Egy sötét alak mögé rejtőzve [BEFEJEZETT]

Egy trauma története és hatása

(Obito)

- Obito, mit csinálsz?! Gyere ide, de marha gyorsan! – ordította az ezüsthajú ninja.

- Hagyjál lógva Kakashi!- elővettem a kunaimat és neki rontottam az ellenségnek.

- Obito! Visszavonulunk! Obito, hallasz?! – hallottam Kakashi hangját, de kicsit sem érdekelt a zseni kölyök parancsa. – Idióta! – hirtelen kopogó hangokra lettem figyelmes magam mögül. Kakashi futott mögöttem, s együtt estünk neki a Sziklarejtekieknek.

Csillognak, csattognak a fegyverek, technikák tömkelege csapott össze. Felfigyeltem Kakashi Chidori nevű technikájára, amit elhatározottan és rezdülés nélküli arccal vitt be ellenségének. Mindig is csodáltam a bátorságát, de pont e miatt utálom őt; a gyávaságom miatt vagyok én ilyen esetlen. Neki van valamije, ami nekem nincs: és ez igen csak bassza a csőrömet. Ismét a gondolataimban vesztem el, és egy erős rántás hozott vissza a Földre. Az elém táruló látványrémes, nem akarom elhinni, nem akarom látni, bár a könnyeim miatt az utóbbi kívánságom teljesült is. Kakashi sziklák közé szorult és, ha ez nem lett volna elég, egy másik sziklával véget vetettek az életének. A kő egyenesen ráesett.

- Kakashi!!!- ordítottam sírva.

- Obito, el kell mennünk! – rázott rajtam újra valaki. Ez Rin volt.

- NEM! KAKASHI... - sírtam tovább.

- Te is meg akarsz halni? Gyere már! – húzott magával Rin. Éreztem, hogy valamerre megyek, de nem láttam semmit. Csak azt, ahogy Kakashi-ra újra és újra ráesik a szikla. Sírtam megállás nélkül.

- Kakashi... Kakashi... Kakashi... - ismételtem a nevét, addig, amíg el nem ájultam.

Felriadtam. Ijedtségemben felültem és zihálni kezdtem. Ismét ez a rémálom. Nem bírok megszabadulni ettől az emléktől. Álmaimban újra meg újra átélem Kakashi halálát. Megöl a bűntudat, hiszen miattam halt meg. Ha nem lettem volna olyan önfejű, hogy ellentmondjak a parancsának, akkor még mindig élne. Egy makacs, hisztis gyerek voltam, viszont Kakashi megmentett, annak ellenére, hogy mindig is azt éreztettem vele, hogy gyűlölöm. Pedig én ezt sosem gondoltam komolyan. Utáltam, féltékeny voltam rá, főleg Rin miatt, de sosem kívántam a halálát. Miközben kapkodva vettem a levegőt, felálltam és remegő lábbal elindultam a fürdő felé. Első sorban igyekeztem megnyugtatni magam, pontosabban csökkenteni a zihálásomat, és normalizálni a légzésemet. Ha ez így nagyjából meg volt... Utána rátudtam arra koncentrálni, hogy egyensúlyban maradjak és eljussak a fürdőig. Nem olyan könnyű remegő végtagokkal és könnyben ázott szemekkel közlekedni, még a saját lakásodban sem.

Nos, beértem a fürdőbe. Sötét volt, de nem kapcsoltam fel a villanyt, mivel nem bírtam tükörbe nézni, hiába történt ez már 3 éve, még mindig fáj, és nem tudom rajta magam túltenni. A csap előtt álltam és hideg vízzel megmostam az arcom. Több perc eltelt mire a puha kék törülközőmért nyúltam, amiben megtöröltem az arcom. Felsóhajtottam. Ettől mindig megnyugszok, csak az a probléma, hogy eléggé sűrűn előfordul az, hogy éjjelente fel kell kelnem és az előbb végzett cselekvést el kell végeznem. Általában ez után visszatámolygok a szobámba és megpróbálok visszaaludni, de most nem. Kinéztem a kis ablakomon és láttam, hogy a Nap már elkezdett felkelni. Járnom kell egyet; ez a másik módszerem, amivel meg tudom nyugtatni magam. Visszamentem a szobámba, ahol magamra vettem egy fekete pólót, nadrágot, a zöld chunin mellényemet, a fejpántomat és a narancssárga szemüvegemet. Kisétáltam a konyhába, és hagytam egy üzenetet a mamámnak, hogy korábban elmentem. Sokszor átjön hozzám és, mivel tudja, hogy mély alvó vagyok, többször előfordult már, hogy ő keltett fel, de Kakashi halála óta ilyen még egyszer sem volt.

Kiléptem a házamból és elindultam a központ felé. Amikor a napsugarak elérték táskás szemeimet, a szemüvegemet a szememre húztam és zsebre tett kézzel, lógó fejjel sétáltam a vak világba. Hajnalok-hajnalán, ilyenkor a falu csendes és békés. Élvezem ezt a csendet... de a gondolataim megzavarják a csendet. Azok a gondolatok, „hogy mi lett volna, ha követem Kakashi parancsai?" „Miért kellett neki rontanom a Sziklarejtekieknek?" „Miért voltam olyan makacs?" – És ezek után ugranak be a pillanatok, amikor Kakashi-val haraggal teli szemekkel nézünk egymásra; amikor megpillantom ezüstös haját, amire már a vér rászáradt; és amikor egyszer csak eltűnik a sziklák rengetegébe. Itt tudatosult bennem az, hogy a sensei nem véletlenül mondta azt, hogy eddzük a csapatmunkánkat. Most már értem; tudom, de sajnos már későn jöttem rá. Bár visszamehetnék az időben, hogy mindent jóvá tegyek! Bár elfogadtam volna a döntéseit, tapasztalatait! – Gondoltam ezekre, miközben egy könnycsepp kigördül a szememből. Hogy érts, a fájdalmam el kell mesélnem, hogyan kezdődött minden.

Évekkel ezelőtt, pontosabban 4 évvel ezelőtt, egy küldetésünk volt a Kannabi-hídnál. Fel kellett robbantanunk a hidat, hogy az ellenség ne tudjon betörni az országba. A küldetés közben Rin-t elvesztettük, de talán miatta fogtunk össze először és utoljára Kakashi-val, még pedig azért, hogy kimentsük a fogságból. Ez szerencsésen sikerült, bár egy hajszálon csüngött az életünk. Ezután viszonylag egy hosszabb szünetünk volt, majd egy évvel később a végső csatánkat vívtuk Sziklarejtekkel. Ebben a csatában történt az a tragikus esemény, ami miatt rémálmaim vannak. A csata után sötét gondolataim voltak. Talán Rin miatt nem tettem azt, amit akartam, de még sokszor nem bírok a szemébe nézni, mivel miattam halt meg az a fiú, akit szeretet. Ezt tudom és végre elfogadtam. Túlságosan szeretem Rin-t, és épp ezért nem akarom beleerőltetni egy erőltetett kapcsolatba. Egyelőre annak örülök, hogy rám néz és képes velem beszélni.