Szívzűr

4. fejezet

„Olyan, mintha tolvaj lennék, pedig nem akarok az lenni..." (Lizi)

Lizi egyetlen egyszer elment egy férfival úgy, hogy tudta, a kapcsolat közöttük csakis a szexről szól, és az is csupán egy alkalommal. Nem ismerte a férfit, nem tudott róla semmit – egyszerűen csak megtetszettek egymásnak és lefeküdtek. Nem volt rossz, a pasi kifejezetten kedves és figyelmes volt, de mégis hiányzott az egészből valami – Lizi soha többet nem ment bele ilyen kalandba, ezután annyit minimum várt, hogy valamiféle kötődés kialakuljon benne, hogy legalább valamennyire ismerje azt, akivel ágyba bújik – nem mintha ez a végeredményen sokat változtatott volna, de hát utólag mindig könnyű okosnak lenni.

Most, ahogy Kornél beüti a kódot és felberreg a kapu, ahogy belépnek az épület visszhangos előterébe és nem szólalnak meg, kicsit úgy érzi magát, mint akkor, amikor azzal a férfival volt. Akkor sem tudta, mi vár rá, izgatott volt, és talán félt is kicsit, mégis örömmel töltötte el, hogy átlépi a határait, hogy valami olyat tesz, amit még soha, hogy végre mer bátor, szabad és spontán lenni – nem mérlegelt, csak tette, amihez kedve volt, és nem törődött azzal, hogy lesz holnap is.

A helyzet most annyiban más, hogy nem akar Kornéllal lefeküdni – vagyis nem, ez így nem igaz, nagyon is szeretne vele lefeküdni, de nem fog. Megfogadta, hogy nem szexel szerelem nélkül, mert az eddig soha nem vezetett jóra, és az biztos, hogy Kornéllal nem fog kockáztatni. Belegondolni is rémes, hogy milyenek lennének utána a családi összejövetelek...

Nagyokat dobbantva, toporogva leverik a cipőjükről a rátapadt havat. Lizi kicsit furcsállja, hogy Kornél mennyire visszafogott – nem is csak az, hogy mióta kijöttek a színház épületéből, meg se szólalt (nem mintha olyan messze lakna a színháztól, igazából csak egy parkon kellett átvágni), hanem, hogy jelenleg egyszerűen nincsenek benne képek – vajon ennyire elgondolkodott volna? És ha igen, akkor min?

Töprengve néz a férfira, de amikor Kornél visszanéz rá, gyorsan elkapja a tekintetét. Szándékosan nem pillant felé újra, inkább megáll a lift mellé felfogatott parafatábla előtt. „Heti próbatábla" és „Próbarend" felirattal lát lapokat kifüggesztve, elsőre elég bonyolultnak tűnnek, de azért az egyértelmű, hogy ezek a papírlapok itt előtte a színház életét tárják fel – hogy mikor, hol, mit és helyenként azt is, hogy kik próbálnak, bár Lizi a csak betűkből álló rövidítéseket egyáltalán nem érti.

A lift érkezése tereli el a figyelmét. Kornél előreengedi, aztán mögötte ő is belép a kis fülkébe, és megnyomja a hatos gombot. Ahogy az ajtó bezáródik, Lizi hirtelen szűknek érzi a teret. Kornél túl közel áll hozzá, a levegő pedig mintha egyre kevesebb és kevesebb lenne... Lizi behunyja a szemét... bár Kornél nem érinti meg, de ahogy Lizi látja, hogy a férfi ezt képzeli, a testén emésztő, tűzforró borzongás fut végig...

– Te mit próbálsz most? – kérdi hirtelen Lizi kinyitva a szemét.

Kornél ajkára hamiskás mosoly húzódik, de szerencsére a fantázia ellebben belőle.

– Egyelőre semmit – feleli. – Január végén lesz olvasópróbám, addig néhány előadástól eltekintve szabad vagyok.

– És miben lesz a következő szereped? – érdeklődik tovább Lizi.

– Most a figyelmemet igyekszel elterelni, igaz? – pillant rá huncut tekintettel Kornél.

– Igen – mondja őszintén Lizi, bár talán kicsit keményebben a kelleténél. De nem tehet róla, Kornél fantáziái egészen egyszerűen veszélyesek. Karácsonykor Lizit csupán a családtagok jelenléte mentette meg attól, hogy a képek hatására ostobaságot tegyen – mindaz, amit a többiek képzeltek, elégnek bizonyult ahhoz, hogy Kornél fantáziái elvesszenek. Ha kettesben maradtak – gyakorlatilag csak olyankor, amikor kimentek rágyújtani –, akkor a düh volt az, amibe kapaszkodott, bár a férfi ezen minduntalan jókat derült.