Stigma [BEFEJEZETT]

제 3 장

Reggeli után visszabattyogtam a szobámba, ahol elkényelmesedve az ágyamon hunytam be a szememet és pihenni próbáltam, de valaki lelökött a kemény padlóra.

-Aish.. Ki engedte meg, hogy betedd a mocskos lábadat a szobámba?-ordítottam.

-Én.-kinyújtotta a nyelvét.

-És megtudhatnám, hogy miért?-érdeklődtem, miközben felegyenesedtem.

-Egy: ez még mindig nem a te szobád, csak befészkelted magad a volt szobámba. Kettő...-nem tudta befejezni mondatát.

-Mi az, hogy a volt szobád? Nem láttam a nevedet az ajtón, vagy a szőnyegen, esetleg a rágóról, (amibe beleléptem) elképzelhető, hogy az a te szádban volt.-félbeszakítottam.

-Milyen rágóról beszélsz? Nem rágóztam ebben a szobában.

-Akkor... Ez.... Kié?-kétségbeesetten mutattam a lábam felé.

-Ja, hogy az a rágó? Esküszöm nem emlékeztem rá. Most pedig takarítsd le magadról!-utasítást adott.

-Miért is?-összefontam a mellkasomnál a kezemet, majd egy lábamon támaszkodtam.

-Mert nem akarom, hogy a nyálas rágómmal a lábadon piszkítsd be a házat idióta.-morgott, akárcsak egy pitbull.

-Te csak ugatsz, de nem harapsz!-közöltem vele.

-Mi vagyok én? Kutya?-förmedt rám.

-Igen.

-Kutya az édesanyukád. Ja, hogy neked nincs is anyukád? Ó, de sajnálom!-hitegette, hogy elfelejtette a honlétemet.

Ez a srác felidegesít. Istenem, miért bűntetsz ezzel az idiótával? Inkább élnék egy lakatlan szigeten (ami már lakatos lenne, hisz egyedüliként tölteném a nehéz perceimet), de legalább nyugodtabb lenne a légkör és senki sem zaklatna a marhaságaival. Most pedig itt kell szenvedjek ezzel a hülyével, mert van olyan szerencsém, hogy az anyja csak egy hónap múlva fog hazajönni. Úgy érzem kész Hawaii lesz nekem, de nem jó értelemben.

Ebben a pár órában a konyhában ügyködtem, hogy készítsek magamnak valami ehetőt, így a hűtőhöz lépkedve nyitottam meg ajtaját, majd kivettem egy doboz narancslevet és egy bacon szalonnát, amit azonnal megsütöttem magamnak. Igaz nem valami soknak tűnik ez az adag, de valamivel meg kell tömnöm a korgó gyomromat az este folyamán. A jó hírem az, hogy nem láttam az arcát reggelizésem közben, aminek nagyon örültem. Legalább nem szólt be valamit nekem. Áldom ezt a percet.

Elszóltam magam, túlságosan is. Pont akkor kellett neki is megjelennie, amikor hálát adtam az égieknek, hogy nem kell elviselnem a képét. Magamban legszívesebben ordítottam volna, de mit tehetek? Vele kell elszívnom ezt a friss levegőt ebben a helyiségben. Ráadásul egy lakásban is vagyunk, ami mégjobb számomra, mert megadtam neki azt a lehetőséget, hogy akkor nyitogasson be hozzám, amikor csak akar. Komolyan ellenem van a világ!

-Mi van?-kérdeztem, miközben kivégeztem a reggelimet és épp inni akartam.

Rám se nézett. Semmi kifejezés nem volt az arcán. Jelen pillanatban úgy viselkedett, mintha a való életben itt sem lennék. Ennek most igazán örülök. Ezen még mosolyogni is kezdtem, annyira boldog lettem hirtelen.

-Te meg min mosolyogsz?-fordult felém egész lényével, miközben csípőre helyezte a kezét.

-Közöd?-vágtam rá.

-Annyi, mint eszed.

-Jobb volt, mikor még hozzám se szóltál!-dörmögtem, mint egy medve.

-Jobb volt, mikor még nem tetted be a lábad a lakásomba.

-Hé, hé! Ez a lakás még mindig az anyukádé, te csak vele laksz. Ő fizeti a villany, a gáz és a víz számlákat, amíg te kihasználsz!-oktattam ki.

-Szólt most valaki hozzád?-háborordott fel.

-Igen! Ugyanis én is itt élek veletek. Örülök, hogy van egy olyan ember a Földön, aki kedves és segítőkész, de annak már nem vagyok a híve, hogy itt kell élnem egy olyan Arrogáns alakkal, mint te.-közöltem vele a tényeket.

-Szerinted én örülök neked?-kérdezte.-Igaz, hogy mindig is szerettem volna egy kishúgot, de nem egy ilyen lányra gondoltam, mint te.

-Valljuk be őszintén, hogy nem vagyunk odáig egymásért!-őszintén beszéltem hozzá.

-És nem is fogjuk anyám kedvéért megkedvelni egymást!

-Nem hát..-helyeseltem.

-Arrébb mennél a dagadt seggeddel?-kérdezte egy kicsit sem kedvesebb hangnemében.

-Menj te arrébb a hájas picsáddal!-löktem meg egy picit a srácot.

Visszatért az eredeti helyére, majd akkorát lökött rajtam, amitől a szó szoros értelmében padlót fogtam. Felnéztem rá és összeszűkült szemekkel figyeltem minden lépését, amint elhagyja a terepet és otthagy a földön, mert Arrogáns uraságnak van olyan oldala is a bunkó beszólások mögött. Felpattantam a hideg padlóról, majd leporoltam magam és a tévé elé lehuppanva nézelődtem jobbra, majd balra.