Duplán Fekete

Az emberek bűnösek, épp ezért kell bűnhődniük

-Az emberek bűnösek...Épp ezért, kell bűnhődniük...

A Moby Dick, elég nagynak bizonyult. Tele volt ajtókkal, amelyek mögött egyforma irodaszobák rejlettek, de persze Dazai egyikben sem volt.
Chuuya kezdte elveszíteni a fejét. Érezte ahogy a benne lakozó erő, elárasztja fejét hallucinációkkal, és hogy átakarja venni az irányítást teste felett. Akkor pedig mindenki tudja mi lesz...Pokol...

A várakozás idegtépő dolog. Mindenki utálja. Még a Dokkmaffia vezére is.
Már jó ideje gondolkozik, és vár. De most már nem. Megunta. És végre munkához lát.
-Q remélhetőleg elvégzi a munkát. Ha Dazai-kun és Chuuya a Céhnél van, hamarosan megkerülnek. És akkor kezdetét veheti az akció...Mert  amit én eltervezek...-morogta a férfi.
-Azt meg is valósítod.-fejezte be a semmiből felbukkanó Elise, Mori mondatát.

-Merre vagy, te barom?!-ordibált össze-vissza torkaszakadtából Chuuya.
-Dazai-sant keresed?-szólalt meg egy aranyosan csengő, kisfiú hang, mely inkább kislányosnak hat. Chuuya összerezzent az ismerős hang hallatán és gépiesen megfordult.
-Q...?-suttogta, dermedten.-Mit keresel itt?
-Mori-san küldött. Mindenki titeket keres!-mondta mosolyogva a fiú, a kísérteties babáját szorongatva, mely annyi veszedelem okozója.
-Merre van Dazai?-idegeskedett a vörös.
-Gyere...Megmutatom.-mondta és elkezdett futni egy irányba. Chuuya bizonytalanul, de végül utánairamodott.

Pár percnyi szaladás után egy kísérleti laborban kötöttek ki. Bent, a sarokban egy köpenyes férfi reszketett, szemei furcsán vöröslöttek. Vérszerű folyadék folyt belőlük, ami csak egyet jelenthetett. Q átkának hatása alatt van.
Dazai egy székben ült, kezébe még mindig belevolt állítva a jó, 10 centis tű.
Chuuya amint meglátta, odaszaladt hozzá. Kitépte karjából a szúrós tárgyat, majd a székből kiszedve, gyorsan magához szorította.
A kisfiú elmosolyodott és sunyin felkacagott.
-Aranyos...De tudod, sosem hittem volna, hogy pont őt választod...Nem illik hozzád, ráadásul utálod. Nem emlékszel, mennyit szivatott a múltban?-dalolta a gyermek, ártatlan vigyorral az arcán. De közben szemeiben, a bosszú lángja égett.
-Nameg...elárulta a maffiát. És engem is bezáratott...Olyan gonosz és te mégis szereted?-biggyesztette le Q ajkait és hangja kissé sértődötté vált.
Chuuya köpni nyelni nem tudott. Ez mind váratlanul érte, de tudta...Amit Q mond, mind igaz....

-Fogd be..-tudta le ennyivel Chuuya. Nagy hirtelen, csak erre futotta tőle.
-Ideje lenne indulnunk..-sóhajtott a szemeit forgatva a gyerek.
Chuuya könnyed játszadsággal felkapta karjaiba Dazait. Nem jelentett neki gondot, az ég bőven megáldotta erővel. De még mekkorával...

Q ment elől, a vörös követte, magával cipelve a barnát.
-Tudod merre van a kiút?-érdeklődött a maffiózó.
-Persze.-állt meg egy vasajtónál az előljáró, majd megragadta az ajtó fogantyúját és elhúzta jobbra.
Megcsapta arcukat a kinti menetszél, ami hűvõs volt és egy kicsit csípett.
-Hülye vagy? Nem ugrok ki!-hátrált egy lépést a kalapos.
-Pedig kifogsz. Amúgy is, mit hisztizel? Tudsz repülni. És ha használod a képességedet, épségben talajt érhetünk mindhárman. Nem akarsz hazajutni?-hadarta a fiúcska.
-De...-morogta a férfi.
-Akkor? Gyere!-kacagott fel a babatulajdonos és kiugrott az erődből. Chuuya pedig kénytelen volt utánavetni magát. Közben el nem engedve magától, eszméletlen társát....

-Megszöktek?-sziszegte dühösen Fitzgerald, gyilkosan méregetve az előtte feszengve álldogáló beosztottját.
-I-igen!-dadogta a pasas. A vezér morgott pár szitokszót az orra alatt, majd vett egy nagy levegőt és felállt székéből.
-Mindegy. Ebből okulva, legközelebb fokozni kell a biztonságot. De az a kevéske kivonat megvan azért, igaz?
-Igen.-válaszolt tömören az alkalmazott.
-Végre valami jó. Adja át Herman úrnak, hogy távollétemben ő parancsol.
-Miért? Hova megy?
-Találkozom valakivel.-mosolyodott el selytelmesen a szőke. -De ideje is lesz indulnom. Nem akarok késni.-mondta és magához kapta a telefonját, majd kisétált az Irodából.

Magához hívatta közben az John-t és Margaret kisasszonyt. E két ember kíséretében hagyta el a hajó fedélzetét.
A kisasszony képességének köszönhetően, nagy robajjal meg széllel, de biztonságban landoltak valahol a város egyik északi tengerpartján.

A város ezen részén jobban fújt a szél és hidegebb is volt, de ezt a vízközelség is okozhatta. Margaret inkább összecsukta ernyőjét, nehogy kifordítsák az erős fuvallatok, John pedig eltette sapkáját.

A parton állt, egy nem túl nagy, de nem is kicsi ház. Nyaralóféleség lehetett. Magányosan áldogállt pár tíz méterre a víztől. A lak egy domb takarásában helyezkedett el, így csak a tenger irányából volt észrevehető.

A három Céhtag becsöngetett a vityillóba és vártak. Kicsivel később egy magas, nyúlánk férfi nyitott ajtót. Ébenfekete haja volt és alattomosan villogó lilás szemei.
-Már vártam önt, Mr. Fitzgerald.-állt félre az ajtóból, hogy vendégei beljebb tudjanak menni.
-Remélem nem késtem.-mosolyodott el a Céhvezető.
-Nem, dehogy. Sőt, előbb is érkeztek.
-Remélem azt sem bánja, hogy ezt a két jómadarat is magammal hoztam.-nevetett halkan a szőke. A kisasszony erre a "jómadározásra" sértődötten felhúzta az orrát, mire a házigazda jót nevetett.
-Dehogy. Bár kicsit elszomorít, hogy ennyire fél tőlem...-mondta.
-A képességét elnézve, ezen ne csodálkozzék. Hogy tud ilyen szörnyű erővel együttélni?
-Csak önkontroll és nyugodság szükséges hozzá. Hisz nem ölhetek meg minden embert.
-Ez igaz. Mégis, tudomásom szerint elég ember halt már meg a kezeid által.
-Hát...Az emberek bűnösek...Épp ezért kell bűnhődniük...-villantott egy ijesztő mosolyt a fekete hajú, majd beljebb tessékelte vendégeit.

Leültek egy asztalhoz, végül tárgyalásba kezdtek....

Sziasztok!
Mizujs veletek? Remélem tetszett a rész ;3