Playroom. /Befejezett/

24.

Jimin pov.

Mélyen meghajoltam, amint a közel másfél órás apa-fia beszélgetés után kilépő Mr. Min az asztalom elé ért.
Még egy enyhe bólintással sem viszonozta, csak jeges tekintettel felém fordult és méregetni kezdett szemével.

Kínomban azt sem tudom mit csináljak így mégegyszer meghajoltam előtte, de ő továbbra is ugyanúgy előttem állt és nézett szótlanul.

-Neved?- kérdezte szűkszavúan, én pedig hatalmas gombóccal a torkomban köhintettem egyet, majd kihúztam magamat.

-Park Jimin.- mondtam, majd ismét meghajoltam, de már egy sokkal kisebbet, ugyanis nem szeretnék hátfájást kapni emiatt a hatalmas dominancia miatt ami belőle árad.

-És megbízható titkár vagy? Bármilyen titkot kifecsegnél a fiamról, kirúgnak és ne feledd, elég nagy a hatalmam ahhoz, hogy elérjem, hogy az életben semmi se lehess többé.- mondta szinte suttogva, majd elsétált mellettem, mintha csak egy jó kívánságot közölt volna, ám ehelyett megfenyegetett.

Ez a kis pár másodperces beszélgetés szinte az egekig vitte az amúgy idegességtől már magas vérnyomásomat, így szinte vörös fejjel ültem le az asztalhoz.

-Hozz kaját a pékségből.- vágott hozzám egy kevés pénzt a főnök, majd hátrafordult és vissza indult az irodájába.

Kissé megrökönyödve ültem, ugyanis teljesen megalázott az itt tartózkodók előtt. Még jó, hogy az iroda külön emeleten található, ugyanis így is szeretnék szégyenemben elsüllyedni, hát még úgy..

Szó nélkül felkaptam a pénzt és telefonomat kézbe véve indultam is.
Kabátot nem vettem, ugyanis annyira szíven ütött ez az egész, hogy szinte lángoltam a dühtől, amit iránta és az apja iránt tápláltam, meg minden ember iránt akiben az a vér folyik.

- Jónapot. Két kakaós csigát szeretnék.- léptem be a pékségbe, majd az idős nhölgyre néztem nem túl nagy lelkesedéssel, aki egy halvány mosoly kíséretében teljesítette kérésemet, majd egy kis kocka csokit nyomott a kezembe.

-Miért ilyen bús fiatalember?- kérdezett vissza kedvesen, én pedig mivel konstatáltam belépéskor, hogy nincs senki rajta és rajtam kívül a helyiségben hatalmasat sóhajtottam.

-Munka..kellemetlen főnök..akinek a külseje valami angyali, de a belső értékei a nulla alatt vannak.- mondtam letörve a hölgy pedig határozottan rám nézett.

-Hogy hívják, kedves?- kérdezte bíztatóan én pedig halványan elmosolyodtan.

-Jimin.- mondtam, mire ő megszorította a kakaós csigával teli kezemet.

-Beszéljen vele határozottan, ha jól vettem ki ismeri munkán kívül is valamelyest, beszéljen vele úgy, mint egy átlag emberrel.- mondta a hölgy én pedig hatalmasat bólintottam ugyanis nem mond hülyeséget, sőt, mint ember egy átlag embernek elmondhatom, hogy egy nagyon nagy köcsögnek tartom, és elásnám élve.

-Köszönöm asszonyom a tanácsot, megfogadom.-hajoltam meg az idős néni előtt, aki bíztatóan bólintott egyet.

-Ja, és hívj csak nagymamának!- mondta mosolyogva én pedig bólintottam és elindultam kifelé, majd felkészültem lelkiekben, hogy mit és hogyan fogok mondani a főnökömnek.

Az irodájának ajtaja előtt habozva álltam, ugyanis kissé bizonytalan voltam, de tudom, ha bemegyek meg kell emberelnem magamat, és tényleg megmondanom úgy isten igazából a magamét.

Beléptem a helyiségbe majd az asztalára tettem a két csigát.

-Kávéért is elmehetnél.- köpte oda a szavakat, én pedig egy hatalmas lélegzettel hátrafordultam és szembe néztem vele.

-Mégis mi a szar bajod van?!- üvöltöttem rá szinte torkom szakadtából, ő pedig meglepődve mért végig majd felállt a székéből és asztalának támaszkodott.

