, amikor pár hónapja kimondta, amit gondolt, fele ennyit sem érzett. Nem volt lerombolhatatlan mentsvár a gyomra aljában, a szíve nem akart ennyire kiszakadni, nem akadt el a lélegzete.

Így hát szavak helyett tettekkel bizonyítja hogy ő is, és orrát Harry nyakhajlatába nyúlva mozgatja meg azt, mint egy kis sündisznó, aki szaglászik. Harry erre az érintésre feloldódik, már nem is szorítja görcsösen az ágy szélét, már nem szorít a mellkasa sem.

A sebei sem fájnak.

Louis édes puszikat hagy a göndör mellkasán, aztán megszabadítja őt a nadrágjától- ami egyébként szaggatott, és nagyon jól áll neki. Harry levegő után kap, és az idősebbik hajába túr.

Puszik mindenhol.

Aztán tűzforró ujjak csúsznak végig a mellkasán, körberajzolva a mellbimbóit, le egészen a csípője vonaláig, az alsónadrágja szélet feszegetve.

Harry nem tud segíteni magán, csak szorosan behunyja a szemeit és Louisra koncentrál. Nem nehéz, hiszen a fiú most fogaival kínozza Harry nyakát. Karcolja velük a puha bőrt, és közben bele-bele harap is. És hogy Harry élvezi -e?

Akármit csinálhatna Louis, Harry élvezné, mert Louis csinálja. És ezzel minden meg lett magyarázva.

Hallatszik, ahogy az eső elered odakint, és melankolikus hangulatot varázsol valakiknek, de nem nekik. Harry halkan sóhajtozva markolja Louis haját, aki időközben a mellbimbóival kezdett játszani.

"Hmm, Lou... olyan jó." motyogja a göndör, és bennakad a levegője, ahogy megérzi magában Louis ujját.

"Shhh, baby, nem hallhatnak meg." suttogja heves szívveréssel Louis, aztán egy-egy puszit nyom a füleire. "Szólj, ha bármi kellemetlen, jó?"

Eljött az a pillanat, amikor tagadhatatlan, hogy ida-vissza vannak egymásért.

Harry ködös gondolatai leragadnak ott, hogy milyen jó érzés. Milyen jó érzés Louissal, úgy érezni szeretnek. Milyen jó érzés, ahogy valaki örömöt okoz neked, remegő kezekkel, nehogy megbántson.

És a göndör már megint nem tud segíteni, csak repülni Louissal.

bruh, ><.

kisses, d.