A sárkány Jinchuuriki [BEFEJEZETT]

Fájdalmak és reméyek

(Obito)

Kakashi halála után vagyunk másfél hónappal. Az osztálytársaink többsége és zömével mindenki más, aki ismerte és szerette Kakashi-t, nehezen tudta felfogni, hogy ő nincs többé. Az ANBU küldetések miatt nem volt a faluban, így gondolhatjuk azt is, hogy küldetésen van, de ez nem ilyen egyszerű... Az agyam azt mondja: „Kakashi él és virul, csak küldetésen van." Míg a lelkem érzi, hogy ez nem így van. Kakashi meghalt, nincs többé! Maga a Halál vitte el.

Éppen sétálgattam az utcán és sok minden járt a fejemben, de főleg Kakashi-val kapcsolatban. A régi idők, amikor utáltuk egymást, ahogy elbúcsúztunk egymástól, amikor elhagyta a falut, amikor utoljára együtt vacsoráztunk mielőtt ANBU lett... a közös jó és rossz emlékek... Ki gondolta volna, hogy ennyire hiányozni fog nekem ez a ninja. Éppen a Dango ház előtt sétáltam el, és megláttam Asuma-t, Kurenai-t, Gai-t, Iruka-t és Anko-t a kinti teraszon. Volt előttük dango, de egyikük sem szívesen eszegetett. Odasétáltam hozzájuk, és amikor odaértem melléjük egyhangúan köszöntem nekik.

- Sziasztok...

- Szia, Obito! – köszönt vissza Asuma, szintén egyhangúan.

- Hogy viseled Obito? – kérdezte Kurenai együttérzően.

- Még sokszor szomorú vagyok, de talán, azért, mert tehetetlen voltam. Segíteni szerettem volna Kakashi-nak, de az én erőm... nem ért sokat abban a harcban, mégis... bűntudatom van....

- Nem csodálom... - szólt hozzám Anko, már szinte barátságosan. – A legjobb barátja voltál...

- És Rin? Ő, hogy bírja? – kérdezte Kurenai és én ránéztem újra.

- Ő rosszabbul. Depressziós, a temetés óta. Nem akar kimenni, ha ki is mozdul, max a temetőbe megy ki, de akkor is csak fél órára. Az ágyat nem nagyon akarja elhagyni és sokszor alvás közben is remeg és sír.

- Ezt se csodálom. – kapott be egy gombóc dango-t Anko. – Ő neki meg volt ahhoz az ereje, hogy harcolni tudott volna Kakashi mellett, de, hogy a félelem vagy a nem tudom mi miatt nem tette, nem tudom, de... ez neki lelki traumát okozott. Ha harcolt volna mellette, akkor lehet, hogy életben maradt volna.

- Tudom... én is megértem Rin-t, de... nem normális, amit ő csinál. Többek között ezért is akarok beszélni a Hokage-vel... Hogy lelki segítséget nyújtsanak Rin-nek.

- Szerinted a Hokage nem szenved? – hallottam Iruka kissé ideges hangját. – Kakashi-t a fiaként szerette és talán te tudod a legjobban, hogy a Hokage igen érzékeny, bármennyire is keménynek látszik.

- Tudom, tisztába vagyok vele, de...

- Nincs de! – állt fel Iruka. Sosem láttam még ilyen dühösnek és haragosnak. – Kakashi mindegyikünkhöz közel állt és mindegyikünknek nehéz feldolgoznia a halálát! Nem csak te és Rin szenvedtek! – igen, most már biztos, a gyász így jön ki rajta. – De ha már a Hokage fele mész... megnézhetnéd Ayame-t is. Tán közülünk neki a legnehezebb feldolgoznia ezt az egészet, hiszen ő...

- Tudom, Iruka! – emeltem meg a hangom. – Én megpróbálok mindent, de egyedül ez nem fog menni. – valtam be végül. – Ezért is akarok beszélni a Hokage-vel, mert tanácstalan vagyok...

- Obito... Minekünk is fáj – szólt hozzám Kurenai, - de mi itt leszünk és segítünk, amiben tudunk. Csak szólj, oké?

- Oké. – bólintottam. – Megpróbálok beszélni Minato sensei-jel... ha úgy látom, akkor lehet, hogy kérek egy kis segítséget. De most megyek... Sziasztok! – elköszöntem.