Playroom. /Befejezett/

30.

Jimin pov.

-Tulajdonképpen..- sétáltam be mindenféle bevezetés nélkül Namjoon és már saját irodámba.- Mióta lakom nálatok?

Az írás közben megállt a toll a kezében, majd szépen lehelyezte az asztalra.
Nem válaszolt, csak nézett rám.

-Megmondtam, hogy nem akarom őt látni..- mondtam a fejemet nemlegesen rázva, hogy eszébe juttassam, mi is volt  kikötésem a munkával kapcsolatban.

-Muszáj. Látnod kell egy kicsit is, hogy milyen az az igazi Min Yoongi.- taglalta érveit lassan és érthetően.- Illetve, gondolom többet lesz az irodában, hogy tudja, hogy miattam laksz ott, nem pedig miatta.

Úgyéreztem nem érdemes vele veszekedni, idősebb nálam, a főnököm, ezáltal gyakorlatilag a pénzem, így értelme lenne egyetalán? Nem, valóban nem.

Legyintve zártam le a témát, majd leültem az asztalomhoz és gondolkodni kezdtem, gyakorlatilag semmi dolgom nem volt, csak ott ülni, már-már halálra unom magam.

-Ezt vidd át Yoonginak.- dobott egy mappát előrébb asztalán Namjoon, majd visszabújt az általa olvasott sorok közé.

Sóhajtottam.
Az amit kértem, ennyire kibaszott nehéz kérés? Ennyire lehetetlen, hogy ne kelljen őt látnom?

Azt a pár méter távolságot egy csiga sebességével szeltem át, majd lassan a kilincsre fogva benyitottam a helyiségbe, ahol a másik iroda ellentéte fogadott.
Egy fetrengő Yoongi a kanapén miközben a kezében lévő tollnak szenteli minden figyelmét.

-Uhm..- adtam hangot jelenlétemnek, hiába csuktam be elég hangosan az ajtót, semmi választ nem kaptam.

-Tedd az asztalomra.- mondta, miközben továbbra sem ült fel vagy nézett irányomba.

-Letettem.- mondtam, majd vártam egy olyat, hogy elmehetsz vagy hasonlót, vártam, hogy Yoongi ismét a toppon legyen, hogy ismét elmondja mit tegyek, hogy szabályozzon, de nem tett semmit.

-Miért vagy ilyen?- kérdeztem magamtól suttogva, amit a néma csendnek köszönhetően meg is hallott.

-És, te miért dolgozol neki?- tette fel kérdését, nem volt határozott, nem volt elszánt, csupán kérdezett, úgy, mint akinek mindegy, hogy tudja e a választ.

-Nem mindegy?- kérdeztem kissé megfeszülve, ugyanis elé tárni a gondolataimat és kiadni magamból mindent semmi értelme, főleg nem neki adni ki magamból mindent, az végképp baromság.

-Az én válaszom is ugyanez.- mondta, majd letette a tollat a kezéből és felült a kanapén, majd körbe nézett az irodában, és megakadt rajtam a szeme.

-Narancssárga.- utalt hajam színére, majd maga elé meredt.- Nekem is ideje lenne váltanom, valami kifejezőbbre.

-Milyenre?- néztem rá, mire ő csak egy félmosollyal nézett vissza rám.

-Feketére.

Őrjítően állna neki ez a szín, de miért épp fekete, amúgy is sápadt, mostanában egyre karikásabb szemeit csak jobban kiemelné.

-Szőkére szavazok.- jelentettem ki, majd álltam ugyanúgy az ajtóban továbbra is, mint akit megszállt valami.

Nem szólt, hogy üljek le, nem kérte, hogy maradjak, nem küldd el, pedig csak ennyit kellene tennie. De miért érzem jól magam, hogy elárult valamit a magánéletével kapcsolatban, miért örülök, hogy megmutatott magából valamit? És miért nem zavar, hogy rémkínos ez a beszélgetés közöttünk?

Namjoon lépett be mindenféle kopogást vagy effélét mellőzve, így kissé ugrottam egyet ijedtségemben.

-Jimin, mára végeztél, hazamehetsz, másoltattam kulcsot a házhoz.- mondta, mire Yoongi szemei az eddiginél sötétebbre változtak, olyan lett, mintha minden érzését el akarná rejteni a világ elől, de nem megy neki.

Gyűlölet és fájdalom mutatkozik meg gyönyörű íriszeiben.

Öljük egymást Yoongi. Ez egy rossz játék..

Yoongi pov.

