Unexpected (Váratlan) BTS FF

20. rész: KÉTSÉGEK KÖZT

- És most mi lesz? - Kérdete komolyan.
- Őszintén? Halvány lila gőzöm sincs. Legszívesebben jól beolvasnék neki, és addig ütném, amíg mozog! - Szorult ökölbe a kezem.
- Úgysem lennél rá képes.
- Dehogynem!
- Te szerelmes vagy belé. Egy olyan személyt, akit szeretsz, nem tudsz és nem is akarsz bántani. - Igaza volt. Azonban erősnek akartam tűnni, aki hamar túl teszi magát az egészen.
- Anyám is biztos így érezhette magát... - Szökött újra könny a szemembe. Tae készségesen húzott magához, mire újra bőgni kezdtem. Annyira fájt. Szörnyű volt átérezni mindazt, amit anyukámnak kellett. A tudat, hogy elárultak belülről mardosott. Úgy potyogtak a könnyeim, mint a záporeső, a vállam remegett, és levegőt is alig kaptam. Tae nyakát úgy szorítottam, mintha ez lenne az egyetlen dolog, ami megtart. Lényegében ő volt az egyetlen támaszom. Ő nyugtatgatott, simogatta a hátam, és egyre csak azt mondogatta, hogy " Nem lesz semmi baj. " Miután sikerült abbahagynom a pityergést, megkértem V-t, hogy hagyjon magamra egy kicsit. Vonakodva bár, de eleget tett kérésemnek. Hirtelen egy ismerős hangra lettem figyelmes.
- Megjöttem! - Mosolygott rám JungKook, azonban miután meglátta a kisírt szemeimet, rögtön aggódóba váltott. - Úristen, mi történt? Bántott valaki?
- Jó, hogy ezt pont te kérdezed.
- Nem értelek. Mi a baj? Megbántottalak valamivel?
- Neem, tök jól viselem, hogy megcsalsz... - Mikor szavaim eljutottak a tudatáig, végigfutott rajta a felismerés.
- Figyelj, megmagyarázom! - Fogta meg a kezem, én azonban kirángattam magam a szorításából, és faképnél hagytam. Hallottam a köjzeledő lépteit, ezért a maradék utat a szobámig futva tettem meg. Épp hogy be tudtam csapni az orra előtt az ajtóm. Kulcsra zártam, majd neki dőlve csúsztam le a földre. Ő persze nem lépett le, bizonyára nem akarta megkönnyíteni a dolgom.
- HeeSeul, engedj be!
- Biztos hogy nem. Egy utolsó szemétláda vagy, Jeon Jung Guk! Jó érzés volt az érzéseimmel játszani? Biztos jót nevettetek rajtam Tzuyuval együtt...
- Te is tudod, hogy ez nem igaz! Hallgass már végig.
- Nem érdekelnek a részletek! Legyetek boldogok, engem meg hagyjatok békén! Tudtam, hogy nem szabadott volna megbíznom egy olyasvalakiben, mint te!
- Miért, én milyen vagyok? - Az eddig erőteljes, és határozott hangja helyett csak elhaló szavakat hallottam.
- Nem egy kategória vagyunk. Hozzád egy olyan tökéletes lány illik, mint Tzuyu, nem egy olyan rusnya és szürke ember, mint én. Csak nem kellett volna elhitetned velem, hogy szeretsz.
- Ha legalább megengednéd hogy elmondjak mindent, rájönnél, hogy mennyire nincs igazad. - Nagyot sóhajtottam, végül elfordítottam a kulcsot a zárban.
- Egy percet kapsz. - Engedtem be.
- Köszönöm. - meg akart ölelni, de ellöktem magamtól.
- Már csak 50 másodperc. - Feltett kezekkel hátrált egy lépést.
- Leülhetek?
- Csak nyugodtan, helyezd kényelembe magad. Esetleg egy kávét ne hozzak? - Forgattam a szemem.
- Nem kell mindenért leharapni a fejem...
