Csak meg ne tudja •Befejezett•

24. fejezet

Mikor hazaértünk, egy utcával odébb elbúcsúztunk, hogy, majd ne apa és a szonszédság szeme láttára kelljen. Természetesen szinte ajtóig vitt, de apa már nyitotta azt, így egy rövidke szia után kiszálltam és mint a jó gyerek spuriztam be a házba.

Hangtalanul álltam neki a vacsora elkészítésének, amelynek minden apró mozzanatát szülőm végignézett, még sem nyitotta szóra a száját, így igazán feszélyezve éreztem magam. Talán valamit elrontottam? A tudtomon kívül rossz jegyet hoztam haza az iskolából? Nem jól vasaltam reggel ki az ingjét? Túl sok öblítőt használtam? Mi a baj? Mi a baj??? Persze kimondatlan kérdéseim nem leltek válaszra. Keserédesen, de tálaltam, amint elkészültem.

Egész étkezésünk alatt egyedül az evőeszközök és a tányérok koccanása esetleg apa néhai szusszanása adott némi alapzajt. Nem tudom hogy kellene megtörnöm. Ha meg is szólalnék valószínűleg nem reagálna. Mindig így büntetett minket. Egyszerűen átnézett rajtunk, amikor valami rosszat tettünk, akárhogy sírtunk vagy könyörögtünk neki, hogy had halljuk a hangját. Taurus ezt idővel megtanulta kezelni, ilyenkor ő is bevágta a durcát és azon folyt a verseny, ki bírja tovább. Rendszerint bátyám vesztett, mert valahonnan pénzhez kellett jutnia hónap közepén, ha csak a végén kapott fizetést.

A vége felé már teljesen feladtam, hogy egyáltalán ma hallom még a hangját. Felkeltem, majd elmosogattam magunk után. Két kar fonódott derekam köré és egy áll érkezett vállamra. Persze felismertem. Nem abból, hogy csak mi ketten vagyunk a házban. A kölnije. Anya halálakor lecserélte, azóta csak ezt használja. Borostája, mit előszeretettem szeret hordani. Halk, egyenletes szuszogása, ami a nyakamat éri.

- Bár mellettem maradhatnál örökre- suttogta nekem pedig megálltak kezeim.

- Veled leszek ameddig csak tudok- feleltem kissé bugyután. Nem értettem, miért bukott ki ez pont most belőle.

Ő csak összehúzta magát és szorosabban ölelve magához aprót bólintott. Tehát nem ezt a választ várta.

- Apa- töröltem meg a kezeimet- szeretlek- suttogtam. Válaszul csak egy szusszantást kaptam és hajborzolást. Mire hátranéztem már nincsen ott csak dolgozószobája ajtajának csukódását hallottam.

Lemondóan sóhajtva vettem az irányt szobám felé. Kötelességtudóan megcsináltam a házimat és tanultam holnapra. Este még chateltem Taurussal elalvás előtt. Megint értem akar jönni az iskolába és ez boldoggá tesz. Itthon akarom már tudni, hogy bármikor átmehessek hozzá, vagy ő jöjjön hozzám. Vacsora közben hallgatni szeretném a napját, reggel az álmos hangját. Együtt aludni, a karjaiban pihenni, filmet nézni a kanapén vasárnap. Látni a pocak vakarását, ha egy kiadós kajálás után felébred szundijából. Borostás arca simogatását látni, miközben azon gondolkozik ráér-e még egy napot vagy már nagyon feltűnő.

Mondanom sem kell, az éjszaka megint csak nem aludtam. Küzdöttem a rámtörő hiányával.

Reggel rutinosan bepakoltam az iskolatáskámba, elkészültem és csináltam apának reggelit. Megvártam amíg ő is elkészül és bevitt az iskolába. Elköszöntem tőle, majd megvártam amíg elhajt. Sarkon fordultam és indultam be a kapun, mikor telefonom csörgése megütötte a fülemet. Komótosan előhalásztam a készüléket, meglepődve véve tudomásul, hogy bátyám neve villog idegesen a kijelzőn.

- Baj van?- estem egyből kétségbe felkapva a hívást.

- Nem...csak hallani akartam a hangod...jól áll ez a nadrág- közölte mintha tök normális lenne, hogy a testvéred megbámul.
- Ha megfordulsz kicsi csillag akkor itt állok mögötted- mormogta mély hangján.

Levegő után kaptam és persze azonnal megpördülve ugrottam a karjaiba. Letette a telefont és elkapott.

- Mit keresel itt?- nyüszögtem pólójába, bár így alig értette.

- Érted jöttem- felelte egyszerűen, nekem pedig hajam tövéig szaladt a szemöldököm.
- Lépjünk le. Menjünk el a tengerhez...vidámparkba...akárhova. Csak töltsük együtt ezt a napot- kérlelt én pedig gondolkodás nélkül rábólintottam.

Mosolya szétterült arcán, fél kézzel elengedett és kinyitotta nekem a kocsija ajtaját. Engedelmesen szálltam be a járműbe és izgatottan.

Sosem lógtam még. Ez az egy mondat lebegett a szemeim előtt, mialatt becsatoltam a biztonsági övemet.

Apa ki fog nyírni. Megéri? De még mennyire.

- Biztos?- kérdezte a kis hang. Nyeltem egy nagyot hisz azóta nem találkoztam vele, hogy szerelmet vallottam, de akkor viszont láttam. Körbepillantottam és a hátsó ülésen leltem rá. Ott ült, ő is becsatolt övvel és csak szomorkásan mosolygott rám.

- Biztos- feleltem neki és elnémultam, hogy beszállt Taurus is. Kinéztem az ablakon így próbálva száguldó pulzusom csillapítani inkább kevesebb mint több sikerrel. Valami nincs rendjén. Ha biztosan megéri, akkor miért nem tudok lenyugodni? Miért van ennyire bűntudatom már most? Még kiszállhatok. Még kiszállhatok és mint a jó gyerek bemehetek az iskolába többnyire csak melegedni, de a jelenléti ívem nem csorbulna ilyen kis hülyeség miatt.

- Akkor? Hova menjünk?- nézett rám az idősebb.

- A tengerpartra- vágtam rá a szemeibe nézve.

Itt még nem tudtuk, hogy történni fog valami, ami az egész további életünkre kihatással lesz.

Köszönöm, hogy ennyit vártatok és bocsi ezért...izé... köszi a 20 ezer olvasót ❤❤ Lassan (de biztosan) közeledünk a végéhez is. Megpróbálom a maradékot gyorsabban hozni. Szeretek mindenkit😌