A sárkány Jinchuuriki [BEFEJEZETT]

Megtörten

(Kakashi)

Már 2 órája voltam a kórházban. Tsunade-sama szerint a műtétek, sikeresek voltak és a komából is hamarosan felébrednek. Boldog voltam. Nem akartam haza menni, itt akartam lenni, amikor felkelnek. A váróteremben leültem egy padra és elmerültem a gondolataimban. Sok minden járt a fejembe... Obito, Rin, Itachi, Tenzou, az Akatsuki, Madara életben lévése és Naruto. Egy női hang hozott vissza a valóságba. Kedvesen szólított meg, és nem kellett felnéznem, tudtam, hogy ki az: Rin, ki más?

- Szia, Kakashi!

- Szervusz, Rin! – néztem végül a szemébe. Pár századmásodpercig kemény tudtam maradni, de hamar megtörtem. – Sajnálom, a délutáni viselkedésem... te nem csi... - ekkor megemelte a kezét és én elhallgattam.

- Tudom, hogy feszült vagy mostanában, ezért nem haragszom...

- Pedig kéne... - sóhajtottam. – Te nem bántottál, én meg...

- Kakashi – ült le mellém és megfogta a vállam – nem voltál magadnál... Ami megtörtént, az megtörtént, de hidd el, se én, se Obito, se a sensei nem haragszik rád.

- Köszönöm, Rin! – köszöntem meg a jóságát.

- Itachi-ékra vársz? – kérdezte kedvesen.

- Igen. – mosolyogtam vissza.

- Biztos örülnek majd neked.

- Remélem minden rendben lesz...

- Apropó Kakashi... - nézet rám Rin. Én is felé fordítottam a fejem. – Minato sensei mondta, hogy mondjam meg neked, hogy te és a csapatod szünetet kaptok.

- MI? – döbbentem meg.

- Kell nektek a pihenés Kakashi... Kérlek... Gondolj egy kicsit magadra is... Néha... - fejezte be félve.

- Nem tehetem! – néztem le a csempézet földre. - Az Akatsuki mozgásban van és előbb vagy utóbb idejönnek érted, és Naruto-ért. Én ezt nem engedem!

- De Kakashi...

- Tudom, jót akartok, de...

- Te is veszélyben vagy! – kiáltott rám. Meglepődtem, de hamar elfordítottam a fejem.

- Inkább a körülöttem lévők vannak veszélyben...

- Hogy érted? – értetlenkedett. A szívem elszorult, de nem bőghettem el magam újra... Nem láthatják rajtam, hogy meg vagyok törve.

- Semmi, lényegtelen!

- Értem. – beletörődött, de a hangján hallottam egy kis szomorúságot. Témát kell váltanom... legalább neki legyen jó kedve...

- Hogy vagytok?

- Tessék? – nézett rám barna szemeivel Rin.

- Obito-val. Hallottam megkérte a kezed... - néztem én is Rin-re.

- Ja, igen... - pirult Rin. Obito nagyon szerencsés, hogy ilyen lány van mellette.

- Sajnálom, hogy nem tudtam eljönni az esküvőtökre...

- Nem volt. – na mi van? Most meglepődtem. – A sensei említette nekünk, hogy az ANBU egység értesítette, hogy a határoknál bajok vannak és egy esküvő most egy kicsit kockázatos... Akkor még nem tudtam mi lehet a határoknál, amíg te haza nem jöttél... - itt elszomorodtam. Az ANBU gyenge az Akatsuki-hoz képest. Nem tudom mi lesz, de egyelőre remélem Itachi-ék felkelnek. – Így csak papírilag vagyunk házasok.