Stigma [BEFEJEZETT]

제 6 장

Amint elhagyta a szobámat, elaludtam. Közben még a gyomrom is korgott, mert hát... Szinte semmit sem fogyasztottam a mai napon. Kipattantak a szemeim, majd felültem az ágyamon és kivánszorogtam a szobából, egyenesen a konyháig, ahol Tae ügyködött valamin. Megint nem foglalkoztam vele, csak a hűtőhöz lépkedtem, majd kinyitottam az ajtaját és a szemem elé tárult ezernyi étel. Éppen nyúltam volna az egyikhez, amikor Morgó Medve megszólalt.

-Itt lesz a friss kaja, miért zabálnád fel a hűtőt?

Nem igazán figyeltem rá, mert kivettem egy pohár joghurtot és egy kiskanalat keresve kaptam ki az evőeszközös fiókból, majd feltéptem a tetejét a joghurtomnak és falatozgatni kezdtem.

-Aish...-sóhajtozott.

Megálltam előtte.

-Mi van?-unott fejjel kérdeztem tőle.

-Mi lenne?-érdeklődött.

-Én nem mondom meg neked mit tegyél tegnap óta, te pedig folyamatosan azt csinálod! Békén hagynál és élnéd a saját életed?-folytattam a joghurt fogyasztását.

-De megvagy áldva ezzel az egy mondattal.-sóhajtozott.-Mi lenne, ha nem is ejtenéd ki a szádon?

-Jólvan Medve úr!-huppantam le az előtte heverő széken, mire kérdőn meredt rám.-Mi van?-kérdeztem.

-Medve úr? Ennél frappánsabb becenevet nem tudsz?-mérgelődött.

-Ó, elnézést Mackó!-nyálas hangnembe kezdtem becézgetni.-Vagy inkább Mackóm?-mosolyogva néztem rá.

-Nem vagyok a Mackód! Idióta.-a végét suttogta.-Ha nem akarod megenni ezt..-mutatott a pohár joghurtomra.-..akkor el is veszem, hogy a kukába landoljon a betevő falatod.

-Azt merd megtenni!-pattantam fel a helyemről, majd felkaptam a poharat és a nappali kanapéján huppantam le és megettem a "reggelimet", amit már vacsorának kellene neveznem.

Később egy újabb telefoncsörgés ütötte meg a fülünket. Azt hittem, hogy az én készülékem csörög, de rádöbbentem, hogy nem az enyém, hanem Mr. Bunkó telefonja rezeg. Előhalászta a zsebéből a mobilját, majd felvette és beleszólt.

-Igen? Igen.. Mi? Nem, mi megvagyunk... Ne aggódj, anya. Minden rendben van. Nem, nem nem anya, nem veszekszünk, csak megbeszéljük a gondjainkat, de megoldjuk. Persze. Én is szeretlek. Szia!-ezzel le is csapta a telefont.

-Nagyon hülyén tudsz hazudni!-nevettem ki.

-Te megmondtad volna az anyukádnak, hogy folyton marakodunk, miközben ő éppen kipiheni magát?-mordult rám.

-Inkább, mint hazudtam volna neki. Mi lesz, ha hazajön arra, hogy mi veszekszünk? Te pedig azt mondtad neki, hogy nem marakodunk, közben igen. Mit fog gondolni?

-Most tettem volna tönkre a pihenését?-kérdezte.

-Ezzel nem tetted volna tönkre, de így már igen.-válaszoltam.-Különben is ne említsd meg a szüleimet!-itt már könnyezni kezdtem.

Hogy ne lássa fájdalmamat, felpattantam a kanapéról, majd a szobámba rohantam és bezárkóztam. A hideg falnak dőlve összerogytam. Kezembe temettem arcomat és sírni kezdtem. Visszagondoltam a régi szép időkre, addig a napig, amíg el nem küldtek a lakásból. Azóta nem érzem magam a réginek. Attól a naptól kezdve kaptam egy másik családot, ahol a férfi tag nem tisztel, mint vendég. Olyan vagyok számára, mintha valami bűnöző lennék. Istenem, miért bűntetsz vele? Ha hazatér Taehyung édesanyja, akkor biztos minden happy lesz, de nem. A szüleimmel nem tartom a kapcsolatot. Fáj, ahogy bántak velem és nem is keresnek, hogy bocsánatot kérjenek és visszavegyenek. Nem! Egy senki lettem.