-Mi közöd van a házához?- vetettem oda hanyagul, majd lábaimat felhúztam, és törökülésben terpeszkedve vártam a válaszát.

-Nálunk lakik, mától.- merő gúny csepegett hangjából ahogy kiejtette a szavakat, legszívesebben kiengedtem volna a mélyről jövő érzelmeket, felszabadítva ezzel a sötétebbik énem és ütöttem volna, amíg mozog. Próbáltam kontrollálni arckifejezéseimet, és elrejteni, a valódi érzést, a fájdalmat.

Nem akarom őt látni, nem akarom, hogy lássa mit okoz nekem a hiánya. Nem akarom, hogy Jimin észrevegye, hogy valami nem oké velem, hogy nem olyan vagyok, mint amikor még mellettem volt. Nem tűnhet fel neki.

Namjoon arcán továbbra is a vigyor foglalt helyet, ugyanis én nem szólalok már meg régóta és csak bámulom a két jómadarat egymás mellett.

-Az én házam, nem egy szálloda.- jelentettem ki egy teljesen elfogadható érvet az ellen, hogy Jimin az én otthonomba tolja be a formás kis seggét.

-Én is ott lakom, és nem a te vendéged lesz, törődnöd sem kell vele.- pimasz mosolya csak szélesedett így, hogy kissé leromboljam a hatalmát, a szívemet mélyen félredugva bólintottam egyet.

-Rendben.- ennyit tudtam kiejteni, majd felállva távoztam az irodából.

Nem érdekel, hogy már ott lakik e vagy sem, nem érdekel, hogy mit fog látni ma belőlem este, de egy biztos, nem a megszokottat. Nem rejtem el magam, már nem megy tovább, elgyalogoltam a legközelebbi noname kocsmához és útközben még tízszer meggondoltam helyesen cselekszem e, de mindegyik esetben rávezettem magam arra, miért érdemes innom, így az ajtót belöktem, utat nyitva magamnak a dohányfüsttől bűzlő, pia szagú helyiségbe.

-A legerősebbet.- mondtam, és a pultos, kövér, magas pasas már elém is tette kívánságomat.

Lehúztam.

Hasonló dolgot kéne tennem az életemmel. Le kéne húznom a wc-n..
A felállított tévhittel szemben, sosem kaptam meg azt, amit szerettem volna szülinapomkor vagy karácsonykor. Nem tudtam milyen érzés az, ha nincs mit ennem, ám azt tudtam milyen érzés szülők nélkül felnőni, hiába voltak mellettem, sosem szerettek, én csak egy utód vagyok, egy a kettő közül aki egy fontos báb lett az életük kis szórakoztató játékában.

Hiába kaptam kézhez a céget, nekem ez nem leányálom. Most, hogy apám szerint eléggé felnőttem átadta nekem a céget, ezzel az én, gyermeki kis álmaimat félresöpörve. Sosem nézte jó szemmel a zene iránti vágyaimat, de sosem gondoltam volna, hogy egyszerű igazgatóvá való kinevezéssel félresöpri azokat.

A pohárnyi italokat sorban gurítottam le egymás után, ellepte az elmém a harag és a gyűlölet apám iránt, anyám iránt, Namjoon iránt, Jimin iránt.
Utálom, hogy apám játékszere vagyok, utálom, hogy anyám egyetlen fegyvere vagyok apámmal szemben, utálom, hogy Namjoon létezik és mindenben keresztbe tesz nekem és utálom, hogy Jimin nincs mellettem.

Teljesen részegen, szédülve álltam fel a bárpulttól.
Boldog vagyok, hiszen az alkohol mámora lemgi körbe testem, véremmel keveredve pumpál agyamba, ezzel kikapcsolva józan gondolkodási képességeimet.
Elbűvölt, és megbűvölt.
Most vagyok igazán sebezhető, most vagyok őszinte, most nem kellene emberek közelébe mennem, de mégis vágyom rá. Hogy miért? Egy utolsó segélykiáltás lenne..
Egy menekülni próbáló személy ki akar szabadulni a megfelelés gátja mögül és boldog akar lenni vele.

Mert kell nekem Jimin.. Ez a büdös nagy helyzet.

€____
Annyeong!
Igyekeztem a résszel, amint látjátok nagyon-nagyon.
Kérlek szeressétek, és kommentben várom a véleményt.
Illetve hamarosan új könyvbe fogok, amit a BTS-szel tervezek. Korai még, de szívesen olvasok BTS shippeket kommentben az új könyvhöz.
Hwaiting srácok❤