Stigma [BEFEJEZETT]

제 12 장

Reggel arra ébredtem fel, hogy valaki az arcomat cirógatja lágy mozdulatokkal. Kinyitom a szememet és Taehyung mosolygós arcával találom magam szembe, amitől visítani tudtam. Arra emlékszem, hogy a földre estem és úgy aludtam el, de akkor azt csak álmodtam.

-Csstt..-befogta Arrogáns úr a számat.-Jó reggelt!-suttogta.

Kérdőn meredtem rá, mert nem értettem a hirtelen kedvességének okát. Amint elvette a számról a koszos kezét azonnal felültem és felé fordultam.

-Megtudhatnám, hogy miért fekszek melletted az ágyban?-kérdőre vontam.

-Idióta..-sóhajtotta.-Megmondtam neked az éjjel, hogy nem fogsz arra emlékezni!-közölte.

-Mire kellene emlékeznem?-kérdezte furcsa arckifejezéssel.

-Semmire..-mérgelődve felpattant és kimászott az ágyból.

-Ha semmire sem kell emlékeznem, akkor miért dühöngsz?-érdeklődtem.

-Békén hagynál?-morogta.

-Kezdődik minden előlről..-sóhajtottam, miközben felpattantam az ágyból és a bőröndömből kiszedtem a mai ruhámat, ami egy hosszú farmernadrágból és egy rövidujjú pólóból állt. Közben sokat agyaltam a mai reggeli kelésemen. Vajon mire is kell emlékeznem és mi volt ez a kedvesség, ami belőle áradt? Itt van valami, de arra vagyok kíváncsi, hogy mégis mi. Kifáradtam a szobából és lesétáltam az étkezőbe, hogy megreggelizzem, de még az étvágyam is elment, így csak muszáj volt valamit megennem. Ez a harmadik nap és már csak holnap leszünk itt, aztán mehetünk vissza a Taehyung és családja lakásába. Remek! A telefonom megint rezgett. Újabb üzenet anyámtól, amiben bocsánatot kér tőlem. Anya SMS-ére megint nem válaszoltam, hisz még nem vagyok biztos benne, hogy már nem haragszom rájuk, ezért hagyok magamnak egy kis időt, amíg meg nem bizonyosodom róla.

-Jó reggelt!-észre se vettem, hogy előttem ült le Tae édesanyja.

-Jó reggelt asszonyom.-sütöttem le a szememet, majd a szemébe néztem.

-Mi volt tegnap éjszaka?-érdeklődött.

-Egy barátom születésnapjára mentem, aki majdnem megcsókolt, ezért hamarabb visszatértem és....-nem tudtam folytatni, hiszen a többire nem igazán emlékszem.

-És, mi?-kíváncsi tekintetével találtam magam szembe.

-Ennyi.-vágtam rá egy kínos mosoly kíséretében.

-Ennyi? Nem veszekedtél a fiammal?-érdeklődött.

-Nem anya, nem veszekedtünk.-megérkezett az emlegetett szamarunk.

-Jó reggelt kicsim! Hogy aludtál?-kérdezte a fiát.

-Nem valami jól. Kényelmetlen volt az ágy.-panaszkodott, miközben szigorú tekintettel rám meredt.

Ezt az édesanyja észrevette, majd egy széles mosoly ült az arcán és összecsapta a tenyerét, amire mindenki felfigyelt.

-Tudom már, hogy mi folyik itt!-szólalt meg egy hatalmas mosoly kíséretében.

-Mi?-érdeklődtünk Arrogánssal együtt.

-Végig cseréltétek a helyeteket, mármint egyszer te alszol a padlón gyermekem, egyszer pedig Sana. De miért?-kíváncsiskodott.

-Mert nem akarok egy ágyban aludni vele!-mutatott rám.

Mégis reggelre arra ébredtem fel, hogy az arcomat cirógatja, amire majdnem a szívbajt kaptam.

-Én se..-helyeseltem a mellettem ülő közlését.

-Tulajdonképpen mi a bajotok egymással? Megbeszéltük, hogy a kirándulás alatt nem fogtok veszekedni, ennek ellenére mégis ezt teszitek. Miért nem teszitek le a fegyvert és békét kötnétek egymással?-szomorkodott az édesanyja.