Duplán Fekete

Találkozó a Főnökkel

*még mindig Chuuya szemszöge*

-H...hol vagyok...?-nyögtem ki ezt az egy mondatot. Nem láttam semmit. A szememet valami szövet takarta el és a karjaim, lábaim is meg voltak kötözve.
Kérdésemre nem felelt senki, mégis tudtam, nem vagyok egyedül. Halkan, de hallottam az emberek szuszogását és lépteit.
-Azt kérdeztem, hol vagyok?!-ismételtem meg kérdésemet, de már jóval hangosabban.
-Nyugi, vörös!-szólalt meg egy hang és megpöckölte az orromat.
-Én a te helyedben, most inkább csöndben maradnék.-jegyezte meg egy másik hang.

Kezdem egyre idegesebb lenni. Nem elég, hogy jelenleg egyenlő vagyok egy mozgásképtelen vakkal, de ezek az idegen emberek még járkálnak is körülöttem. Érzem ahogy egyszer-egyszer megérintenek. Vagy a hajamat tapogatják, vagy pedig az arcomat basztatják.
Ez így ment már vagy fél órája, mikor végre abbamaradt a járkálás. A többi ember lélegzetvételét is alig lehetett hallani.
-Jóestét Főnök!-kiáltott fel az egyik, mire halk csattanásokat lehetett hallani. Minden bizonnyal vigyázba vágták magukat.
-Pihenj...-szólt egy laza, nemtörődöm hang, mire halk sóhajtozások tönkelege töltötte meg a hallóteret.
-Paul, ki ez?-szólalt meg újra a Főnök.
-A régi bunkerben találkoztam vele. Azt mondja, szeretne csatlakozni hozzánk.
-Valóban?-kérdezte csöppnyi meglepettséggel a hangjában a vezető.-Leellenőriztétek, hogy nem zsaru? Ámotoztátok?
-Igen uram! Nem találtunk nála semmit!-jelentette Paul.
-Értem...Vegyétek le róla a szemfedőt!-parancsolta a Főnök, mire végre lekerült rólam a szememt fedő anyag. Felem szemben egy 30 év körüli, fekete hajú férfi állt. Magasabb volt nálam. A szemeit nem láttam, mivel eltakarta igencsak hosszú fufrúja, de egyszer-egyszer a tincsek mögül kivillant egy gonoszan csillogó zöld szempár.
-Szóval te lennél az, aki be akar lépni közénk?-vonta föl a szemöldökét.
-Igen!-jelentettem ki határozottan.
-És mond...ezt hogyan tervezted? Mégis ki az aki félne egy olyan kis aranyos teremtéstől, mint te?-gúnyolódott és hangosan felnevetett.
-Nagyon vicces...-morogtam.
-Csakugyan az! Hisz azért nevetek. Na, de! Térjünk is a tárgyra. Az én maffiámnál van egy beavatási rituálé. Aki azt végigcsinálja, teljes jogú tagja lesz a szervezetemnek.-sétált hozzám közelebb a fekete hajú.
-És pontosan...mit takar ez a "Beavatási rituálé"?-kérdeztem.
-Nem nagy cucc. Csupán ki kell bírnod 24 órát az embereimmel. Bármit megtehetnek veled, ez idő alatt. Kínozhatnak, kiélhetik rajtad bizonyos vágyaikat, játszhatnak veled...Csak a megölésed tilos a számukra. Biztos csatlakozni akarsz hozzánk?-tette fel a végső kérdést a maffiavezér.
Őszintén szólva, kicsit eltántorított az amit mondott. És nem a kínzás része. Már kiskoromban megtanultam tűrni a fájdalmat. Inkább az a része riasztott meg, hogy "kiélhetik rajtam bizonyos vágyaikat". Semmi kedvem sincs ahhoz, hogy egy, vagy több férfi felcsináljon.
-Kitt-Katt! Jó lenne ha döntenél már!-kocogtatta meg órájának lapját a vezér.
-Én...-kezdem, de nem jött ki több hang a torkomon. Nem tudtam mit válasszak. Szeretnék végre egy ismerős környezetben dolgozni, Dazai mentesen, de ugyanakkor nem tetszik nekem ez a beavatós cucc.
-Én..-kezdem újra.-Nem akarok...csatlakozni...-nyögtem ki.
-Oh...meggondoltuk magunkat?-vigyorodott el pimaszul a Főnök úr. -Ezért pazaroltam rád ezt a 10 percet? Tudod én eléggé elfoglalt ember vagyok, mégis szakítottam rád időt. És te csalódást okozol nekem...Enyje...Elengedlek. De előtte kárpótolnod kell engem az elveszett időm miatt.-fordított nekem hátat a férfi.
-Mégis mivel?-kérdeztem kicsit ingerülten. Nagyon idegesített már, hogy le vagyok kötözve.
-Hát nem is tudom...-vakarta meg a tarkóját a vezető.-Szegény embereim annyir fáradoztak az idehozásoddal, meg a megkötözéseddel...Inkább őket kéne kiengesztelned...-mosolygott sejttelmesen és ismét felém fordult.
-Fiúk!-kezdte mire minden ember tekintete reá szegeződőtt.-A tiétek egy teljes napra! Élvezzétek ki!-mondta és távozott a teremből.
Az az 5-6 maffiózó akik bent voltak, mind rámnéztek. Majd megindultak felém....