A sárkány Jinchuuriki [BEFEJEZETT]

Egy gyenge kötelék

(Kakashi)

A Nap már rég lement, amikor elindultam Ichiraku-ékhoz. Tudtam, hogy előbb kellett volna mennem, de a sensei benntartott az irodában Obito-val együtt, viszont a sensei utána csak velem akart beszélni, főleg az erőmmel kapcsolatban. Tény, hogy sokkal erősebb lettem, de ezt Salvator-nak köszönhetem. Igyekszem magam visszafogni, de az utóbbi időkben nagyon sokat szenvedtem lélekben, és Salvator-t csak az érzelmek tartják lent. Nem tudom mi lesz, de összeszedem magam. Kénytelen leszek.

Sétáltam a csendes és enyhén megvilágított utcákon. Hiába volt nyár, most kevesebb ember volt jelen, bár én nem bántam. Legalább nem látom azokat a szemeket és elkerülöm így a konfliktusokat. Nagy meglepődésemre Ichiraku-nál még égett a lámpa. Hosszabb a nyitva tartás, vagy mi a fene? Régen, amikor még itt laktam, max 8-ig volt nyitva, most meg itt van 9. Valami nekem sántít. Odasétáltam. Lassan húztam el a függönyt, amit bejárat volt, és az éppen takarító Ayame-t pillantottam meg. Nagyon szorgalmasan dolgozott, ez tény, bár ő mindig ilyen volt. Megkopogtattam a falat, erre ő felfigyelt és felém nézet. Rám mosolygót és egyből köszönt is.

- Jó estét, Kakashi!

- Viszont, Ayame... - léptem beljebb. – Ne, haragudj, hogy zavarlak, de nem volt időm bevásárolni, mert a Hokage magához hívott egy megbeszélésre... Nem lenne nagy gond, ha kérnék tőled elvitelre egy ramen-t?

- Ugyan már! – tette le a felmosott Ayame. – Természetes. Gyere, ülj le! – intett nekem és azzal ő a konyhába ment. – Addig egy kicsit mesélhetnél, hogy mi történt veled, hisz 6 éve láttalak utoljára...

- Semmi extra – ültem le a pulthoz – a gyilkolásokon kívül.

- Már rég megakartam kérdezni... - jelent meg a pult másik oldalán Ayame. – Hogy tudsz megbirkózni a gondolattal, hogy te ölsz? Hogy bírja ezt a lelked? Hogy tudsz ránézni egy halottra? – éreztem, hogy egy gombóc van a torkomba, de... nekem már mindegy... talán jobb, ha kibeszélem, akkor talán később könnyebb lesz...

- Egy bizonyos napig nem olt semmi bajom a gyilkolással...

- Milyen napig? – láttam Ayame-n a kíváncsiságot. Mély levegőt vettem és felsóhajtottam.

- Addig a napig, amíg el nem vesztettem, azt, aki fontos volt nekem... Hanare-t. – és ránéztem Ayame-re. Teljesen ledöbbent, de erre számítottam, hisz tudtam, hogy barátnők voltak. Remegni kezdet a keze és dadogva szólt hozzám:

- Ha... Hanare... halott?!- én elfordítottam a fejem, ezt Ayame igennek vette. Csak jobban felhúzta magát. – Ki... Ki ölte meg?! – nézet rám dühösen.

- Orochimaru volt... - néztem rá szomorúan, láttam rajta, hogy elkeseredett, a sírás határon volt, velem együtt. – Én... - folytattam. – Gyenge voltam... nem voltam elég erős ahhoz, hogy megvédjem... Helyette végig néztem a halálát, mert az a hülye Orochimaru lefogott a kígyójával! Bár én haltam volna meg! – ekkor Ayame megfogta az arcom, amitől annyira meglepődtem, hogy felnéztem rá. Láttam, hogy a másik kezével a könnyes szemeit törölgeti.

- Te mindent meg tettél Kakashi... Ismerem Hanare-t... és szerintem ő is így gondolja...

- Ö... - hallottam egy fáradt kislány hangot. A konyhaajtó mögül előbújt egy kis rózsaszín hajú lány. Felismertem... Ő Obito csapatába való, ő Haruno Sakura. – Ayame-chan... Mi történik itt? Már megint a por allergia? – kérdezte a kislány. Én nem értettem, de Ayame Sakura fele fordult és mosolyogva ennyit mondott.

- Igen. Látod, ezért kell mindennap kitakarítani, ha egyszer nem takarítok ki, akkor előjön. – ekkor megfogta a lány vállát. – Még gyors csomagolok Kakashi-nak egy ramen-t és már mehetünk haza. Oki?