Búcsúcsók [Befejezett]

Epilógus

*6 évvel később*

Az a néhány esztendő, ami a kibékülésünk óta eltelt, csak minket és kapcsolatunkat igazolt. Kitartottunk egymás mellett, a jó és a rossz időszakokban is. És mindkettőből akadt bőven, bár az előbbiből szerencsére több. Micket és engem egymás mellé teremtettek és erről akkor is megvoltam győződve, mikor valamin épp összekaptunk. Ezt pedig később a családom is belátta. Ehhez viszont idő kellett. Sok-sok idő...

Első alkalommal, azon a bizonyos decemberi napon, mikor újra hazamertem vinni a németet, egész nap tapintható volt a feszültség a házban. Ez akkor sem változott, amikor Dóri hazajött, hogy üdvözöljön engem. Csakis engem. Mert Micket próbálta minél inkább próbálta figyelmen kívül hagyni, abban a néhány órában, míg otthon volt.

Azt a két napot nem sorolhatjuk életünk legszebb és legkönnyebb napjai közé. De túléltük és azóta sokat enyhült és javult is a helyzet. Sőt, akár mondhatom is, hogy teljesen megbocsátottak Neki. Bár azt nem mondanám, hogy Ő a kedvenc vő jelöltjük. Határozottan nem.

Apa, az első hazalátogatásunk második napján, kiküldött minket nőket a konyhába, hogy bizony most beszéde van Mickkel. Csak úgy, mint mikor bemutattam nekik. Azonban most biztos voltam benne, hogy egy kicsit sem válik majd felhőtlenné ez a beszélgetés, mint anno. Nem is állt messze az igazságtól, mint, ami a lelki szemeim előtt zajlottak le. A német meggyötört arccal lépett ki a szobából, míg apa, rögtön utána, egy magabiztos mosolyt villantott anyának. Szinte láttam csillogni a szemében, hogy igen, most már tudja ez a kis taknyos kölyök, hogy ki az úr a háznál és, hogy nem szórakozhat büntetlenül a pici lányával. Vagyis velem. Aki abban a pillanatba csak sóhajtva figyelte élete két legfontosabb férfiját. Az apukáját és a szerelmét.
Akik nem mondták el, mi is folyt odabent, abban az időben, míg engem kiküldtek. Akárhányszor is hoztam fel a témát, mindig csak leszereltek annyival, hogy nem kell nekem mindent tudnom. Egy ideig zavart, hogy nem avatnak be, de tekintve, hogy bármi folyt is közöttük a nappaliban, legalább a vér nem. És bár soha nem derült ki a beszélgetésük részletei, eltudtam képzelni, hogy miben állapodtak meg. Micknek bizonyítania kell. 

Ő pedig meg is tette, amit elvárnak Tőle. Még akkor is, mikor úgy tűnt, minden kicsúszik a kezeink közül.
Két és fél évvel azután, hogy újra megleltem a boldogságot és a szerelmet, a nagymamám elhunyt. Soha nem volt beteges, idős kora ellenére is csak az ízületeire szedett gyógyszert. Semmi másra. Éppen ezért ért minket váratlanul a lesújtó hír. A halála előtti nap, még órákon át telefonáltunk, olyan volt, mint amilyen mindig is szokott lenni. Vidám, pozitív és nagyon hangosan kacagó. Megígértem neki, hogy amint tudok, hazarepülök és meglátogatom. De már már nem válthattam be az ígéreteimet...
A vizsgálatokból kiderült, hogy álmában kapott szívrohamot. Ez jelentette számunka az egyetlen vigaszt. Legalább nem szenvedett.
A szomszédok találtak rá. Furcsállották, hogy nem ment reggel ki a piacra, ahogyan az minden nap lenni szokott. Rátörték az ajtót. Azonnal értesítették apukámat, miközben a mentősök még javában ott voltak, akik már nem tehetettek semmit. Már nem lehetett rajta segíteni. Anya kora délután hívott fel, bent voltam a cégnél. Először nem tudta elmondani mi történt, annyira sírt, majd erőt vett magán és el-el csukló hangon közölte velem a hírt. Úgy éreztem magam, mintha gyomorszájon vágtak volna. Nem akartam elhinni, hisz egészséges volt, nem és nem. Ez csak biztos valami tévedés lehet. De nem az volt. 
Gondolkodás nélkül mentem be a főnökömhöz, hogy engedjen el szabadságra. Még aznap este hazautaztam és csak egy hónap múlva tértem vissza Angliába. Ez idő alatt Mickkel mindössze egyszer találkoztam. A kapcsolatunk ezután romlott meg. 

A nagymamám halálának közvetlen utáni időszaka egybe esett, a 2021-es Forma-1 szezonkezdésével, amelyben Mick Schumacher is debütált, mint a Sauber újonc pilótája. Ez pedig azzal járt, hogy a futamok mellett, amelyből jóval több volt, mint az elmúlt években, edzésekre, tesztekre és megbeszélésekre kellett járni. Ezek alól pedig nem volt kibúvó.