Búcsúcsók [Befejezett]

17.

Kettőt pislogtam és az utolsó gimnáziumi hetem is elrepült. Most pedig itt állunk az osztálytársaimmal a termünkben, milliónyi szebbnél-szebb virágcsokrokkal a kezünkben. Valaki izgatottan, valaki csak egykedvűen, de várjuk, hogy végre felcsendüljön, a külön erre az alkalomra választott, ballagási zenénk és elinduljunk, hogy utoljára körbejárjuk szeretett vagy éppen gyűlölt iskolánkat.

A hétfői nap után nehéz volt úgy tennem mintha mi sem történt volna. Mintha nem fájt volna piszkosul. De nem engedhettem meg magamnak, hogy további támadófelületet biztosítok Bencének és Fruzsinak. Még a végén azt hitték volna, hogy nyertek. Pedig ez nem így van. Ha Bence nem is, de egykori barátnőnk mindenképp vesztett. Minket. Még ha ő ezt most nem is látja be.
Bár éjszakánként nem aludtam sokat, hisz azon agyaltam, hogy mikor és mit ronthattam el, ami miatt így elmérgesedett a helyzet közöttünk, napközben ennek nem adtam hangot. Sőt, úgy tettem minthogyha nem is léteznének. Fruzsi még másnap elült Bence mellé így, a mellettem felszabaduló helyet, Luca foglalta el. A többieknek is feltűnt, hogy vihar van a fészekbe és furcsán méregették osztályunk legújabb gerlepárját. Voltak, akik még oda is jöttek megkérdezni, hogy „Mi van, lecseréltek titeket?". Nos, valóban ez a helyzet. Csúnyán pótolva lettünk. A hét folyamán elég sokszor ízlelgettük ezt a tényt, a végére pedig egész jól meg is emésztettük. Természetesen kifelé ennek semmi látszatja nem volt. Ugyan úgy viselkedtünk Lucával, mint korábban. Annyi különbséggel, hogy most már csak ketten visítottunk a röhögéstől és nem hárman. A páros többször is csúnyán nézett ránk, sőt mi több, talán egy kis csalódottságot is véltem felfedezni az arcukon. Valószínűleg arra számítottak, hogy nagyobb hatással lesz ránk az igazság és a „szakítás". Ha így is volt, igyekeztünk nem mutatni, illetve kizárni őket. De úgy elég nehéz, ha előtted nyalják-falják egymást. Az ember ilyenkor akaratlanul is odanéz. Mit ne mondjak, gusztustalan egy látványt nyújtott. Egyszer csináltam csak ilyet Mickkel nyilvánosan, mikor az iskola előtt kibékültünk, de akkor sem olyan emberek előtt, akikkel nap, mint nap találkozunk. Hát, nem vagyunk egyformák...

Apropó Mick. Még kedd délután, Skypeon, újra bocsánatot kértem Tőle, hogy leráztam és utána még csak magyarázatot sem adtam. Ezt bepótoltam és elmondtam Neki mindent, töviről hegyire. Azt hiszem pont annyira volt  megdöbbenve, mint mi. Aztán ezt felváltotta a harag. Nem is láttam még ennyire dühösnek. Annyira hadart, hogy szinte nem is értettem, mit mondott, hevesen gesztikulált, németül szitkozódott, néha-néha rácsapott az asztalra, amitől beremegett a kép.

- Nyugi már, felesleges ennyire felizgatnod magad... - mondtam lemondóan.

- De nagyon is van értelme! Látom rajtad, hogy fáj. Meg fogom ölni azt az idióta srácot, csak találkozzak vele. Fruzsi meg... Nincsenek rá szavak.

- Hagyjad, majd túl leszek rajta. - mosolyogtam rá halványan. - Amúgy mit mondtál németül? Tudod, hogy nem értem...

- Hááát, azt inkább hagyjuk. - hmm szóval csúnyán beszélt. Mondjuk én is magyarra váltok előtte, mikor nem a legszofisztikáltabban fejezem ki magam. Bár vannak egyes szavak, amiket már megjegyzett és szinte követelte, hogy mondjam meg a jelentését. Olyan büszke volt magára, hogy most már egyel több nyelven tud káromkodni.

- Amúgy, elég szexi vagy, mikor ideges vagy... Főleg, amikor németül beszélsz. - kijelentésemet csak egy magabiztos "tudommal" nyugtázta. Nos, legalább nincs önértékelési problémája.

Miután neki is sikerült túllépnie a haragján, elújságolta, hogy már alig várja a hétvégét, hogy újra versenyezhessen illetve, hogy találkozzon Harrisonnal és Joeyval. Mostanában egy kicsit elhanyagolta őket. Hát... Lehet, hogy valaki egy cseppet lefoglalta az elmúlt pár napban. Valaki... De ha nagyon őszinte akarok lenni, egyáltalán nem érzem magam rosszul amiatt, hogy egy picit kisajátítottam. Kapcsolatunk ezen időszaka nem igazán számottevő, mivel már akkor szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ha egy hónapban kétszer találkozhatunk. Belegondolva, ez elég önző hozzáállás, de szükségem van arra, hogy néhány napig csak velem foglalkozzon. Hogy csak rám szentelje minden figyelmét. Amikor már nem kell a távolsággal megküzdenünk, hogy együtt lehessünk, valószínűleg ez változni fog. Legalábbis nagyon remélem.