Sikíts! [ls au]

t i z e n h á r o m

"Harry, lehet egy kérdésem?" fordul az idődebbik felé.

"Persze." mosolyog rá.

"Szerinted is... izé... kövér vagyok?" Harry szíve megáll egy pillanatra.

"Kövér?" szalad össze a szemöldöke. "Ki mondta ezt?"

"Senki..."

"Így érzed?" kérdezi a göndör, a karamella színű hajba túrva. Louis nem válaszol, csak nézi Harry angyali arcát. Olyan gyönyörű, a kék szemű úgy érzi, nem érdemli meg őt. Mert Louissal csak fájdalom jár, keserű, felemésztő fájdalom, ami csak Harry közelében múlik el. De Harrynek nincs mentsvára, ő hogy tudna menekülni ez elől?

"Én csak tudni szeretném." suttogja lekonyult ajkakkal. Harry lehunyja a szemét, és a kék szemű arcát kezdi simogatni.

"Csodálatos vagy, Louis."

Aztán a göndör észrevesz valamit.

"Louis, mi ez?" mutat a bekötött karjára harry.

"E...ez semmi." húzza el kezét.

Harry utána nyúl és közben egy kép pereg le szemei előtt. Ott van Louis, a mosdóban, a tükor előtt állva... a kezében... és ott a penge... nem, ez túl sok. Louis zokogásban tör ki.

"Mi ez?"

"Nem- nem fontos... nem mondha- tom el." szipogja.

"Louis, mi az hogy nem mondhatod el? Amiatt van, amit az előbb kérdeztél?" kerekednek el zöld szemei. Louis meg akarja rázni a fejét, de Harry folytatja "Ha fogyni szeretnél, amire egyáltalán nincs szükséged, ne így tedd. Ne tegyél ilyet Louis."

"De én nem- nem így volt." rázza hevesen a fejét, könnycsepjei szabájtalanul száradnak az arcára. "Veszekedtem valakivel, eltört egy üveget, beletenyereltem." magyarázkodik. Ó,  bárcsak ennyi lett volna!

"Kivel? Miért? Hogyan?" kerekedik felé Harry, kezével Louis oldalára simitva. Az aggodalom a hangjában elűzte Louis kételyeit, és a nyelvére harap. 

"Elmondom, de kérlek, soha senkinek ne add tovább, ne kérdezz semmit, ne mondj demmit, és... és ennyi." Harry biccent. "Az apukámmal veszekedtem, mert ő azt akarja, hogy focizzak az egyetem mellett, csak nem érti, hogy rengeteget kell tanulnom, ezért lustának és- és... kövérnek nevezett, én pedig visszaszóltam neki, mert igazságtalannak éreztem amit mond, az- aztán a lábam mellé vagott egy poharat a pultról, én hülye meg ahelyett hogy elsunnyogtam volna a szemére vetetten hogy... hogy- mindegy, nem fontos. Ő pedig, megütött." sütötte le a szemét. "Innen már ki tudod találni."

"Megütött?" hitetlenkedik Harry.

"Mondtam, hogy ne kérdezz..." motyogta a kék szemű, a göndör mellkasára fektetve a fejét. "Igen, de már megszoktam."

"Es anyukád?" kérdezi a göndör.

"A- anya? Ő meghalt..." ráncolja a szemöldökét.

"De régebben azt mondtad, ő áll hozzád a legközelebb."

"Állt." sütötte le a tekintetét.

"Jézus, Louis" akad ki Harry, szorosan magához ölelve Louist. A szívverése heves, és semmi mást nem akar, csak felkapni az alacsony fiút, és oda repülni vele, ahova csak kívánná. Bárhova, csak el innen.

"Harry... megvédesz, ugye? Amit mondtál... érvenyes?"

"Mindig, LouLou. Mindig." mosolyog le rá keserűen Harry, jobb tenyerével közrefogva a könnyes kék szemek tulajdonosának arcát.

Csend telepedik rájuk ezután, igen, békés csend, hosszú és elálmosító. Ezek szerint megint a tisztáson fognak aludni, de Harry nem bánja. Louis kis kezei az övéiben pihennek, össze-vissza gabalyodva, de Harry ezt sem bánja.

Ajkaival egy puszit nyom Louis fülébe, aztán belesúgja "Szeretlek, tudod?"

De arra még nem áll készen, hogy ezt szemtől szembe, egy éber Louisnak mondja, így ez a pár szó csak az ő, és a sötét éjszaka titka marad még egy darabig.

meglepi