A sárkány Jinchuuriki [BEFEJEZETT]

A sárkány visszatér

(Obito)

Nem volt hosszú az út a Vulkánok-völgyébe. Pár kilométerre lemaradtam a diákjaimtól, hogy figyelhessem őket. Ahogy haladtunk elhagytuk a Vulkánok-völgyének kis faluját. Hirtelen megint bevillant a fájdalom és egy üvöltést is hallottam. Ez kétség nélkül egy állat üvöltése. A szívem hevesebben vert, mint eddig valaha... Tán ez a remény ébredése.

Elértem az erdő végét és megláttam Naruto-t, Sasuke-t és Sakura-t és 3 fiatal növendéket. Ők lehetnek Ebisu tanítványai. A hat gyerek a földet bámulta; nagy valószínűséggel ott lehet az a barlang, amiről még Rin beszélt. A bokorból feszülten figyeltem a történéseket. Naruto és Sakura letérdeltek és a résen keresztül nézték, hogy mégis mi van odabent. Egy erőltetett krákogást hallottam. Akármi is van odabent, biztos szenved. A sharingan-om ismét kékre változott, érzem, hogy nyíllal belém a fájdalom. Hirtelen egy puffanást hallottam magam mellett. Baloldalra néztem és megláttam a lekötözött Ebisu-t. A három növendék alapos munkát végzett: Ebisu egész testét a kötél takarta, egyedül a fejét hagyták kin, de a szájára szikszalagot ragasztottak. Magamhoz húztam és a lekötözött iskolatársamat a fának támasztottam, majd lehúztam a szájáról a szikszalagot. Láttam, hogy biztos fájt neki, ahogy letéptem, de nem kiáltott fel. Ezek szerint nem akarta, hogy a diákjai észrevegyenek minket.

- Hál Isten, hogy itt vagy Obito!

- Mi történt Ebisu? – kérdeztem nevetve, hiszen három genin igen könnyen elintézte a jonin szintű Ebisu-t.

- Kijöttünk ide, hogy megnézzük mi is ez a valami, ami zavarja a Vulkán-völgyiek nyugalmát. Konohamaru nézet be, aki szerint egy sárkány van a barlangban. Egyből Kakashi-ra gondolt, én viszont ezt a kijelentését megcáfoltam. Erre ő: „Akkor nézze meg maga, sensei!" Megnéztem, és, ahogy a fejemet a lyukba tettem, ezek hátulról elkaptak és lekötöztek. Ahogy végeztek, Konohamaru elindult vissza a faluba, ezalatt a többiek bedobtak a bokorba.

- Kicsit vicces... - nevettem.

- Obito, engedj, el kérlek! A küldetést berekesztem. Biztos csak egy nagyra nőtt hüllő lesz az...

- Nem Ebisu... - néztem a diákjaim fele és láttam, hogy Sasuke feje bent van a lyukban. Közben hallgattam a gyerekek párbeszédét. Sakura-ra figyeltem fel legelőször.

- Sasuke... Biztos, hogy ő az? – Sasuke kihúzta a fejét a lyukból és Sakura-ra nézet.

- Biztos, de az is, hogy gyenge... Csak fekszik és 2 másodpercenként a szeme kéken foszforeszkál. Legalábbis az, amelyiket látom. – és én is érezni kezdtem, hogy a fejem fáj/nem fáj, fáj/nem fáj. Ebisu is döbbenten szólt hozzám:

- O... Obito... a szemed...

- S! – néztem rá. – Tudom. – figyeltem tovább a gyerekeket.

- Akkor szedjük ki onnan! – csapta össze az ökleit Naruto.

- Hülye! – szólt rá Sasuke. – Ha a barlangot itt omlasztjuk be, tuti ráesik az egész és meghal!

- Akkor mit csináljunk? – remegett Sakura hangja. Ránéztem Ebisu-ra, majd folytattam az előző mondatom.

- Nem engedhetlek el Ebisu... Majd én a végére járok! – azzal kiugrottam a bokorból. Amint ez megtörtént a 6 gyerek egyből rám nézett. Megfagyott a levegő. A csendet Ebisu nyávogása törte meg.

- Obito! Nem hagyhatsz itt!

- Csend Ebisu! – kiáltottam vissza.

- Sensei, követett minket? – nézet velem szembe Sasuke határozottan.