Playroom. /Befejezett/

43.

Jimin pov.

-Namjoon!- nyitottam be közös irodánkba ahol a férfi papírhalmok között pihent az irodában található kanapén. Történetesen elaludhatott tegnap éjjel, ki tudja hánykor, lehet, hogy az éjjel neki az öt perccel ezelőtt volt, és annyira már ismerem, hogy tudjam -sajnos- tényleg lehet, hogy két napja először most feküdt le aludni.

Arcára a nyállal együtt egy szerződés is ráragadt, így azt óvatosan leemeltem onnét, majd a többi körülötte heverő holmit az asztalára pakolgattam, valamiféle szisztéma alapján.
Próbáltam a különböző cégek szerződéseit, illetve egy-egy partnercég még kibontatlan válaszleveleit kupacokba rakosgatni, kisebb-nagyobb sikerrel.
Asztala üres felére púpoztam mindent, hisz a másik fele úgynézett ki, mintha tornádó sepert volna rajta végig, de nem nyúltam hozzá, holott szúrta a szememet. Nyilván van logika abban amit tesz, hiszen annyit dolgozik vele. Hiába egy katyvasz az egész kívülről, lehet, hogy neki ez a rend, amiben kiigazodik.

Leültem a férfi elé, a vele szemben található kanapéra -ami eddig nem volt itt, de már van- és nézni kezdtem békés arcát.
Enyhe mosoly kúszott arcomra, mert látszott, hogy nyugodt, hogy semmi bizonyítási vágy nem hajtja, hogy nem akar a munkájába fulladni, csak a meggyötört külsőt lehet látni, aki mégis békésen alszik, akárcsak egy angyal.

Leültem a laptopomhoz, és egy tegnapról megmaradt szerződést kezdtem újra átnyálazni, biztos ami biztos, semmi probléma ne adódjon.
Nem szeretném, ha Nam valami miatt mégis elrontaná ezt az egészet, amiért ilyen keményen dolgozik.

×××

-Jimin?- hallottam meg hátam mögül a rekedtes, fáradt hangot.

-Jó reggelt.- nevettem rá, hiszen haja akárcsak egy madárfészek, ugyanakkor mégis sokkal jobban esik őt így látni, mintha hullafáradtan, karikás szemekkel próbálná eljátszani a tökéletes főnök szerepet.

-Miért nem keltettél fel?- mérgelődött, majd felült az alváshoz nem épp kényelmes kanapén, és szemeit kezdte dörzsölgetni.

-Örültem, hogy alszol.- mondtam határozottan, ő pedig egy keserű kis mosollyal arcán bólintott, majd leült az asztalához.

Hihetetlenkedve néztem szemeteskukája felé, hiszen nagyon sürgött körülötte. Tele volt a kis kosár kávéspoharakkal, amelyek mind teljesen üresek voltak és egy újabb fehér, üres poharat próbált a kupac tetejére helyezni -amit kitudja honnan sikerült előhalásznia-, miközben minden szerencsétlen próbálkozása után felmordult és egy "rohadjon meg az egész" mondattal reagálta le, és próbálta újra.
Egy biztos, amilyen türelmes Namjoon így 'korán' reggel, olyat én még világéletemben nem láttam.
Megelégelve, hogy nem sikerült azt a bizonyos félkész művet befejezni, az üres kis poharat a csordultig telepakolt kuka mellé tette, ezzel kiformálva egy tökéletes posztmodern művészképet, eskü, ebből meggazdagodhatnék.

Felpattant és a kávéfőzőhöz lépett, majd egy keménypapír pohárba töltött magának egy jelentős mennyiséget, és azonnal kortyolgatni kezdte.
Elképedve néztem, ugyanis úgy itta azt a fekete löttyött, ahogy én szoktam reggelente a vizet.

Mielőtt még vissza léphetett volna, hogy egy újabb adaggal töltsön magának útjába álltam és nemlegesen megráztam a fejemet, jelezve, hogy mégegyet nem ihat.
Annyi koffein van egy pohár kávéban, hogy nincs szüksége belőle többre.
A szervezetét saját maga akarja megölni, csak azért, hogy megmutassa, hogy igenis érdemes élnie, de azthiszem, ha ezt sikerül kiküzdenie magának, nem a halál a következő úticél.

-Menj odébb Jimin.- sóhajtott fáradtan én pedig önmagamat ismételve, akárcsak egy bólogató kiskutya, ráztam a fejemet nemlegesen.

Kikaptam a poharat a kezéből, majd az asztal túloldalára futottam, ő pedig utánam eredt.
Nevetve rohangáltunk az irodában, mint két kisfiú, aki beszabadult az édesapjuk munkahelyére.