Én, mint titkos ügynök

XVII.

Sötét, hideg, üres helységben ébredtem. A levegőben dohány szagát éreztem, az egész hely kietlennek tűnt, mintha évek óta nem járt volna itt senki.

Elraboltak. - nyilalt belém a felismerés, és a hátamon hideg borzongás futott végig.

A zsebembe nyúltam. Ha el is raboltak, nem az volt a céljuk, hogy itt tartsanak. Nálam volt a fegyverem, a mobilom, a zseblámpám és a tárcám is.

Lépteket hallottam. Felpattantam, és futni kezdtem a sötétben a kijáratnak vélt ajtó felé.

Lövések dördültek. Elhajoltam, és vakon lőni kezdtem a sötétbe. A kiáltás azt jelentette, hogy eltaláltam.

Nem vártam meg, hogy segítséget hívjon, kirohantam az épületből, és meg se álltam a következő forgalmas utcáig. A Fifth Avenue közelében voltam. Viszont telefonálnom kellett.

*******

- Mondja el még egyszer mit látott, Turner ügynök.

Ijesztő volt a kihallgatóban ülni úgy, hogy nem a megszokott oldalon ültem. Nem értettem, miért nem lehet egy kávé mellett kényelmesen megbeszélni, miért kell ebbe a szobába menni.

- Éppen hazamentem, az ajtóm előtt álltam, amikor leütöttek. Egy sötét helységben ébredtem fel. Nem vették el semmim, nálam volt a tárcám, a fegyverem, a telefonom, a kulcsaim. Nem tudtam körülnézni, mert valaki megérkezett. Lőni kezdett rám, én pedig visszalőttem. Eltaláltam. Nem várhattam sokáig, nem tudtam, milyen súlyosan találtam el, nem várhattam meg, hogy segítséget hívjon. Elfutottam. A Fifth Avenue közelében kötöttem ki, onnan hívtam a társamat. - ismételtem meg a történetet.

- Honnan tudja, hol eltalálta? - hajolt közelebb az ijesztő szövetségi ügynök, aki erős akcentussal beszélt. Ausztrálnak gondoltam.

- Felüvöltött. Persze, lehet, hogy csak szimulált de ezt akkor nem tudtam ellenőrizni.

- Mit gondol, miért rabolták el?

- Fogalmam sincs. - tártam szét a karom. - A munkám során sok ellenséget szereztem.

- Van önnek valakivel személyes problémája?

- Nem tudok róla.

- Mit csinált ön tegnap, mielőtt hazament?

- Dolgoztam, éppen egy ügy lezárása után voltam. Haza akartam menni.

- A szüleivel én?

- Igen, velük, és a testvéreimmel.

- Ön kiskorú, Turner ügynök. - mondta az ausztrál szövetségi ügynök. Ez így nagyon rosszul hangzott. Igaz, hogy még nem töltöttem be a huszonegyet, de már csak fél év kellett hozzá.

- Igen. - feleltem szenvtelen arckifejezéssel.

- Miért dolgozik ilyen fiatalon hírszerzőként? Miért nem ment el pincérnőnek, vagy eladónak? Miért nem vállalt munkát a kimaradt egy évben?

- Kaptam egy lehetőséget, amivel éltem. - válaszoltam. Matt megtanította, hogy mindig meg kell őriznünk a hideg vérünket.

- Van önnek rokona a CIA-nél?

- Erre a kérdésre nem vagyok köteles válaszolni. - mondtam kifejezéstelenül. - Egyébként megtalálja az aktámban.

A szövi felvonta magasan ívelt, sötét szemöldökét.

- Értem. Szeretném, ha a közeljövőben megvizsgálná önt egy pszichológus.

Nem vagyok elme roggyant! - háborodtam fel majdnem, de az utolsó pillanatban visszafogtam magam.