Stigma [BEFEJEZETT]

제 4 장

Amint kibámészkodtam magamat a televízió előtt, megragadtam a készülék kapcsoló gombját, majd bekapcsolva kapcsolgattam a csatornák között. Egészen addig merülök a csatornák közötti váltásokba, hogy nem vettem észre a hirtelen sötétséget, ami a házban keletkezett. Elment az áram a lakásban. Remek!

Hangos lépteket hallottam meg a lépcső felől, ami csakis egyet jelentett. Megérkezett Őfelsége az aranyos hintójában. Elém állt, majd csípőre helyezte a kezét, ami úgy nézett ki, mintha egy idegen nőszeméllyel találnám magam szemben.

-Megtudhatnám, hogy miért nincs áram a házamban?-kérdőre vont.

Figyelmemet még mindig a tévének szenteltem, mert semmi kedvem sem volt Arrogáns úrral veszekedni, bár ezt úgy sem fogom túlélni.

-Még ma válaszolni fogsz?-kérdezett újból.

Vállat vontam, mintha ennyivel elintéztem volna a beszélgetést. Idegesen kifújta a bent tartott levegőjét, majd éppen szóra nyitotta volna a száját, de gyorsabb voltam nála.

-Kéne?-pattantam fel a kanapéról, miközben szemeimmel szikrákat szórtam felé.

-Igen kéne válaszolnod, ugyanis így hogy fogom elkészíteni a Majmok Bolygója című képsorozatomat? Idióta.-förmedt rám.

-Miért olyan fontos neked az a képsorozat? Á, már értem. Te vagy benne a majmok királya, akinek nem igazán számít, hogy mi van a társaival, csak ő éljen gazdagságban, míg a barátai és családjai szenvednek. Hm.. Furcsálom, hogy neked vannak barátaid.-jegyeztem meg.

-Jajj, de vicces vagy!-sértődött meg.-Különben is! Miért oktatsz ki engem a házamban?

-Mert még mindig képtelen vagy felfogni azt, hogy ez még mindig az anyukád háza, akinek igazán örülhetnél. Sajnálom, hogy csak egy hónap múlva tér haza.

-Nem kell a sajnálatod, oké?

-Nem is téged sajnállak, hanem anyukádat.-elmentem mellette egészen a konyháig.

A hűtő ajtajánál megálltam, ugyanis csengetést hallottam a bejárati ajtó felől. Az agytekervényeim azonnal kattogni kezdtek a zajra. Ki az ilyenkor?

-Szia Hercegnőm!-hallottam meg Arrogáns úr hangját, majd egy cuppanós hang kíséri őket a konyhába.

Amikor már a látószögeimnél voltak megálltak előttem, majd a lány arcán egy széles mosoly ült, míg Őfelsége düht árasztott magából.

-Mackóm?-Tae felé fordult.

-Igen Hercegnőm?

-Nem mutatsz be a húgodnak?-félénken kérdezte a mackójától, mire mindkettőnk arckifejezése a meglepődöttséget tükrözte a "húgodnak" szavacska hallatán.

-Á, mi nem...-tiltakoztam volna, ha a Mackó úr bele nem pofázik.

-Nos Dahye, ő itt Sana. A h-húgom.-nehezére esett ezt kiejteni a száján.

-Örülök Sana, hogy megismerhetlek!-mosolyogva nyújtotta felém a jobb kezét.

Mr. Arrogáns Bunkó és Dahye között cikázott a tekintetem, mire észbekaptam. Köhintettem, majd a bal kezemmel fogadtam a köszönését. Kezdtem egészen kínosan érezni magamat, mert nem egészen vagyok közeli rokonságban vele, de a hazugságát már nem vonhatja vissza. Igazából még nincs erről hivatalos papír, hogy átvett engem Taehyung anyukája, mint gyermeke, így még nem vagyunk Mackóval testvérek. Ne is! Mackó? Hm.. Jó ez a becenév. Sokszor fogom ezt használni, csak azért is, hogy idegesítsem a kis Majmot.