Csak meg ne tudja •Befejezett•

19. fejezet

-Undorító- ejtettem el gondolkodás nélkül. A következő pillanatban egy apró kéz csattant arcomon és öcsémnek hűlt helye volt.

Megesik, hogy az ember száján csak úgy kiszaladnak a dolgok. Velem is ez történt, mással is biztos megtörtént...mégis... ez egy olyan dolog, minek sosem szabadott volna. Vagy legalábbis nem ebben a helyzetben és nem ebben a szövegkörnyezetben.

Nem tudom hogyan kerültem haza, de már apa állt előttem és az arcomba bámult.
-Annyi feladatod lett volna, hogy kifaggasd és haza csábítsd!! Erre Scarlet felhívott, hogy sírva futott be a szobájába... mondd csak Taurus...mit tettél az öcséddel?- esett nekem. Utolsó kérdése vészjóslóan csengett.

Mit tettem. Hogy én mit tettem? Én semmit se tettem. Ő mit tett sokkal inkább. Na de ezt nem vághatom apám arcába.

- Csak egy kicsit...összezörrentünk- simítok kellemetlenül a tarkómra.

- Na jó. Mi történt?- ül vissza a kanapéra egy fáradt sóhaj kíséretében. Most mondjam el, hogy az öcsém szerelmet vallott nekem? Hogy az élet vizsgáján megbuktam, mint nagytestvér? Apa régen azt mondta, "alkohollal élni, ugyan azt jelenti, mint szerelemmel. Egy darabig mindkettővel jó, de utána szétesel. Az egyiket kialszod, a másikat viszont nem". Talán erre gondolt. Csakhogy én nem csak a szerelmemet vesztettem el, hanem az öcsémet is.

Egy laza fejrázással végül visszavonulót fújtam és feliszkoltam a szobámba. Kellően utálom magam, nem kell, hogy még más is rátegyen egy lapáttal. Ha arra gondolok, mit érezhet most Aiden sírhatnékom támad. Csakhogy már rég nem sírok. Talán anya halálakor döntött úgy a könnycsatornám, hogy ő nem akar ilyen feleslegesen dolgozni.

🐩 Aiden szemszöge 🐩

Egy darabig nem fogtam fel merre is futok valójában. Haza. Már amennyire nevezhetem otthonomnak azt a kölcsön szobát, de jelen pillanatban az akkora menekvést és védelmet jelent számomra, ami talán szavakkal ki se fejezhető.
Nagynéném minden kérdését és érintését kerülve rohantam a szobába. Gondosan bezártam az ajtót - kétszer leellenőriztem - majd az ágyamba vetettem magam.

Nem értem miért reagált így. Jó persze, nem egészséges, hogy gerjedek a bátyámra, de akkor se kellett volna ezt mondania. Mikor eljöttem, reméltem, hogy ha elmondom neki hanyadán is állok, akkor találunk rá valami megoldást. Végülis...ez is egy megoldás. Amint nagykorú leszek valószínűleg az országot is elhagyom, ahova ez a szégyenfolt köt. Annyi minden mást mondhatott volna... például, hogy ő nem tud így érezni vagy, hogy neki Sam az egyetlen... de ő undorítónak nevezett. Ez tény, de megint más hallani, mint tudni és hallgatni róla.

Napokra bezárkóztam a szobába. Néha éjszaka kiszaladtam egy üveg vízért vagy valami nasiért, de semmi érdemleges étkezést nem végeztem. Scarlet párszor megpróbált beszélni velem, de inkább csak hozzám sikerült. Sokszor hallottam, hogy vendégünk jött, olyankor is próbált kicsalni a rokonom, de akkor annál inkább bent akartam maradni. Úgy éreztem tudja. Hogy mindenki tudja. Megalázva éreztem magam és félek, ha kimennék, még körbe is röhögnének. Így aztán maradtam. Maradtam és vártam. Talán a halálra. Talán anyámra, vagy újra arra a hangra. De úgylehet inkább csak Taurust vártam. Ezek ellenére én vártam őt és vágytam rá. Arra hogy ajkai végre az enyéimet becézzék. Arra hogy nagy, férfias markával a hajamba túrjon, testével lefeszítsen az ágyra. Titkolózzunk apa és a világ elől. Az összes gondolatára és szavára, minden mozdulatára. Újabb sírhatnékom támad, ha ezekre gondolok, mert ez sosem fog megtörténni.

Akkor megint kopogtak, megint végig kell hallgatnom a prédikációt, a könyörgést és kérlelések hadát.

Ez mind viszont elmaradt.

Nem volt hegyi beszéd, könyörgés se kérlelés. Csak csend. Feszült, de számomra olyan nyugtató, mint egykor anya ölelése. Aztán megszólalt...

Helló bogyók...most jöhetnék itt a kifogásokkal, hogy újra beteg vagyok ( vagy még mindig?) , hogy sok volt a tanulni való, irói válság volt és hasonlók, de szerintem megkíméllek titeket. Direkt nincs kiírva mikor várhatóak részek, mert megmondom őszintén, ha egy kicsi nyomást is érzek, az agyam hajlamos arra, hogy olyankor kikapcsol...mindegy is, igyekszem a kövivel, puszi a pocitokra 😘