Búcsúcsók [Befejezett]

14.

Mick mellkasán ébredtem fel. Meztelenül... Mikor realizáltam a helyzetet, minden beugrott a tegnap estéről. Már csak a gondolatába is belepirultam. Tényleg megtörtént...
A szobában nagyobb világosság uralkodott, mint amennyit a szemem el tud viselni ébredéskor. Viszont nagy úr a pisilhetnék így megembereltem magam és próbáltam nyitva tartani a szemem illetve úgy felkászálódni a földről, hogy ne ébredjen fel. Valamint az sem utolsó szempont, hogy egyedül hagyjam, hogy nem szeretném, hogy lásson pucéron. Igen, tudom, hogy hülyeség, hisz tegnap este már megnézett magának, de az egy másik szituáció volt. Plusz tegnap csak félhomály volt...
Sikerült is úgy kiszabadulnom a karjai közül, hogy nem keltettem fel, de azért oda adtam neki a kispárnát, hogy azt ölelgesse tovább. Igazából annyira cuki volt, hogy percekig csak álltam ott és néztem. Azt sem tudtam kihagyni, hogy ne készítsek Róla néhány képet. Megzabálom!
Az est folyamán eldobált ruháimat összeszedtem, majd felmentem az emeleten lévő fürdőbe. Miután elvégeztem a dolgaimat, felkontyoltam a hajam és megmostam az arcom. Visszatértem a bőröndömhöz és kiválasztottam egy kényelmes sötétkék farmert és egy fehér pólót. A sminkhez nem volt kedvem így azt, ezúttal kihagytam. A lépcsőn leérve, bekukkantottam a nappaliba de még mindig az igazat álmát aludta. Ebben a pillanatban a gyomrom hangos korgással jelezte, hogy harapnom kéne valamit. De mikor kinyitottam a hűtőt, csalódottan kellett tudomásul vennem, hogy totál üres. 
Úgy döntöttem, hogy míg alszik, bemegyek a városba venni valamit. Tegnap azt mondta, hogy gyalog úgy tíz percre van és majd ha nem fog annyira fújni a szél, akkor sétálhatunk egyet. Hát én ezt most megelőlegeztem magamnak, hisz a tegnapi vihar már a múlté. Sőt, verőfényes napsütés volt. Gyorsan összepakoltam mindent, amire szükségem lehet és elindultam. Szerencsére tegnap nem kapcsolta be a riasztót, így az nem is tudott megszólalni, mikor kinyitottam az ajtót.
Kifejezetten jól esett egy kis egyedüllét. Imádok minden percet, amit Mickkel tölthetek, de szükségem volt erre. Az út valóban nem volt hosszú, ellenben annál gyönyörűbb. A tüdőm szinte táncot járt a tiszta levegőtől, a szemeim pedig könnybe lábadtak a fantasztikus látványtól. Piros pont nekem, amiért egyszer sem tévedtem el. Jó, hozzátartozik az igazsághoz, hogy vagy három embert leszólítottam, hogy útba igazítsanak. Nem volt könnyű, mivel vagy németül vagy franciául beszéltek... Véletlenül sem angolul, de valahogy kézzel lábbal elmutogattam, hogy mit szeretnék és onnan már ment minden.
Mikor beértem a városba, nagy meglepetésemre igen sokan voltak, ráadásul kamaszok is. Szombat reggel fél nyolc van, itt az emberek nem szoktak lustálkodni? Nem foglalkoztam ezzel a gondolattal tovább, viszont akaratlanul is feltűnt, hogy megbámulnak. Főleg a tinilányok... Többször is megnéztem egy-egy kirakatüvegben, hogy nincs-e rajtam valami furcsa, de nem találtam semmi kivetnivalót.  Próbáltam nem foglalkozni vele de, mikor betértem egy szupermarketbe, ahol mindent megtudok venni, amire szükségem lehet, kifejezetten zavaróvá vált, hogy az emberek utánam néznek, illetve összesúgnak. Sőt volt két lány, aki végig követett. Igyekeztem lerázni őket, de egyszerűen képtelenség volt. Így leszólítottam őket. 

- Segíthetek? - néztem rájuk hirtelen. Szegényeket ezzel jól megijesztettem, de csak összenéztek és mondtak egymásnak valamit németül. A szegényes némettudásomnak köszönhetően egy szót sem értettem belőle. - Nos? 

- Te lenni az... - azonnal felfogtam, hogy nem beszélnek túl jól angolul. 

- Kicsoda? - viszont erre már nem tudtak válaszolni vagy már magát a kérdést sem értették. Vártam egy kis ideig, de nem jött válasz csak bámultak. Egy kicsit sem para... - Nem számít, ne kövessetek kérlek! - miután láttam értetlen fejüket, elmakogtam nekik németül is, majd bólintottak. 

Ezek után otthagytam őket, szerencsére nem jöttek utánam. Gyorsan bedobáltam mindent a kosárba, fizettem és hazaindultam. Bőven elég volt ennyi a feltűnésből. Mekkorát tévedtem, mikor azt hittem, hogy ez itt véget ért...
Miután halkan becsuktam magam mögött a bejárati ajtót, letettem mindent a konyhába és belestem a Mickhez. Azonban még mindig magzatpózban, a kispárnát ölelve durmolt. És én még azt hittem, hogy nekem van jó alvókám. 
Reggeli gyanánt készítettem magunknak tojásrántottát és pirítóst, pároltam melléjük zöldséget, valamint csináltam neki kávét, magamnak pedig kakaót. Úgy terveztem, hogy majd meglepem és azzal keltem fel, hogy jöjjön reggelizi, de keresztül húzta a számításaimat. Már éppen kész lett volna a párolt zöldség is, mikor két erős kar fonódott a derekamra. Mivel nem hallottam, hogy bejött ezért hatalmasat ugrottam.