Sikíts! [ls au]

e p i l ó g u s

"Hé, Hazz!" lép a göndör mellé Louis. "Hogy tetszik?" Elhal a hangja, ahogy meglátja Harry csillogó szemeit.

"Ez... ez csodás!" nevet fel fátyolos szemekkel, és a karamella hajúra ugrik. "Ez a ház tökéletes, Lou! Eszméletlen."

Egy óriási puszit nyom az alacsony fiú nyakára, majd felkapja a táskáját és az emeletre rohan. Louis csak nevet rajta, majd utána kiált "Válassz szobát, baby!"

Harry szíve kihagy egy ütemet, hiszen a kék szemű mostanában egyre többször hívja így. Olyan jól esik neki.

Vigyorogva lép be az emeleti folyosó utolsó szobájába, majd behuppan az ágyba. Kimondhatatlanul boldog, hiszen mostantól Louissal együtt fognak élni. Együtt kelnek, egy ágyban alszanak, együtt mennek suliba. És miután Harry leérettségizik, és egyetemet választ, akkor majd olyat fog, ami közel van Louiséhoz. És akkor tényleg rengeteget lehetnek együtt.

De mi lesz, ha rámun?

Harry ijedten ül fel, és szinte azonnal elszáll a jókedve.

Ha idegesítő leszek?

Túl sok lesz velem a baj?

Ha nem szeretne velem aludni?

Könnyek lepik el a szemét, mert úgy érzi, ez az egész túl szép hogy sokáig tartson.

"Na, választottál? Hé, Harry!" kiáltja el magát a folyosó elején a kék szemű, és mivel nem kap választ, elindul a résnyire nyitott ajtó felé. "Baby, mi a baj?" rohan oda, amint meglátja a srácot, akibe hónapokkal ezelőtt menthetetlenül beleszeretett.

Harry képtelen válaszolni, csak megtörli a szemeit, és a fejét rázza. Louis pedig, ahelyett hogy annyiban hagyta volna a dolgot, szorosan magához öleli Harryt, miközben szemeit összeszorítva küzd ő is a sírás ellen. "Shhh, nincs semmi baj." nyugtatja Harryt, de közben magán próbált segíteni. Fél, hogy valami komoly baj történt. Irritálja a csönd.

A göndörnek talán erre volt szüksége, egy szoros ölelésre, és arra, hogy érezze heves szívverése mellett Louisét is. Pár perc alatt megnyugszik, majd maga mellé húzza az idősebbet, az ágyra, és úgy öleli át a másikat.

"Mi történt?" suttogja Louis, elveszve a zöld szemekben. Harry még közelebb húzódik hozzá, majd egy puszit hint az arcára.

"Nem tudom, kiakadtam." dörgöli össze az orrukat, majd halványan elmosolyodik. Hiszen Louis nem lenne itt vele most, ha nem érdekelné Harry. És ha ez egyszer mégis bekövetkezne, Harry érzi, képes lesz elengedni őt, mert szereti. És akiket szeretünk, néha el kell engednünk.

Legalábbis ezt tanulta, amikor meghalt a nagymamája.

"Megijesztettél."

"Sajnálom." sóhajt nagyot.

Louis megrázza a fejét, majd rámosolyog. "Harry, tudnod kell, hogy mindent meg tudunk oldani együtt. Mindent. És bármit elmondhatsz nekem, ha kell, sírok veled, vagy éppen nevetek, de ne fojtsd magadba a gondolataid, jó?" mély levegőt vesz majd amikor észreveszi a mosolygós könnyeket Harry szeme sarkában, hozzáteszi. "És a könnyeket se."

Hüvelykujjaival letörli azokat a rakoncátlan cseppeket, majd egy hosszú puszit nyom a göndör ajkaira.

A másnap reggel tökéletes, pont minden másik, amit együtt fognak tölteni. A göndör arra kel, hogy bámulja valaki, és ez eléggé irritálja, de rájön, hogy csak Louis az.
"Harry, fájdalmasan beléd estem, sikítok. Segíts." mondja Louis nevetve, mialatt Harry megtörli a szemeit.

A göndör közelebb húzza magához Louist, majd nevetve megsimogatja az oldalát. "Mostantól fogva a suttogásod is meghallom, pici."

"Tudod ki a pici!" nevet Louis, majd mint aki vérig van sértve, elfordítja a fejét. De közben vigyorog.

Harry nem mond semmit, csak csikizni kezdi az apró teremtményt, aki abban az átkozott parkban, azon az átkozott padon, már az első átkozott percben elcsábította. Aki olyan perverz volt, aki megbántotta, aztán bocsánatot kért. Aki este vele aludt, aki a haját fonogatta.

A zöld szemű elmosolyodik, mert megérzi a meleg ujjakat a hajában turkálni. Felnyomja magát ülésbe, aztán homlokon puszilja Louist, végül feláll, és kimegy.

De csak majonézes szendvicset csinálni, a konyháig.

És ez a leghosszabb táv, amit képes megtenni Louis nélkül.

"Szeretlek, Hazz!" kiált utána nevetve az idősebbik.

"Én is szeretem magam!" kiált vissza a göndör, vigyorogva. "De benne vagy a top 3-as listámban, úgyhogy ne légy szomorú!"

Louis nem szomorú.

Csak kétségbe van esve, milyen gyűrű is illene Harryhez.

hmmm, talán rózsás?

na jó, most komolyan. sírok.

annyira nem akartam kirakni ezt a részt.

Nem tudom mit mondhatnék így, írói utószóban. Talán annyit, hogy köszönöm, hogy velem voltatok. Támogattatok, és tudom, hogy nem mindig írtam hibátlanul, de mentségemre szóljon, megpróbáltam
nagyon ritkán ejteni hibát, ha mégis, akkor pedig csak elírást. Igazából, mindig is imádtam, hogy úgy érzem, valaki vár a részekre, ezért leültem, és kiszáradt szájjal addig írtam, amíg bele nem fájdult a fejem. Imádtam ezt csinálni.
Tudom, hogy sokszor túlzásokba estem az "izgalmakat" illetően, de amondó vagyok, minél többet gyakorlok, annál több leszek, veszíteni nem veszíthetek.

Ha pedig nem tetszett, de valamilyen oknál fogva itt vagy, akkor üzenem neked, hogy szívesen fogadok negatív kritikákat is, mert csak építeni tudnak.

Egy szóval, köszönök mindent, a megtekintést, a csillagozást, a kedves kommenteket, mindent.

nem tudom, mikor jelentkezek újra, a 3. évad gondolata egyenlőre jegelve van. Viszont van egy történet, amibe biztosan bele szeretnék kezdeni, de nem tudom hogy lesz -e annyi kitartásom, hogy folytassam. Utálom magam xD.

million kisses, d.