Duplán Fekete

Barát, vagy annál több?

"Első cél, pipa!" Ez volt Mori első gondolata, mikor kezei közt tartotta Odasakut.

Amilyem gyorsan csak lehetett, elhagyták a kolostort és megindultak vissza a főhadiszállás felé.

Otthon mint a hősöket, úgy fogadták őket. A maffia tett egy nagy lépést. Egy lépést, melyért áldozatot kellett hozni. Nem is akármilyet. De Mori Ougainak ez megérte. És ha neki megéri, akkor mindenki másnak meg kell, hisz a főnöknek nincs ellentmondás.

A kócos hajú, enyhén borostás arcú, magasa férfit bevitték a gyengélkedőre. Tiszta ruhát adtak rá és meleg ágyba fektették. Mori mindvégig ott ült mellette, hogy ha felkel, legyen ki megmagyarázza neki a dolgokat. Miért is van életben?

~

A nap már leáldozni készült, mikor a fehér betegágyon halk mozgolódás vette kezdetét.
Oda mocorogni kezdett, szemhéja pedig nyílni kezdett.
Pár perc sem telt bele, a férfi tágranyílt szemekkel nézte a plafont. Nagyot szippantott a dohos levegőből, mire egy fájdalmas nyögés hagyta el a száját. Olyasmi érzés tölthette el, mikor egy kisbaba megszületik és tüdeje először telítődik meg oxigénnel. Egyszóval, fájdalmas.

Lassan, de biztosan felült. Kezeire nézett és bemozgatta ujjait, mire szeme mégjobban kikerekedett.
-Én nem...halott...vagyok?-suttogta maga elé.
-Már nem.-érkezett a gyors felelet. A barna hajú, az ágya mellett ülőre nézett, aki szelíden rámosolygott.-Üdvözöllek újra nálunk...Oda.

A kócos hajkoronás értetlenül bámult hajdani felettesére, majd nagy nehezen kinyögött egy "Hogyan?"-t.

Mori pedig elmagyarázta neki részletesen és tömören, hogy mi történt. Azt hogy miatta halt meg. Hogy miatta halt meg az 5 kis árva kölyök. Hogy Dazai kilépett a maffiából. A Céh megtámadta a várost, és nem utolsó sorban, hogy hogyan került újra az élők sorába.

-Hol van most Dazai?-ez volt Odasaku első kérdése a hosszú mese után.
-A függöny mögött.-mutatott Mori, az Oda ágya mellett húzódó sárgult függönyre, mely egy másik fekvőhelyet takart.
-Megsérült?-folytatta a tudakolódzást a férfi.
-Nem. Csak kicsit beverte a fejét.-mosolyodott el az ex-orvos, majd hirtelen tekintete elkomorult. -Viszont...lenne hozzád egy kérésem, Oda.
-Mi lenne az?
-Tudom, hogy a te elvednek ez ellent fog mondani. És hogy Dazai miattad állt át a "jó" oldalra. De mégis...arra kérlek, hogy csábítsd vissza a maffiába.
-Azt nem tehetem...Dazai..ő..nem találja a helyét a világban. Épp ezért volt képes embereket ölni. De még ez sem volt képes betömni a benne lévő üres űrt. Még az se ha jót tesz, de...azzal legalább segíti a világot és nem pusztítja. Nem tehetem ezt meg...Nem tehetem újra könyörtelen gyilkossá.
-Oda...-húzta a vezér őrült mosolyra a száját. -Te tényleg azt hiszed, hogy Dazai olyan szent? Hogy tényleg jobb emberként viselkedik? Ha ezt elhiszed, nagyon naiv vagy.
-Mit értesz ez alatt?
-Az hogy valaki milyen ember, független attól melyik oldalon áll. Ellenben, aki már ölt embert az bűnös. Vagyis "rossz".
-Tisztában vagyok vele, hogy Dazai sok ember életét oltotta ki. És tudom, hogy ez bűn. De jobb ember akkoris lehet belőle! Hogy ezentúl nem öl, hanem segít másoknak.
-Igen...ez tény és való. De aki egyszer megtapasztalta milyen a vér és a könyörgő áldozat látványa, aki sötétségben nőtt fel...akinek ez a normális...az sose lesz jobb ember!
-Ezzel nem tudok egyetérteni.
-Fiatal vagy. És keveset éltél...-kuncogta el magát gúnyosan a vezér.-De mi nálunk van egy mondás, ami sose téved. "Sötétben sarjadt virág, csak a sötetben lelhet megnyugvásra."