- Miért, te mit tennél a helyemben?
- A helyedben meghallgatnám magam, hogy kiderítsem, mi is az igazság.
- Ezért engedtelek be, de most is másról pofázol!
- Rendben, térjünk a tárgyra... Igazából nem önszántamból vagyok "együtt" Tzuyuval, hanem mert az ügynökség kötelez rá.
- Ja, ja persze. A többiek egy szóval sem említették, hogy ez megszervezett dolog lenne.
- Mert ők sem tudják.
- Azért legalább NamJoon tudná, ha így lenne.
- Most kajak nem hiszel nekem?
- Ne nézz már hülyének! Mégis miért ne tudhatnák a többiek?
- Mert a főnök nem akarta, hogy fellázadjanak az érdekemben. Ha azt hiszik, ez a saját elhatározásom, akkor nem fognak pattogni az ügyön. - Végülis, van benne valami.
- Tényleg így van? - Szorongattam a párnám. Ő csak édesen mosolyogva bólintott. Már majdnem bocsánatot kértem, mikor elkezdett csörögni a telefonja. Ahogy megláttam a kijelzőn világító Tzuyu feliratot, rögtön elpattantak az idegeim. - Ezt nem hiszem el... Majdnem bedőltem, mikor itt a bizonyíték, hogy tényleg jártok...
- Ez a hívás nem jelent semmit!
- Ja. Ha "színjáték" az egész, akkor minek hívogat este 10-kor? Szerintem addig menj innen, amíg szépen mondom!
- De-
- Azt mondtam Húzz el innen! - Folytak végig arcomon az újabb könnyek. Próbáltam visszatartani (sikertelenül), mivel meg sem mozdult, és nem akartam előtte bömbölni. - Süket vagy? - Emeltem fel a hangom, azonban ő csak közelebb sétált, és végig simított a vállamtól egészen az alkaromig. - Ne érj hozzám! Utállak! - Vékonyodott el a hangom. A keze a derekamra kúszott, engem pedig kirázott a hideg. Gondolom érezhette, hogy megremegtem, ugyanis elégedetten vigyorgott rám. - Most komolyan ilyen értetlen vagy? - Játszottam a határozottat, miközben majdnem elolvadtam karjai közt.
- Pontosan értem amit mondasz... Csak nem hiszem el. - Suttogta a nyakamra, én pedig éreztem minden apró lélegzetvételét. Annyira gáz, hogy a haragom ellenére ilyen reakciókat vált ki belőlem.
- Pe- pedig elhiheted! Teljes szívemből gyűlöllekh - A mondandóm egy erőtlen sóhajba fulladt, mikor ajkait csupasz bőrömhöz éríntette.
- Igazán? Nekem nem így tűnik... - Mielőtt még teljesen eluralkodhatott volna rajtam a rózsaszín köd, összeszedtem minden erőmet, és ellöktem. Pont ekkor csörrent meg újra a mobilja.
- Eszem megáll... Mit képzelsz magadról? Azt hiszed bármit megtehetsz?! Összeveszünk, és te azt hiszed, hogy ezzel megoldhatod? Ha most rögtön nem húzod el innen a beled, nagyon megbánod! Amúgy sem kéne megváratnod a barátnődet! - Vágtam hozzá a készüléket, és kitessékeltem a szobából, majd újra becsaptam az ajtót, és kulcsra zártam. Rohadtul dühös voltam, ezért nem igazán sikerült hamar elaludnom.

Na heló-beló :D Remélem tetszett ez a rész ( vehetitek amolyan esti mesének is xd )! Van egy pár ötletem, és remélem az őszi szünetben sikerül több időt fordítanom az írásra... Szeretnék egy olyan könyvet publikálni, amely KPOP imagineket tartalmaz. Bár ez még csak terv, remélem sikerül megvalósítani... Addig is jó olvasást 😊😘😄😄😄😎