Csak meg ne tudja •Befejezett•

15.fejezet

-Büszke vagyok rád- szólt hozzám apám talán utoljára és én mégsem néztem rá.

Összeszorított ajkakkal hagytam el a szülőházamat és léptem ki a szakadó esőbe.

Csak sétáltam. Bolyongtam és nem láttam célom magam előtt, mint addig. Nem éreztem, hogy ebből most van kiút. Tulajdonképpen nem éreztem semmit, pedig kellett volna. Fájdalmat. Csalódottságot és talán egy kis szégyent és én mégsem... mégsem éreztem sehogy se magamat, ez a tény pedig eléggé aggasztott.

Ránéztem még egyszer a névjegykártyára, memorizáltam a címet, aztán öntudatomon kívül eredtek meg a lábaim és vettem arra fele az irányt .

Scarlet. Hol hallottam én már ezt a nevet?

Egy ajtó elé értem és kopogtam. A testem magától cselekedett, lelkem talán ott sem volt. Megláttam édesanyám testvérét és én nem reagáltam. Felnéztem rá és csak néztem. Nem tudtam miért jöttem. Egyszerűen csak fáztam és éhes voltam, na meg, azért szeretnék legalább egy kanapén aludni a kemény pad helyett a parkban.

-Bemehetek?- kérdeztem erőtlenül az idegen nőtől, aki -mintha már várt volna- félrelépett az utamból. Becsoszogtam az előszobába és ott rúgtam le magamról elázott, elnyűtt cipőimet. 

Nem beszéltünk, csak megmutatta nekem a fürdőt, ahol levetkőztem, engedtem egy forró kád vizet és próbáltam rendezni a gondolataim. Már ha lettek volna, de nem voltak, így csak ültem és néztem, ahogy velem szemben a csap ráérősen csöppen néha-néha egyet. Ha víz lennék az emberek örömet találnának bennem. Megtisztítanám őket a sok mocsoktól, életet mentő folyadékot jelentenék nekik. Esnék a virágokra, esnék a vetésre, esnék a tározókba. Esnék és csak esnék, míg el nem fogynék. Sokan utálnának, szidnának, én mégis boldogan csordogálnék  le egy színes esernyőn.

Kintről halk sustorgás hallatszott, de csak egy hangé, így feltehetőleg telefonált.

-Igen, itt van. Most egy forró kád vízben ül. Csinálok neki teát és szerzek száraz ruhát. Ne aggódj, mindent megteszek, hogy itt maradjon- suttogta, végül engem elnyomott az álom. 

Mikor felkeltem már nem voltam annyira tompa, mint addig. Mondjuk továbbra se nagyon fogtam fel vagy érzékeltem néhány dolgot, de szerintem ennyi azért belefér. Lassan lelépdeltem a lépcsőn abban az egy szál boxerben és pólóban ami rajtam volt és a konyhába indultam. Scarlet, édesanyám testvére nekem háttal állt és levest főzhetett éppen, mert igencsak kavargatta, közben pedig egy dalt dúdolt, amit anya régen, majd apa vette át tőle egész rövid időre. Lehunytam a szemeimet miközben elárasztottak az emlékek. Nem vettem észre mikor hagyta abba, de a következő pillanatban már felém fordult.

-Felébredtél?- kérdezte egy szelíd mosoly kíséretében, mire vállat vontam és leültem az asztalhoz álmoskás fejjel- Most lett kész a leves, szedek neked hűlni. Remélem, azért nem fáztál meg.- nézett végig rajtam szomorúan, majd folytatta, amikor nemleges választ kapott

-Nem kérdezek semmit, nem is erőltetem, majd elmondod, ha egyszer szeretnéd. Addig is... Szeretnél itt lakni nálam?