Én, mint titkos ügynök

II.

- Koncentrálj, Zöldfül! Ha egy seggfej le akar ütni, nem mondhatod azt, hogy "bocs, éppen izom lázam van, gyere vissza holnap"! Ez nem így működik! Lehet, hogy egy ütésen múlik az életed.

Ismét támadtam, de könnyen hárította és ismét mindkét vállam a földön volt.

Ricky felvonta a szemöldökét.

- Szedd össze magad, Zöldfül! Ismét meghaltál.

Már három órája ezt csináltam. Verekedtem Rickyvel, aki tanított, hogyan ne haljak meg éles küzdelemben.

- Tarthatunk szünetet? - kérdeztem lihegve. Hanyatt feküdtem a padlón.

- Ameddig nem érdemled meg, nem. - közölte Ricky.

Ütöttem és rúgtam. Egy pillanatra megtántorodott, én pedig kihasználtam az alkalmat. A földre löktem a fiút, majd ráültem a mellkasára, hogy ne tudjon felkelni.

Ricky a levegőt kapkodva elvigyorodott.

- Szép volt, Zöldfül. Megérdemelsz egy szünetet.

- Köszönöm, tanár úr. - tisztelegtem, de továbbra is rajta ültem.

- Hé! - háborodott fel. - Leszállnál rólam?

- Nem. - vigyorogtam és élveztem, hogy kivételesen nem én vagyok alul.

- Zöldfül! - figyelmeztetett, de én nem hallgattam rá. Pedig kellett volna.

A következő pillanatban Ricky egyenesen lerúgott magáról.

- Muszáj volt? - kérdeztem nevetve.

- Ühüm. - bólintott mosolyogva.

- És most mit fogok tanulni?

- Lőni. - közölte Ricky. - De Amytől. Ő nagy célzó a csapatban.

Így, húsz perccel később egy sonkás szendviccsel és egy forró csokival a kezemben vártam Amyre, aki még a Central Parkban volt Grace-szel és Mattel. Unalmamban úgy döntöttem, felhívom Willt.

- Szia, hugi. - üdvözölt a telefonban. - Mizu?

- Van ügy. - közöltem izgatottan.

- Mi?

- Valami idióta bombát robbantott a Central Parkban, Amy, Grace, Matt és Adam éppen megnézik a tetthelyet. Én Rickyvel edzettem egész délelőtt, most pedig Amyre várok, hogy elkezdhessem a lövőtanfolyamot.

- Hű. - nevetett fel a bátyám a vonal másik végén. - Egy napja vagy ott, Em.

- Tudom. - sóhajtottam. - Na, szia, Will, itt jön Amy.

- Szia, hugi.

Amy összeráncolt szemöldökkel sétált felém.

- Kivel beszéltél?

- A bátyámmal.

- Nem is tudtam, hogy van bátyád. - mondta.

- Kettő is van. - vontam meg a vállam. - És egy húgom.

- Hű. Jó sokan vagytok. - bólintott, majd előszedett két fegyvert és töltényeket.

- Mióta dolgozol itt? - kérdeztem.

Amy sóhajtott.

- 17 évesek voltunk, amikor a szüleink meghaltak. Még nem voltunk nagykorúak és árvaházba vagy nevelőszülőkhöz kerültünk volna. Sarah talált ránk. Aztán végül itt kötöttünk ki. - tárta szét a karját.