Szívzűr

7. fejezet

„Néha olyan jó lenne tudni, hogy mi lesz... hogy megéri-e... megéri-e kockáztatni..." (Lizi)

Lizinek fogalma sincs, hogy mit érez. Ritkán történik vele ilyen, ezért képtelen kezelni a helyzetet. Leveti magát az egyik fotelbe, majd rágyújt. Nem mintha a cigi valaha is megnyugtatóan hatott volna rá, de jólesik, hogy elfoglalhatja magát valamivel.

Nagyon szeretne egy igen cifrát káromkodni, jó hangosan, hogy lehetőség szerint Kornél is hallja, és pontosan tisztában legyen vele, hogy miatta ennyire dühös... és összezavart... és... mindegy is, mert igazából pont ezért nem teszi. Kornél minden egyes káromkodást számolna, és csak boldogabb lenne attól, hogy a lány megszegte egy fogadalmát. Lizi nem akarja ezt az örömöt megszerezni a férfinak. És egyébként is: meg kell nyernie a fogadást. Ha sikerül, Kornél leszáll róla.

De vajon tényleg akarja, hogy leszálljon?

Lizi felsóhajt. Kornél jó ember, ezt Lizi őszintén így gondolja. Mindig vidám, bolondos, de sosem akar senkit bántani, mert egyszerűen jószívű, olyan, aki hiszi, hogy a világ és az élet szép – Lizi nehezen és fájó kis szúrással a szívében ismeri be magának, hogy ha Kornéllal van, pillanatokra ő maga is így érez. Még akkor is, ha épp dühös. Kornél közelében nehéz nem szeretni az életet. A férfi kedvessége, játékossága, mindig mosolyra álló szája...

Kornél nagyon jó pasi, igen, sajnos minden tekintetben, és amit mondott, hogy akarja őt, nemcsak az ágyában, hanem az életében is... Lizi megborzong. Azok a szavak a szíve legmélyéig hatoltak, megérintették, még akkor is, ha az esze azt súgja, nem szabad őket komolyan vennie.

De mi van, ha Kornél tényleg tudná szeretni őt? Ha még ilyen átkozottul elcseszetten is tényleg, őszintén tudná szeretni?

Lizi ajkára halvány mosoly kúszik – mikor észreveszi az áruló rebbenést, keskeny, komor vonallá préseli a száját.

Nem lehet tagadni, a férfi teljesen megőrjíti. El kell távolodnia tőle, legalább addig, míg tisztázza magában, hogy mit is akar, hogy vajon Kornél mennyire őszinte – persze ő nyilván azt hiszi, hogy az, különben már nem ostromolná. Lizi ebben biztos, mert amikor az előző kapcsolatairól beszélt, látta a férfi tekintetében a megértést, és Kornél, ha nem gondolná komolyan, amit mond, akkor elengedte volna, mert ő ilyen – becsületes és tisztességes, és Lizi tudja, hogy nem akarja megsebezni. De vajon őszinte-e igazán? Vajon nem csak azért érez úgy, ahogyan állítja, hogy érez, mert Lizi visszautasítja őt?

Lizinek mindig ez a veszte, mert hiába undok, mégis akarják őt, ő pedig megadja magát, de a természetén nem tud változtatni, attól még fanyar és gúnyos marad, és így egy idő után már nem is találják olyan érdekesnek. Mi kellene ahhoz, hogy Kornél rájöjjön, hogy ő mennyire végzetesen elcseszett?

Lizi felsóhajt, és elnyomja a cigarettát, aztán rögtön meg is gyújt egy újat.

Hallja, hogy Kornél elzárja a csapot, a fürdőből vidám fütyörészés szűrődik be a szobába. Lizi tétován elmosolyodik. Vajon Kornél énekelni is szokott fürdés közben?

Ez meg már megint miért érdekli? Nem mindegy, hogy szokott-e vagy sem?

És mi lenne, ha mégis adna neki egy esélyt? Mi lenne, ha nem lenne olyan makacsul elutasító? Vajon a férfi akkor is akarná? Vagy akkor rádöbbenne, hogy tulajdonképpen mégsem olyan érdekes?

Lizi képtelen döntésre jutni. Ahogy a cigit szívja, a szédülten kavargó gondolatai csak még jobban összezavarják. Gyűlöli, hogy így érez, és gyűlöli a félelmet is, ami úgy ömlik szét a testében, olyan sötéten és megállíthatatlanul, mint egy üres, hófehér papírlapon az óvatlanul felborított üvegből a tinta.