Stigma [BEFEJEZETT]

제 7 장

Végül visszamentünk ebédelni és feltűnés nélkül ültünk le a helyünkre. Beszélgettünk elég sok mindenről, de inkább Mr. Arrogáns arra gondolt, hogy kikérdezi az édesanyját, hogy érezte magát az üdülőn. Hosszakat mesélt és beszélt arról is, hogy találkozott egy nagyon helyes pasival, akiről kiderült egy-két dolog. A kiszemeltje is itt él ebben a városban, de Bomunsa városában dolgozik, mint pincérfiú. Első látásra bele is szeretett, ha jobban belegondolok ebbe a "képzeljétek el, hogy találkoztam életem legdögösebb férfiával" mondatába, akkor simán rájövök egy újabb dologra, miszerint belezúgott ebbe a pincérfiúba. Aztán hirtelen témát váltott, amit eléggé furcsálltam, hisz senki sem szokott témát váltani, hacsak valamit takargat előlünk. Ugyan! Mi titkolhatni valója van? A témája viszont ráterelődött Tae szerelmi életére, majd az enyémre. 

-Mi a helyzet veled és a pasikkal?-érdeklődött az édesanyja.

Köpni-nyelni nem tudtam hirtelen, mikor beszélnem kell a szerelmi életemről. Igen, nekem olyanom még sosem volt, azért reagáltam erre a témára úgy, mintha szellemet láttam volna. 

-Nekem még nem volt barátom.-közöltem.

-Hogy-hogy?-ledöbbentek egyszerre.

-Mert szerintem a férfiak eléggé bunkó alakok a maguk módján.-ekkor szúrós tekintettel meredtem az előttem ülő fiúcskára.

-Ugyan! Nem mindegyikük olyan, amilyennek te gondolod. Például az én kicsi fiam nem bunkó alak.

Ezen nekem egy nagyot kellett nevetnem, hisz nevetségesnek tartottam az egészet. Méghogy ő nem bunkó? Jó, hogy ő nem lát át a szitán, de egyszer lefog hullni róla a lepel és megtudja, hogy az ő kicsi fia, milyen érzéketlen tuskó egy alak. Kérdő és fura tekintettel meredtek rám.

-Mi olyan vicces?-kérdezték egyszerre.

-Ez jó volt.-válaszoltam.

-Micsoda?-érdeklődött Taehyung anyukája.

-Semmi..-magyarázkodni akartam, de nem tudnék mit mondani, így rájuk hagytam a beszélgetést.

-Én bízom benne, hogy megtalálod magadnak az igazit.-fordult felém az asszony és egy bíztató mosollyal vígasztalt.

-Reméljük!-bólogattam.

-Jajj, gyerekek! Nagyon finom volt az ebéd. Van egy közölni valóm számotokra!

-Mi az?-érdeklődött az Arrogáns gyerek.

-3 nap múlva elmegyünk a busani tengerpartra egy 5 napos kirándulásra. Mit szóltok? Tudom, hogy hihetetlen, de már megrendeltem a jegyünket és a szállást is lefoglaltam.-örömködött.

-Ez nagyszerű!-mondtuk Taevel egyszerre.

-Akkor pihenjétek ki magatokat alaposan!

Már érzem, hogy ez a családi kirándulás maga a pokol lesz Taehyung miatt. Valahogy nem tesz boldoggá ez a hír, hogy még vele kelljen osztozkodnom egy levegő teren. Köszönöm, de nekem ennyi is bőven elég, nem kell még az is.

-Megyek lepihenek!-pattant fel a helyéről, mire mi is ugyanazt csináltuk.

Csak egy dolgot csináltunk másképp. Tae anyukája a szobájába indult aludni, míg a "kedves" kicsi fia zenét hallgatott a fülesében és én pedig mosogattam. Valakinek csinálnia is kell valamit ebben a házban.

-Mr. Arrogáns!-kiáltottam, hogy azért az emlegetett szamár meghallja, de ne ébresszem fel az édesanyját.

Persze, hogy nem hall, mert bömbölteti azt a zenét, csakhogy ne hallja mikor beszélnek hozzá. Ügyes húzás, de nem merészebb az enyémnél. Megfogtam és kitéptem a füléből a füllhallgatót.

-Mit akarsz már?-dühöngött.

-Nem akarnál segíteni?-kérdeztem.

-Nem, miért akarnék? Oldd meg magad!-válaszolt.

-Jólvan, akkor megmondom az anyukádnak az igazságot.-dobtam vissza az ölébe a fülesét és a lépcsőhöz indultam, mire a kezem után kapott.

-Jó..-sóhajtott.-Segítek!

-Akkor pakold le a száradót és teregess ki!-utasítottam.

-Azt már nem!

-Oké!-indultam fel a lépcsőn.

-Megteszem!-beleadta a derekát, mire felé fordultam.

-Köszönöm... Mackó!-gúnyos mosollyal meredtem rá, mire ő szúrós szemével szikrákat szórt.

-Csak legyünk olyan helyzetben, akkor visszakapod és én fogok mosolyogni.-szűrte ki a fogai közül.

-Ha a családi kirándulásról beszélsz, akkor én a helyedben meggondolnám magam.-csípkedtem meg az arcát.-Mackó!

-Ne ejtsd ki ezt a szót a szádon, különben megjárod!-megfenyegetett.

-Rendben, Mackó! Menj teregetni!-hessegettem.

-Aish..-sóhajtva elillant.

De jó érzés parancsolgatni egy olyannak, mint ő. Legalább megcsinálja azt, amire megkértem. Úgy néz ki, mintha egy cseléd lenne. Ha jobban belegondolok egy öltöny igazán jól állna rajta. Megérkezett a ruháival és bemutatta, hogy elvégezte a munkát.

-Kész!-lehangoltan számolt be.

-Jó.. Már csak egy öltöny kéne és úgy néznél ki, mint egy inas.-közöltem vele.

-Haha, de vicces voltál!