Csak meg ne tudja •Befejezett•

❤ Extra ❤

Marcus szemszöge

Édesanyám mindig azt mondta, bánjak másokkal úgy, ahogy szeretném, hogy velem bánjanak. Jó tett helyébe jót várj. Szemet szemért fogat fogért, meg a többi sok közhely. Így belegondolva igaza volt. Kár, hogy akkor, amikor ezeket nyomta a képembe, kinevettem ahelyett, hogy figyeltem volna rá.
Hiába szeretném Aiden boldogságát, mindennél jobban akarom, hogy azt mellettem lelje meg. Talán ezért is tiltottam el Taurustól. Beállíthatnám, hogy én voltam a szenvedő fél, de ez nincs így. Mármint igen, fáj, hogy nem engem tekint annak, aki mellett boldog lehetne, de tudom a bátyja úgy lehet boldogabbá is tudja tenni mint én, mégha nem is akarom ezt hangosan bevallani. Végtére is csak egy öregember vagyok, már nem tudnám azt nyújtani neki amire vágyik vagy megérdemelné.
Kiskorában nagyon sokat volt a bátyjával és anyja elvesztése után, mintha ez megszűnt volna. Állandóan rajtam lógott, ha nem, akkor pedig próbálta az anyja helyét betölteni. Tudtam arról, hogy amikor Taurus részegen hazajön, letámadja szerencsétlen fiút, ő meg nemcsak hagyja magát, hanem bele is megy. Ezt pedig mégrosszabbul fogadtam. Végtére is ott voltam neki én. Aki vigyázott rá és mindentől óvta. Az, hogy ők ketten elszakadtak egymástól mégközelebb hozta őket.

Sokat nosztalgiáztam ebben a kritikus időszakban. Arról, hogy milyen szép kis család voltunk és milyen könnyen széthullott az életünk egy csettintés alatt. Mintha valami magasabb erő vagy felsőbbrendű lény nem szeretné, hogy mi együtt, boldogan és békében élhessünk. Vagy tényleg én voltam az, aki megakadályozta, hogy az édesanyjuk nélkül hárman összetartóan és konfliktusmentesen éljünk tovább. Lehet ténylegesen én voltam az. Nem éreztem magam egésznek. Nem voltam senki által szeretve, pedig az a legcsodálatosabb érzés. Szeretni és viszont szeretve lenni. Aiden pedig ezt megtagadta tőlem. Nem kért a szeretetemből, ő pedig nem szeretett. 'Utál',hiszen ő is kimondta. Ezért történt a karambol. Hónapokkal ezelőtt. Van a filmekben az a bizonyos jelenet, hogy a főhős ilyenkor kilép a testéből. Na, közel sem. Olyan volt, mint egy hosszú álom. Gyakran hallottam a körülöttem levőket- igaz csak tompán-, de volt olyan, hogy akár órákig csak lebegett tudatom a csendben. Hallottam hogy Aidenék minden nap kérlelik az orvost, hogy még tartsanak életben és engem, hogy ébredjek fel. De egyszerűen nem megy. Túl sok idő telt már el. Nem érzem képesnek magamat semmire.

Egy valamit becsülök. A két fiam végre boldogságban egymásra talált. Azért bánom, hogy nem tudtam jobb apjuk lenni. Hogy nem voltam ott, amikor kellettem volna. Azt, hogy mind a kettejükkel haragban váltam el. Elbuktam, mint férj és apa. Csak remélni tudom, hogy valamikor megtanulnak megbocsájtani nekem.

Amint kilépett a két fiú a szobából, úgy hagytak alább, majd múltak el az életjeleim. Amilyen szépen lassan növekszünk magzatként és születünk meg kisbabaként, a halál éppúgy gyorsan ér minket. Nem váratlanul, olyan furcsa nyugodtsággal. A testet egy furcsa melegség járja át és nyugalom lesz úrrá rajta. Az izmok elernyednek a vonások pedig kisimulnak. Szeretném azt hinni, van élet a halál után, hogy ezután jobb apjuk legyek és bár közvetetten, de segíthessem őket a továbbiakban.

Ez is elérkezett, közel 9 hónap után 😏. Bár magára a fejezetekre nem vagyok büszke, a lezárásra és összességében azért egy kicsit mégis. Köszönöm, hogy velem tartottatok eddig, remélem ezután is. Lassan,de biztosan jön a Sasha folytatása is. Boldog Új Évet 💕