Duplán Fekete

A szabotált csók

Az este 7 óra hamar elérkezett. Dazai és Hiromi, a telefonban megbeszéltek alapján találkoztak a választott étterem előtt. Az utcáról nézve, egy parányi, lepukkant boltnak nézett ki, de belülről annál  nagyobb és elegánsabb volt. A hatalmas teret, négyszögletű, fenyővörös asztalok töltötték ki. Minden asztalhoz két, ugyancsak fenyővörös szék tartozott. Az asztallapot egy egyszerű, fehér terítő takarta. Az étterem tapétája bézs színű volt, a fal és a padló találkozásánál, egy világosbarna kőszegély húzódott. A mennyezetről egy hatalmas, díszes csillár lógott le, mely bevilágította a teret.
Az egész hely egyszerű volt, mégis olyan pompásnak hatott mint egy királyi bálterem.

Dazai és Hiromi helyet foglaltak egy sarokban elhelyezkedő asztalnál. A pincér azon nyomban odament hozzájuk és kiosztotta nekik az étel- és itallapot.
-Köszönjük!-mosolygott rá Dazai, az ősz pincérre, aki csak biccentett a fejével, majd elsietett egy másik asztalhoz.

Akárhogy próbált Chuuya elaludni, sehogy nem jött álom a szemére. Agya egyfolytában a cikis szituáción járt, na és persze azon a bizonyos szavon.
-*Vajon Dazai tényleg csak poénnak szánta?*-ez a kérdés foglalkoztatta leginkább. De választ sehogy sem kapott rá.
Végül a sok fejtörésben, elfáradt és végre elaludt.

Álmában egy üres, fehér folyosón sétált. Cipője kopogása volt az egyetlen zaj, a lélegzetvételei mellett.
Rajta kívül, egy árva teremtmény nem volt a folyosón, mégis úgy érezte figyelik.

-Sikerült választaniuk?-lépett oda a párohoz, a pincér látva, hogy már becsukták az étlapot.
-Igen.-mosolygott Hiromi és bediktálta rendelését, majd utána Dazai is.
A pincér elvitte a rendelést a konyhára, majd visszatért a vendégekhez.
-Italt sikerült választani?-kérdezte a kis jegyzetfüzetét szorongatva.
-Persze! Én szakát kernék, és ön Hiromi-san?-válaszolt elsőnek Dazai.
-Én egy pohár rozét kérnék.-választott a nő is. A idős férfi felfirkantotta a választott italok nevét a füzetébe, majd elrohant, hogy ki is hozza őket.

-Szép hely!-jegyezte meg enyhe pírral az arcán Hiromi.
-Ugye? Mondtam, hogy ez egy jó étterem.-mosolygott a férfi.
Egy ideig kínos csendben ültek. Lassan megérkezett a pincér, tálcáján az italokkal. Kipakolta a két poharat az asztalra, majd elment.
Hiromi óvatosan megfogta a felfelé szélesedő talpaspoharat és belekortyolt.

Dazai agyában hirtelen felvillant egy képkocka. Régen, Chuuya ugyanígy itta a bort. Mamár, csak mohón lehúzza az egészet, egy szuszra.
-Mit dolgozol Dazai?-kezdte a társalgást Hiromi, ezzel megszakítva a férfi gondolatmenetét.
-Egy kávézóban dolgozom, jelenleg. És ön?-felelt villámgyorsan a kötszeres.
-Egy ingatlanirodánál.
-Oh, gondolom akkor sok a dolgod.
-Bizony, az. Rengeteg papírmunka, megbeszélés. Meg persze, minden vevőnek végig kell mutogatni a házakat. Nem egyszerű .
-Gondoltam.-mosolyodott el Dazai. -És, gyakran szoktál randizgatni?
-Áh, dehogy. Még soha az életben nem randiztam..-vörösödött el a nő és idegesen tologatta ide-oda a borospoharát.
-Tényleg? Ez igencsak meglepő, mikor ön ilyen gyönyörű.
-Azért az túlzás, hogy gyönyörű vagyok. Na meg...egy olyan elfoglalt nővel mint én, senki nem akar randevúzni.
-Akkor részemről a megtiszteltetés, hogy én lehetek az első.-nevetett fel Dazai.

