Búcsúcsók [Befejezett]

37.

*Mick Schumacher*

Amikor megláttam az ajtóban ácsorogni, nem tudtam eldönteni, hogy csupán az elmém játszik-e velem és megjelenése csak egy ábránd lenne, vagy talán a valóság. A gondolatok valósággal cikáztak az fejemben, miközben egy, meg is telepedett, és nem távozott onnan. Még órákkal azután sem, hogy elhagytam az éttermet. Újra értelmet nyert az, hogy akkor, a kávézóban, mi fogott meg benne annyira. Evelyn egyszerűen ragyogott, a szó legnemesebb értelmében. Ez pedig nem feltétlenül a külsejének köszönhette. Bár gyönyörű volt, akárcsak az év minden napján, de a kisugárzása minden mást elnyomott. Lehetett fáradt, mint a megismerkedésünk napján, örömteli, szomorú vagy akár hitetlenkedő és dühös, akár akkor, amikor egymással szemben álltunk az étterem különtermében. Az a fajta izzás és szenvedély, ami a lelkében van, egyszerűen árad belőle. Bár lehet, hogy ezt, rajtam kívül, más nem érzékeli.

Egyet kellett értenem Vele azzal kapcsolatban, hogy nem nagyon szakadtam meg abban, hogy visszahódítsam. De ahogy neki is elmagyaráztam, nem vagyok jó a megrendezett dolgokban. Azonban megbocsátott. És ezt a legvadabb álmaimban gondoltam volna csak. Az elsődleges célom az volt, hogy elmondhassam Neki, hogy mit történt azon az estén valójában. És az, hogy ez sikerült, borzasztóan boldoggá tett. Az első majdnem csókunknál egy olyan álomvilágba léptem be, vagy inkább vissza, ahonnan két éve saját magamat rúgtam ki, méghozzá páros lábbal. Ha akkor a telefonja nem szólal meg... De abban a pillanatban, hogy megláttam azt a bizonyos nevet a telefonja kijelzőjén, már nem csak ketten voltunk. Befurakodott kettőnk közé, még ha csak valahol az éterben is volt. Hús-vér valójában létezett az a személy, és ezt nem tudtam tovább figyelmen kívül hagyni. Ahogy azt sem, hogy Evelyn egyre távolabb araszol tőlem. Csupán néhány másodpercig nem éreztem a testét az enyémhez nyomódva, de máris hiányérzetem támadt. Érezni akartam minden rezdülését, lélegzetvételét és ha ehhez az kellett, hogy végighallgassam a beszélgetésüket, hát elfogadtam.
Azzal, hogy hallottam a hangját, még emberibbé vált az ismeretlen vetélytárs. Létezett, de még mennyire, és a szavaiból ítélve, igazán fontos neki a barátnője és törődik Vele. Az én egykori barátnőm. Ennek kifejezetten aggasztania kellett volna, bár így is volt, de nem annyira, mint azt bárki gondolta volna. Ennek pedig csak egyetlen egy oka volt. Evy jó kezekben volt mellette, ez számomra is bebizonyosodott. 

Fájt azt hallanom, hogy szereti. Nagyon is. Nem bírtam a közelében maradni sokáig, annyira mart belülről szavainak súlya. Mégis, ahogy fürkésztem a velem szemben álló lányt, úgy tűnt, mintha szégyellte volna magát előttem és én úgy enyhültem meg. Ezzel nem azt sugallta, hogy tiszta szívéből szereti. Mert állhatta volna a tekintetem, megmutathatta volna, hogy Ő igazán túl van rajtam, mégsem tette. Ehelyett kínosan ügyelt arra, hogy még csak véletlenül sem nézzen rám. Még akkor sem, amikor elé léptem.
És ez a feltételezésem be is igazolódott. A saját szájából hallottam, hogy bár szereti az a férfit, soha nem fogja úgy, ahogy engem szeretett. Ennyi pedig bőven elég volt a számomra. Nagyobb esélyt láttam arra, hogy van még egy fikarcnyi esélyem, mint bármikor máskor. Még akkor sem, mikor épphogy megcsókoltam.

Hatalmas önuralmat kellett gyakorolnom, hogy vissza tudjam magam fogni, mikor másodjára is épphogy összeértek az ajkaink. Szívem szerint addig csókoltam volna, míg levegőt kap. De túl jól ismerem már Evelynt ahhoz, hogy tudjam, felőrölné Őt a bűntudat. És tekintve, hogy egyszer már okoztam Neki elég bajt és fájdalmat, megszerettem volna kímélni ettől. Így a szája helyett, az arcán csattant a puszim. Pedig mi mindent megadtam volna azért, hogy az eredeti tervemet vihettem volna véghez. 

Amikor elléptem Tőle, csak mosolyogni tudtam az arckifejezésen, azon meg pláne, mikor közöltem vele, hogy mégis hová megyek. Komolyan gondoltam, szakítani akartam azzal a lánnyal, akit soha nem szerettem és, aki sakkban tartott azzal, hogy öngyilkossággal fenyegetőzött. Hamar a gondolataimba merültem, tervezgetve, hogyan is kéne kiviteleznem a legszebben ezt a szakítást. A lépcsőn lesétálva, nem nagyon engedtem be a körülöttem lévő impulzusokat, de Evelyn hangja úgy hatolt át ezen a láthatatlan falon, mint kés a vajon.