Csak meg ne tudja •Befejezett•

5.fejezet

  Értetlenül meredek hűlt helyére. Csak én képzeltem most ebbe túl sok mindent, vagy tényleg volt valami kapcsolat most?  

Végül csak vacsorát készíteni mentem le és a "jegelés" ellenére feldagadt szemem egy kicsit és el is színeződött.

-Jól nézel ki- tette szóvá bátyám vigyorogva. Az egyik kezén az ökle be volt fáslizva és át is öltözött. 

-Most mit mondjak? Hozott anyagból dolgozom- felelem halkan kissé elmosolyodva. 

Elkezdtem a hűtőből előpakolni a hozzávalókat, majd nekiláttam. Idő közben a mamlasz idősebbik is csatlakozott és segített szeletelni vagy épp kevergetni valamit

-Apa? Merre van?- nézek hátra a vállam felett a nappali felé, ahol általában ülni szokott

-Asszem azt mondta elmegy egyet levegőzni- von vállat érdektelenül én pedig válaszul csak aprót szusszantok kicsit talán csalódottan- Mer'?

-Ahh csak szerettem volna kérdezni tőle valamit- vágom rá zavartan és koncentrálok, hogy legalább ne vágjam el a kezemet

-Azt hogy járhatsz-e önvédelmi órára? Mert sze'ntem azt nem kell megkérdezned- harap bele egy almába és felül a konyhapultra- tuti belemegy- próbálkozik teli szájjal

-Uhm...nem ezt...-sütöm le a szemeimet

-Te! Holnap nem jössz el velem moziba?- harap újabbat- Sammy-t akartam elvinni, de szakított velem és már megvannak a jegyek

-Szakítottatok?- kapom fel a fejem mire egy vállrándítást kapok válaszul

Sammy, becses nevén Samantha. A bátyám híres neves nagy szerelme. Három hosszú évig voltak együtt bár egy igazi hercegnő. Apával nyíltan utáltuk, de nem mondhattuk meg a bátyámnak, hogy ne legyen vele, mert annál jobban vele akart volna lenni. Apát is tiltották anyáktól, erre megkérte a kezét. Apa tanult a saját kis "esetéből". 
Én kicsit talán jobban utáltam ezt a lányt. Nem tartottam a bátyámnak méltónak. 

Hozzá senki se méltó. Ő az a férfiú, akit talán jobban szerettem, mint kellett volna.

Mondjuk úgy, hogy tök más dolgom lenne, but I don't care. I love it *énekel*