Chuuya már egy ideje sétált a folyosón, mígnem elérkezett egy kis teremig, ami szintén fehér volt. A terem hátsó felében volt két ajtó. Az egyik a hátsó fal jobb, a másik a bal felén helyezkedett el. A két bejárat között egy sötét alak üldögélt, törökülésben. Hosszú, fekete köpenye egész testét beborította. Nagykarimájú, fekete kalapja pedig egész fejét eltakarta. Lehajtott fővel meredt maga elé, majd mikor meghallotta a vöröshajú férfi lépteit, felemelte tekintetét.
Arcát nem lehetett látni, a kalap árnyéka miatt. Csak királykék szemei szikráztak magabiztosan.
-Nem hittem volna, hogy egyszer találkozunk.-szólalt meg a titokzatos, sötétbe öltözött alak.
-Ki vagy?-tette fel a kérdést Chuuya.
-Mindenki máshogy hív. Valaki szerint csak egy álombeli alakbvagyok. Valaki szerint a lelkiismeret. De van úgy hogy, az igazság megtestesítőjének neveznek.
-És..te melyiknek tartod magad?
-Mindegyiknek! Én a TE részed vagyok. Én vagyok a lelkiismereted, a hang aki megszólal ha rosszat tettél, vagy ha hazudsz. Én vagyok a titokzatos idegen az álmaidban, aki csak kérdéseket kelt benned. De választ sosem ad. Én vagyok a csúf igazság. Ha tetszik, ha nem. Én vagyok a bűneid húsvér alakja. Én vagyok...Te!
-Eddig sosem láttalak...Miért csak most bukkansz fel?
-Mert most kívánja a szükség. A lelked szenved, mert nem kap választ egy kérdésre. Egy kérdésre, amire holt egyszerű a válasz.
-Ha ennyire egyszerű...miért nem árulod el?
-Mert azt akarom, hogy te magad jőjj rá!
-De hiába töröm a fejem, sehogy sem jövök rá.-nyafogta Chuuya.
-Ahj..nehéz eset vagy. Vagyis vagyok. Mert ugye, egyek vagyunk. Rávezetlek. Az a férfi, akit te csak baromnak hívsz, azt mondta neked "Drágám". Igaz?
-Igaz.
-Nah! És utána mi történt?
-Hazament takarítani.
-De hogy búcsúzott el?
-Úgy hogy: Te jó ég! Még nem takarítottam ki otthon!
-Istenem...hülyébb vagy mint hittem. Nem azt kérdeztem, hogy mit mondott! Úgy érettem, milyen stílusban köszönt el?
-Zavart volt...és...sietett.
-Na! Végre...Haladunk. Zavart volt. Szerinted miért volt zavart?
-Öhm...nem tudom.
-Értem...Azt hiszem, ez fárasztó lesz. De...segítek. Zavart volt. Ez egy jel. Az emberek mikor szoktak zavartak lenni?
-Ha...valami olyat tesznek, ami kínos? Vagy...
-Vagy ha valami kicsúszik a szájukon, amit nem akartak kimondani! Innen már pofon egyszerű összeraknod.
-Ezzel azt akarod mondani...hogy Dazai nem poénkodott?!-kiáltott fel idegesen a vörös.
-Aha.-válaszolt halál nyugodtan az alak és megigazította kalapját.
-Ne hülyéskedj! Ez még viccnek is rossz!-kiabálta, mérges hangnemben Chuuya.
-Emlékszel mit mondtam? Hogy ki vagyok? Én vagyok a csúf igazság. Ha tetszik, ha nem!
-De...ez nem lehet igaz! Ez idiótaság! Egy percig sem hallgatlak tovább!-fordult meg Chuuya, hogy elmenjen, de a folyosónak hűlt helyét sem találta.