Nem! Nem fogok miattuk depresszióba esni. Erős vagyok és nem hagyom, hogy a fájdalom úrrá legyen rajtam. Felpattantam a hideg és kemény padlóról, majd kisétáltam a szobámból. Előtte megtöröltem még a szememet, nehogy észrevegye, hogy sírtam. Csengettek a bejárati ajtón, így kénytelen voltam lesétálni, mert Arrogáns Úrnak "eltörött" a lába és lusta kinyitni az ajtót. Lassan odatipegve megálltam, majd a kilincsre helyeztem a kezemet és kinyitottam.

-Meglepetés!-kiáltotta széles mosollyal az arcán Taehyung édesanyja.

Meglepődve álltam előtte, amikor beljebb lépett. Én úgy hittem, hogy a jövő hónapba tér haza, de ilyen hamar eltelt volna ez a 4 hét?

-Megjöttem!-kiabálta fel, hogy a fia is hallja érkezését, majd felém fordult.-Ki bántott? Ugye nem veszekedtetek Taehyunggal?-érdeklődött.

Szapora lépteket hallottunk meg, mikor megszólalhattam volna, akkor mellettem termett a semmiből és hisztérikus nevetésbe kezdett.

-Mi? Nem veszekedtünk. Ugye húgi?-csípkedte az arcomat.

-ÁÚÚÚÚ... EZ FÁJ!-rávertem a kezére.

-Van itthon valami ebédnek való?-érdeklődött.

-Van. Nemrég főtt ki a Doenjang Jjigae. Gyertek enni!-invitált be minket a konyhába Tae, aki az anyja előtt szeret színészkedni.

(forrás: www.koreaikultura.hu/a-koreai-konyha/)

Leültetett bennünket az asztalhoz, majd teríteni kezdett és kipakolt mind hármunknak egy-egy tál levest.

-Jó étvágyat!-felvette evőpálcikáját, majd enni kezdte a levest.

Nem igazán akartam belekezdeni az evésbe, mert bevallom őszintén, hogy elment még az étvágyam is ettől a színészkedéstől. Nem értem miért játssza az agyát és szórakozik az anyja érzelmeivel. Ő tudja.

-Jó étvágyat!-felálltam, majd a lépcsőn felmentem és be a szobámba.

Illetlenség számomra, de én ezt nem tudom eljátszani, hogy Taehyung és köztem nincs háború, mikor igenis van. Ezt mind a ketten tudjuk, de nem akarja bevallani az anyjának, én pedig nem fogok belemenni a hülyeségeibe. Tisztázom Taevel még a mai nap folyamán, hogy mondja el az anyjának az igazat és ne hazudjon, mert ha kiderül egyszer, akkor az anyjának nagyon fog fájni, hogy a saját fia átverte őt. Csoszogás és kopogás üti meg a fülemet, majd nyílik az ajtó és belép az emlegetett szamár.

-Most meg mi bajod van?-kérdőre vont.

-Az, hogy hazudsz az anyukádnak! Ne játszd meg magad!

-Nem hazudok neki. Gyere le enni és beszélgess vele te is!-utasította.

-És mi van, ha nem megyek le?-érdeklődtem összefont kezekkel a mellkasom előtt.

-Akkor nem fogsz vacsorázni!

-Húú, de megfenyegettél Bunkó uraság.-hüledeztem.-Tudod mit? Engem hagyj ki az ötleteidből.

-Gyerekek?-hallottuk meg az anyja hangját.

-Látod?-suttogott.-Csak ma este játsszuk el, hogy "puszipajtások" vagyunk, majd holnaptól lehetünk ős ellenségek. Kérlek!-könyörgött.

-Wow.. Ilyen se volt még, hogy könyörögsz nekem.-mosolyodtam el.