Duplán Fekete

A szenvedés folyosója

Az ajtó mögött egy újabb folyosó várta az álmodót. De ez az átjáró rövid volt. El lehetett látni a végéig, ahol egy aranykilincses ajtó várakozott.
Chuuya egyből odarohant a kijárathoz és lenyomta annak kilincsét. De nem nyílt. Zárva volt.
Nekiállt vadul rángatni, ütni a kilincset, rúgdosni az ajtót. De az csak nem akarta megadni magát.
-Hoho...Mit csinálsz?-jelent meg újra a fekete alak.
-Miért nem nyílik?!-kiáltott rá idegesen a vörös.
-Mert ez a rossz ajtó...Miért nem próbálsz meg egy másik kiútat?-mondta gúnyos hangnemben az alak, majd csettintett. Ennek hatására, a folyosó két oldalán megjelent 2-2 ajtó.
-Ne szórakozz velem!-kiabált tovább Chuuya.
-Tss...halkan...Ne kiabálj. Tudod, lehet nem vagyok húsvér ember, de ez azért fáj. -csitította a fekete köpenyes.
A vörös valamit mormogott az orra alatt, majd odasétált az egyik ajtóhoz és kinyitotta.

Mintha egy másik világ lett volna az ajtó túloldalán, amit innen is látni. Csak ezzel egy baj volt. Nem egy másik világ volt.
-Mi ez?-kiáltott fel, az idegességtől már zihálva, Chuuya.
-Hát nem is emlékszel? Te jó ég...Itt nagyobb a baj, mint gondoltam. Ez egy emlék! -visítozott, hadonászva a fekete alak.
-Emlékszem rá...de...Miért látom ezt?-értetlenkedett a vörös.
-Azt hiszed én tudom? Menj be és meglátod!-taszította be a kalapost, álombeli önmaga az ajtón túlra.

*Chuuya szemszöge*

Bent voltam a saját emlékémben. Ez olyan abszurd... Tudom mi fog történni. Világosan emlékszem erre a napra. Ma van a napja, hogy megismertem Dazait.

Gyerek voltam és egy nap a Főnök behívatott az irodájába. A nevelőanyám kísért be a szobába, melyben Mori és az ő ezernyi titka volt.
-Jó reggel Chuuya!-köszönt rám kedves, nyájas hangon.
-Jó reggel Főnök!-köszöntem én is, a gyerekes, vékony hangomon.
-Chuuya! Bemutatom Dazait!-tolta előrébb az eddig mellette ácsorgó fiút, aki körülbelül velem egymagas volt. Gesztenyebarna haja és ahhoz illő szeme volt.
-Szia.-lépett oda hozzám kissé nehézkesen.
-Szia.-üdvözöltem én is.
-Mától partnerek lesztek. Barátkozzatok össze egymással.-mosolygott a Főnök.

Gond nélkül beszélgetni kezdtünk, nem is zavartatva magunkat, hogy ezt Mori és a nevelőanyám is hallja.
10 percig hallgatták a fecsegésünket, majd Mori azt mondta: "Folytassátok kint!"

Elindultunk az ajtó felé. Nevelőm kinyitotta, mert mi nem értük fel a kilincset és kiengedett rajta minket. Még mielőtt kisétálhatottunk volna, Mori utánunk kiáltott. Vagyis inkább az új partnerem után.
-Dazai! Egy percre még maradj itt kérlek!-mondta. A barna hajú visszafordult, mi pedig elmentünk.

Ekkor az emlék mintha megállt volna. Nem mozdult semmi és senki. A hátam mögött nagy fénylés közepette megjelent az ajtó amin bejöttem. Odaléptem hozzá és kimentem rajta.
-Na? Milyen volt?-ugrott az arcomba az álombeli önmagam.
-Olyan mint régen. Pontosan ugyan úgy történt, de...Miért állt meg minden? Dazai és Mori még beszélgettek volna!
-Gondolom azért, mert te már nem voltál ott. Csak azt láthatod, amit akkor láttál. Hogy mi zajlott le köztük...Sosem fogod megtudni!-villogtatta meg szemeit az alak.
-Aham...de...Ez az ajtó nem vitt sehová.
-Akkor próbáld meg a következőt!-nyitotta ki előttem a soron következő bejáratot.
Besétáltam rajta. Ez is egy emlék volt.

Itt már tizenévesek voltunk és egy nap elmentünk egy bárba. A maffia védelme alá tartozott, úgyhogy nyugodtan bemehettünk oda. Csinos, stílusos kis hely volt. Az italok a legjobb minőségűek. Az egész hely hemzseg a jobbnál jobb csajoktól. Többek közt ezért is akart Dazai ide jönni.
Leültünk egy asztalhoz és kikértük az italunkat. Én természetesen bort, Dazainak meg már akkor is szar ízlése volt, vagyis szakét kért.

Egész este csak hülyültünk, meg szórakoztunk a csajokkal, bár ők inkább Dazaira tapadtak. Engem nem igazán kedvelnek a nők. Folyton megkapom, hogy: "Túl alacsony vagy! Tudod ki akar egy törpével élni.." meg, hogy: "Vágasd már le a hajad, olyan buzis!".
Ezért nem próbálkozom sose meghódítani akár egyetlen női szívet is. Úgyse tetszenék nekik, na meg azok csak nyavajogni tudnak. Az meg csak púp lenne a hátamra.