Pár perces néma csend állt be. Mindkét fél gondolkodóba esett. Oda egyre bizonytalanabb volt, Mori egyre biztosabb.
-Ha nem segítesz, nem erőltetem rád. De tudd...akkor kénytelen leszek más eszközökhöz folyamodni. Az pedig...hogy is mondjam...lehet eléggé fájni fog Dazai-kunnak...-vicsorgott az ex-orvos, majd elhagyta a szobát.

Odasaku magára maradt a gondolataival. Nem tudta mit érez. Félelmet, örömet, fájdalmat...Nem tudta mit tegyen. Legalább is egészen addig, míg halk motoszkálásra, nyögdécselésre nem lett figyelmes. A függöny túloldaláról jöttek a hangok. Egy bizonyos személytől.

Ekkor már tudta Oda, mit is kell tennie. Meg kell védenie Dazait....Még ha ez ellent is mond az elveinek.

Dazai lassan ébredezett. Gyengének érezte magát. Nem is kicsit. Szörnyen hasogatott a feje és kicsit forgott vele a világ is.

Kellett egy kis idő, mire szemei hozzászoktak az erős szobai fényhez és mire elmúlt a szédelgés.
-*Hol vagyok...?*-ez volt az első gondolata és hogy megállapítsa tartózkodási helyét, körbenézett.

Tekintete először baloldalra esett. Szíve kihagyott egy ütemet, mikor meglátta kiül mellette.
Egy szempillantás alatt felült és ijedtében az ágy háttámlájáig kúszott.

-O...oda..saku...?-hebegte. Arcáról kövér cseppekben folyt le az izzadság, szíve ezerrel zakatolt, már-már félő volt hogy kiugrik a helyéről.-Ez csak egy álom...igaz?
-Nem, Dazai..-válaszolt a kócos hajú.
-De te meghaltál! A karjaim közt! Hogy vagy itt...Hogy?!-kiabált kétségbeesetten a nyomozó és próbált mégjobban hátrálni, de ebben megakadályozta az ágy támlája.

-Nyugodj meg. Mindent elmagyarázok...-felelt halotti nyugodsággal Oda.
-Honnam tudjam, hogy nem csak ideképzellek?-akadékoskodott Dazai, mire a másik megfogta annak kezét.
-Látod...? Igazi vagyok.
-H..hogy?
-Röviden annyi a történet, hogy van egy fiú akinek a képességével fel lehet támasztani a halottakat. És Mori-san feltámasztatott.
-Mori?-lepődött meg Dazai, majd hirtelen elkomorult.-Akkor biztos akar valamit.
-Sajnos igen...
-Mégpedig?
-Gyere vissza a maffiába.
-Mi? De pont hogy miattad léptem ki. Azt mondtad...váljak jobb emberré...
-Igen..de...-kulcsolta össze idegesen a borostás arcú kezeit. -Ha én nem tudlak rávenni...Mori erőszakkal fog. Azt pedig nem akarom.
-Nem!-makacskodott a nyomozó és belemarkolt az ágyneműbe.-Nem megyek vissza ahhoz, aki miatt meghaltál!
-Dazai...nem érted?! Ha engem megölt, bármire képes lesz csakhogy téged visszacsábítson a maffiához.
-Ismerem Mori-kunt...És nincs olyan amivel zsarolni tudna, vagy térdrekényszeríteni.
-Dazai, ennek az embernek semmi se szent.
-Akkor sem!
-Nem akarom hogy bántson téged...nyögte elcsukló hangon Oda.-Fontos vagy nekem....Mert a barátom vagy...*És még több is talán...*-tette hozzá magában az utolsó mondatot.

Sziasztok!
Tudom, megint volt egy nagy kimaradás. Ott volt az iskola meg lelkileg sem voltam a toppon....
Remélem tetszik ez a rész ;3
Holnap vagyis Karácsony napján pedig hozok nektek egy különkiadást, ami teljesen független lesz a mostani a történetvonaltól. ;)