-Semmi, a titkárom vagy, ez a dolgod.- nézett rám én pedig leesett állal néztem rá és belülről már teljesen felemésztett a düh.

Yoongi pov.

-Mióta ez a dolgom, ha?!- üvöltött még mindig, én pedig még mimdig csodálkoztam azon, hogy ebből a srácból, hogy tudtam kihozni egy ilyen vadállatot, egy szörnyet, aki harcol magáért.

-Amióta úgy döntöttem.- válaszoltam még mindig halálos nyugodtsággal, ugyanis nyilvánvalóan a halkabb és nyugodtabb fél a nyertes a vitákban a tombolóakkal szemben, illetve így inkább megrémül és abbahagyja ezt az idióta viselkedését.

Ez a dolga, mindig is ez volt. Neki is és más titkáraimnak is, ezen eddig még senki nem háborodott fel, nem tudom neki mennyi joga van hozzá. Mivel különb mint EunJi vagy JinWoo? Miben más? Ők régebb óta itt vannak és teljesítik minden kérésemet.

-Egy titkár nem csak az asztal mögött ül és lógatja a lábát.- néztem rá szánalmasan, amire láthatóan teljességgel megfeszült.

-Tudod mit, így nem is akarok titkár lenni!- mondta majd közdlebb lépett, hogy nyomatékosítsa gondolatait.

Az agyvizem felforrt, ugyanis ő kezdte az egész játszmát, ő érte el, hogy így kelljen viselkednem vele, és még ő kér engem számon, még ő kiabál velem a saját irodámban?
Mit képzel ő magárol, nem akárkivel kiabál.
Azért ez a bájos külső sok ismeretlen oldalt rejt magában.

Lassan, de határozottan közelebb lépdeltem hozzá, majd amikor már csak pár centi választotta el a testünket egymástól megálltam és mélyen íriszeibe bámultam.

-Akkor el lehet menni, senki nem tart vissza.- suttogtam neki kihívóan a szavakat mire egy hatalmas csatanással ért arcomra a keze, majd zsibbadni kezdett az erősen megütött felület.

-Szemét.- sziszegte, azzal hátrébb lépett két lépést, majd a nyakában ékeskedő névtáblát a földhöz vágta.

Hihetetlenkedésemben nevetni kezdtem, amolyan lenézően, ő pedig a földön lévő kisebb darabokra tört műanyag tokot bámulta.
Talán végre megjött a józan esze és bocsánatot kér aztán végre elhúz azért a kávéért, ugyanis már eléggé felidegesített.

-Baszódj meg Min Yoongi!- kiáltott rám, majd kiviharzott az irodából, és hatalmas erővel becsapta az ajtaját, ami hatalmasat nyekksnt, jelezve, ha mégegyszer megismétli valaki ezt a folyamatot, felmondja eddigi hűséges szolgálatait.

Orrnyergemet dörzsölve álltam továbbra is egyhelyben a névjegy táblája darabjai fókuszálva.
Kiemeltem onnét a fényképét és nézni kezdtem, talán percekig bámultam, amikor is nyílott az ajtó.

Reményekkel telve emeltem fel a fejemet, hogy talán bocsánatot kérni jött tőlem, és hogy azért mégis látszódjon bennem a férdiasság, egy idő könyörgés után beismerjem, hogy talán én is egy kissé durva voltam.

Egy vidám Hoseok lépett be az ajtón, de amint meglátott eléggé furcsán és idiótán nézett rám, majd a kezembe szorított fényképre vezette messziről a tekintetét, ám nem láthatott belőle túl sokat, sőt, semmit.

-Baj van?- nézett rám majd közelebb lépdelt, hogy valóban rálátása nyíljon a fotóra.

Szinte villámként hasított belém a furcsa és szörnyű felismerés.
Sosem lesz ez a férfi már az ágyamban, sosem lesz újra a jófej titkárom, akinek a seggét nézegettem minden szabad percemben és már sosem gondolkodhatok azon miket tennék vele a játszó szobám ágyán...

-Elbasztam.

_______
Annyeong!
Meghoztam a részt ahogy ígértem.
FANTASZTIKUSAK VAGYTOK 15. FF KATEGÓRIÁBAN A KÖNYV. IMÁDLAK BENNETEKET❤
kérlek írjátok meg kommentbe a véleményeiteket!
Hwaiting srácok!❤