Playroom. /Befejezett/

49.

Yoongi pov.

Határozottan eljött a kedvenc 'ünnepem' napja. Szilveszter. Nem igazán nevezném ünnepnek, csak amolyan vége van az évnek, akkor csapjunk egy oltári nagy bulit, hogy az utolsó napunkra az évből még véletlen se emlékezzünk teljesen, csak halvány emlékképek derengjenek, s részegen felvett videókból állapítsam meg a már most ismert tényt; barom vagyok.

Mosolyogva pattantam ki az ágyból, majd elégedetten pillantottam a falra -tőlem jobbra- ahol fekete keretes órám díszeleg, időben keltem. Legalábbis akkor, amikor terveztem, tizenegy óra, így kellőképpen kipihentem az előző napokat. Őszintén szólva Jiminnek szerencsére tudtam ajándékot venni, de oda még nem adtam, s igazán szeretném még ebben az évben lebonyolítani, de fogalmam sincs, hogy álljak hozzá.

Szeretem őt, ez már nyílt titok, legalábbis saját magam előtt, na meg a barátaim előtt, de, hogy Jimin nem bízik bennem, abban biztos vagyok, így ezt észre sem veheti, s minden egyes felétett lépésemmel egyre távolabbinak érzem magamtól őt. Mert nekem már nem csak a teste kell, közel sem.

Szörmés papucsba bújtatom lábaimat, majd egy elégedett sóhaj kíséretében szinte levágtatok a lépcsőn a konyha irányába, ahonnan mesés illatok áradnak, mint ahogy azt már Jintől megszoktuk.

Szemeim előtt látom már a mai napi bulit, a sok-sok piát s a dübörgő zenét szinte hallom füleimben, melyet még régebben írtam..
Mondhatnám, hogy "szép idők emlékére" fogjuk azokat a zenéket hallgatni, de ez nem így van, szimplán az akkori lelkiállapotom olyasfajta világba lökött, hogy a szavak úgy folytak belőlem, akár egy megáradt folyó, s minden gátlásomat ott, a papíron s a ritmusban éltem ki, így hiába durva, de tökéletes zenék születtek.

-Jó reggelt!- léptem be a konyhába tőlem szokatlan mód, hatalmas vigyorral a képemen.

-Lekéstél a reggeliről.- hallom meg anyám éles, mosolyrohasztó hangját a konyhapult mögül.

Az eddig égiekben járó jókedvem -mely teljes valómmal ellentmondásban állt hisz' nem szoktam én csak úgy nevetgélni 'reggelente'-, hirtelen zuhant vissza a béka segge alá, s legjobb matektudásomat elővéve kezdtem számolgatni az eddig itt töltött napjaikat, és bizony, a pokol még korántsem szűnt meg házamban, s az ördög, meg annak -elviselhetetlenebb tulajdonságú- felesége, még mindig nem készülnek vissza, a saját lakásukba.

Azon kívül, hogy idegesítőek, mégcsak azt sem mondhatom, hogy a nehezen összekapart pénzemen élnek, hisz' gyakorlatilag, ha nem dolgoznék semmit, és Namjoon tenné csak, vagy esetleg ő sem, s csődbe menne a vállalat, akkor is bőségesen el tudnának még Nam gyerekei is élni abból a pénzből, amit apám 'csinált' a családnak. Nem csodálkozom egy percig sem azon, hogy elfáradt kissé ebben az egészben..sosem volt ideje a családjára ami valójában sosem volt igazán család, de azért a látszat, meg a média kedvéért, mi voltunk, s talán vagyunk is az család, amilyenre mindenki vágyik. Na ja.

-Elaludtam.- morogtam, majd leültem a konyhapulthoz, ami mögött Jin leplezetlen fintorokkal mozgott, hiszen anyám, akár egy szerető kiskutya követte minden egyes lépését, csakhogy bele is szólt azokba a dolgokba, amikhez valójában sosem értett.

Hiába szeretem az anyámat, ő egy nagyon szerencsés nő. Azon kívül, hogy intelligens még okos is, de háziasszonyként soha nem kellett viselkednie. Elég, ha szép ruhákba bújtatja testét, s haját, arcát természetellenesen szépségessé varázsolja, s 'parancsokat' osztogat a szolgáknak, kik apámékkal, a régi otthonomban élnek.

-Ma van az év utolsó napja.- mosolyog jókedvűen apám.

-Hmn.- bólintok, miközben a számba tömök, Jin egészségtelen, de annál finomabb műzlijéből még egy hatalmas kanállal.