Sikíts! [ls au]

h a t

Harry nyugisan sétál Louis-ék háza felé, és azon gondolkozik, hogy miért is van ilyen jó idő? Hiszen Londonban vannak, itt mindig esik.

Amikor az ismerős kapun benyit, boldogság tölti el a szívét. Kopogtat az ajtón párat, és nem is kell sokat várnia, szinte azonnal nyílik az ajtó. Lottie kedvesen rámosolyog Harryre, aki biccent egyet.

"Louis!" kiáltja el magát a lány, hátrébb lép, és betessékeli Harryt. A göndör Louis után kutat, aki épp egy matricákkal díszített ajtót csuk be maga után, kezében egy kislánnyal. Rohadjak meg, de rohadt aranyos.

"Szia." lép oda Louis-hoz Harry. A kék szemű fáradtan mosolyog, miközben leteszi a kislányt a kezéből.

"Szia." amint meghallja ezt a recés hangot Harry, rájön, hogy milyen rohadtul hiányzott neki Louis, pedig tegnap este látta a legutóbb, amikor kitalálták, hogy megvalósítják Harry ötletét.

Az ötlet.

Harry szemei felcsillanak, és úgy fürkészi tovább a kék szépségeket, hogy vigyorog.

"Harry, mi az? Fura vagy." vonja össze a szemét értetlenül.

"Megölelhetlek?" szökik ki a kérdezettből, de szinte azonnal vissza is szívná. Hiszen az, hogy boldog, nem jogosítja fel arra, hogy személyes dolgokba hatoljon.

"uhm...Mi? Mi....?" lepődik meg az idősebbik. A kislány, akit nemrég rakott le, Harry lábainál sündörög, aztán belekapaszkodik a göndör lábába, és magrántja a nadrágját.

Harry rákapja a tekintetét a kicsire, és leguggol. "Szia."

"Szija." köszön vissza a pöttöm lány. "Hogy hívnak?"

"Harry vagyok. És te?" kezd beszélgetésbe a kicsivel, majd tekintetét az idősebbekre vezeti, aki halványan mosolyog.

"Phoebe." válaszol. Harry biccent, majd feláll, és megvakarja a tarkóját.

"Megyünk?" kérdezi Louis, Harry zavarát látva, aki bólogatni kezd. Elköszönnek a kicsitől, aztán kilépnek a bejárati ajtón, és magukhoz véve a kellékeket -deszkák, szögek, és néhány szerszám- elindulnak.

"Igazából meg egyáltalán nem tudom mit fogunk csinálni." kuncog fel a göndör.

"Valóban? Ne aggódj, én se. De ezek mind a mi döntéseink lesznek, szórakozzunk el velük." mosolyog.

Harry legszívesebben örökre ebben a pillanatban ragadna, hiszen Louis olyan gyönyörű, és a haja olyan puha, és Harry szinte beleszeret az összképbe. Egyenesen a tavacskához veszik az irányt, az utca végen balra kanyarodnak, és már ott is vannak. Az alacsonyabbik arcára levakarhatatlan vigyor kúszik, ahogy Harryt figyeli, miközben az leveszi a cipőjét és a zokniját. "Szerintem kezdjünk az alapokkal. Van vagy tizenöt lécünk, egy fűrészünk, egy kalapácsunk, és jónéhány szögünk." számolgatott az ujjain.

"Csodálatos! Na és hogyan tovább, kapitány?" incselkedik. Határozottan incselkedik.

"Hát... talán kitalálhatnánk, milyen nagy legyen."

"Ketten mindenképp férjünk el benne." gondolkozik a kék szemű "De valahogy úgy, hogy szorosan össze kelljen simulnunk." teszi hozzá halkan. Nem akarja, de mégis kicsusszan a száján, és már nem tudja visszaszívni. Harry felkapja a tekintetét, és egyenesen Louis óceánjanak mélyére süllyed... aztán halványan mosolyogni kezd, és biccent.

"Értettem, főnök." és ismerettségük óta először, Louis arca kipirosodik, és olyan rettenetesen zavarban érzi magát.

Harry nekiáll a méregetéseknek. Bejelöl egy pontot, majd onnantól fogva kiszámít három lépést. "Kell padló." gondolkozik el.

"Mintha egy kibaszott házat építenénk." nevetett Louis.

"Lou." ingatja a fejét a magasabbik. "Ez lesz a mi kis házunk, úgyhogy ne nagyon ócsárold, mert nélkülem aligha léphetsz be ide."

"Nélküled nem is lenne ez a hülyeség." emlékezteti.

"Hülyeség?" felvonja a szemöldökét, majd sértetten elfordul. "Akkor egy személyre tervezem."

Olyan kicseszettül aranyos. Gondolja Louis, ahelyett, hogy kibékítené a srácot, aki miatt most kalapál a szíve. Aztán a fiatalabbik felé lépne párat, de valamibe megakad a lába, és előre zuhan. Alig kapja el Harry vállát, a zöld szemű ijedten felé fordul és megfogja. Louis csak nevet és nevet, és ez olyan csodálatos, Harry el sem tudja képzelni, mégis ki képes arra hogy bántsa őt. Mert Louis most boldognak látszik, de volt amikor megállíthatatlan könnyek folytak az óceánkék szemeiből, és Harry nem akarja, soha, soha többet úgy látni őt.