Csak meg ne tudja •Befejezett•

9.fejezet

Hello, hello~ 

Csak gyorsan: köszönök mindent ( 109. hely woaaaah kami-sama~ ( ͡☉⁄ ⁄ ͜⁄ ͜ʖ̫⁄ ⁄ ͡☉) ) és a 'Sasha'-val egyszerre várhatóak a fejezetek, mert miért ne alapon, persze lesznek kivételek... hm.. lássuk csak....Nem lesz valami hosszú, várhatóan egyik rész sem...ja igen: csillag rendszert ismeritek, használjátok a komment szekciót, szeretek mindenkit <3 Puszi a pocitokra.

-Hol vagy?- suttogom magam elé

Közelebb, mint hinnéd.

Bevallom, féltem. Nem tudom ki vagy mi lehet a szobámba és, hogy hogy érti azt, hogy közelebb van mint hinném... Csak imádkozni tudtam, hogy ne másszon elő az ágyam alól vagy esetleg nézzen rám a takaróm alól, amit bizonytalanul, de megemeltem. Csak magamat láttam és meztelen reszkető lábaimat. Oké akkor itt nincs. Leeresztem a takarót magamra és mélyet sóhajtok.

Nem fogsz megtalálni...

Szinte hallom, hogy vigyorog. Azzal az igazi kiállhatatlan, undorító, magabiztos mosollyal.

-Mi? Miért?- nyösszentem nyelve egy nagyot és félve lehunyom szorosan a szemeimet.

Mert én te vagyok.

Közölte egy kuncogás kíséretében, nekem pedig elkerekedtek a szemeim. Lassan ideje dilidokit felkeresnem. Hangokat hallok. Nem biztos, hogy jót jelent, ha éjjel fél egykor a halott anyámmal és magammal beszélgetek. Talán kezdek beleőrülni a szeretett személyem hiányába.

Igaza volt anyádnak.

-Ne ismételgesd magad! Inkább mondd meg miért!- akadok ki felülve és átkarolva a lábaimat. Nem kellene vele beszéljek. Nem kellene hagynom, hogy belefurakodjon a gondolataimba és lássa, ahogy szétesek. Bár, ha hihetek a szavának, akkor magam elől nem tudom az érzéseim takargatni.

Mert nem szeretheted.

-Mondj valami újat- forgatom meg a szemeimet

Mit gondolsz, hogy reagálna, ha megtudná?

-Nem tudom- sütöm le a szemeimet- Nem remélem, hogy viszonozza...inkább csak azt, hogy nem utál meg...annyira- lehelem

És Ő?

-Ki Ő?- pillantok körbe értetlenül

 Az apátok...Ő hogy fogadná, hogy beleszerettél a bátyádba?