Playroom. /Befejezett/

44.

Yoongi pov.

Unottan pillantottam telefonom órájára, majd vissza a sorok közé. Délután öt óra, én pedig még mindig ugyanazt teszem, szerződéseket olvasok, ruhákat nézek át, modelleket válogatok, a kifutó pályára keresek ruhákat, miközben újabb és újabb dossziékkal pakolják meg, az amúgy csordultig tele tömött asztalomat..fantaszzikus.
Egyszerűen már hányingerem van ettől az egész kócerájtól.

Fogalmam sincs, hogy a munka melyik felét csinálja Namjoon, de azthiszem, ez az első alkalom, huzamosabb idő óta, hogy örülök annak, hogy létezik. Legalább annyi terhet levesz a vállamról, amennyit ő megcsinál, ugyanakkor tudom, hogy őt nem a jó szándék vezérli, és nem segíteni akar, hanem ezt az egész céget akarja a saját neve alatt tudni.

Ugyanakkor szerintem apám részéről is eléggé ócska ez a próbálkozás. A Min-cég, a családi cég hogy lehetne egy fattyúé?
Régen abszolút nem értettem, hogy miért rossz az, ha Namjoon csak a féltestvérem. Kicsi voltam és örültem neki, hiszen, ha egy-egy ünnep alkalmával muszájból átjöttek, volt társaságom, de anyáink gyűlölik egymást, apánk pedig igazából egyik nőt sem szereti -se az ő anyját, se az enyémet- kitudja kivel csalja anyámat a mai napokban is.

Egy hatalmas csattanással vágódott ki ajtóm én pedig ijedten figyeltem fel a sorok közül, amiket igazából már nem is olvastam, csak bámultam és gondolkodtam megromlott viszonyomon Namjoonnal.

-Hoseok?- pillantottam rá kérdőn, aki hevesen gesztikulálva nyökögött, amiből egy szót sem értettem meg tisztán.

Bicentettem a kanapé felé, ő pedig azonnal levágta magát rá, és próbálta normalizálni levegővételét, hogy amiért -valószínűleg- befutott, el is tudja érthetően mondani.

-Gáz van.- mondta két nagyobb levegővétel között, engem pedig szinte azonnal levert a víz.

Ellentétben régi önmagammal nem arra gondoltam, hogy mi történhetett a házammal, hogy mi történhetett a stúdiómmal, a felszerelésemmel, és mégcsak nem is a szüleim vagy a cég jutott az eszembe, hanem ő.
Szinte azonnal az ajtó felé kaptam a fejemet, és némán imádkoztam, hogy meghalljam a nevetését, a dühös hangját, vagy bármi mást, ami hozzá tartozik, csal tudjam, hogy neki nem esett baja.

-Jimin jól van.- emelte rám szórakozottan tekintetét haverom.

Mintha két hatalmas súly gurult volna le a szívemről, és kissé megkönnyebbültem, azthiszem, ha neki semmi baja nem esett akkor annyira nem lehet jelentőségteljes ez a hír.

Nem is tudom igazán, hogy mikor vált ténylegesen ilyen jelentőssé Jimin az életemben. És nem is értem, hogy mivel érte azt el, amit eddig senki sem tudott. Ő is olyan átlagos volt, mint bárki más, ugyanúgy meg akartam fektetni, és magam alatt akartam tudni, de most, titkon a lábai előtt csúszok, és bármit megtennék, csakhogy a közelembe tudhassam őt, épségben.
Már nem is érdekel, hogy amiért eleinte itt dolgozott nem is kaptam meg. Ugyanakkor sérti az önbecsülésemet, hogy hiába erőlködtem nem esett hanyatt semmiféle bókomtól, es nem nyitotta szét azonnal a lábait.

Mosolyra húztam ajkaimat, ahogy leesett, hogy én mennyi energiát fektettem ebbe az egészbe, hogy magam alatt tudhassam, ami igazából csak részegen vagy öt percnyire jöhetett össze, ami nem az igazi.
De nem bánom, minden perc amit neki szenteltem egy tökéletes döntés volt, és ha csak ez a baráti kapcsolat -ami még nem létezik- marad köztünk is tökéletesen boldog leszek, csak ő is legyen boldog.

-Baszdki Yoongi, figyelsz te rám?- rántott vissza Jiminnel való képzelgéseimből Hobi.

Enyhén megráztam a fejemet, amit egy dühös, szemrehányó pillantással díjazott, majd kicsit elmosolyodott, és sóhajtott egyet.

-Szóval a lényeg, apádék nálad töltenek egy hetet.- állam minimum a padlóra zuhant és úgy lestem rá.- Holnap jönnek.

Kérlek istenem, csak ezt ne.

Jimin pov.

Már vagy fél órája ide-oda szaladgálok a boltban, ugyanis Yoongi szülei, és Namjoon édesapja mindenféle előzetes bejelentés nélkül egy hétre Yoonginál fognak csövezni.
Mindezért csak úgy nem rohangálnék kérés nélkül, de mivel már én is ott élek, így nem szeretném ha onnan illetve a cégtől is kidobnának hanyagságom miatt.

Békés karácsonyban amúgy sem reménykedtem ilyen emberek között, mint Yoongi és Namjoon.
Egymást ölik minden pillanatban, amikor csak lehetőségük adódik rá, holott ezt Nam sem szívesen teszi, és talán Yoongi sem.

-Hyung!- kiáltottam bele a telefonba, amint motoszkálást hallottam a vonal végéről.- Kell még valami?

-Rák?- kérdezett vissza Jin, én pedig fejbecsaptam magamat, majd köszönés nélkül bontottam a vonalat.

Az egész házban áll a bál. Yoongi és Hoseok takarítanak a szobákban, holott a takarító is ugyanezt teszi, de azért szerencsétlen nő egy délután alatt nem fog csodát művelni.
Taehyung aki szintén ott lakik, de isten sem tudja mi okból, -csak úgy, mint én- szintén bevásáról, csak ő hideg élelmet, üdítőt és egyebet.
Namjoon a cégnél van, ahonnan már amikor kitettem a lábamat hatalmas volt a felfordulás. Nem csoda, hiszen Yoongi is amint megtudta, hogy holnap jön a mindent kritikus szemekkel végigmérő apja, azonnal hazarohant, miközben minden ott lakót riadóztatott, szóval Namjoon minden ráeső munkát próbál befejezni, Yoongiét pedig utólagosan próbálja pótolni.
A dolgozók nem repestek az örömtől, hogy túlórázniuk kell, de amint megtudták az okot, azonnal sürögni forogni kezdtek az emeleteken.

Igazából nem lenne ez a hatalmas felfordulás, de az apja nem tudja azt, hogy az egyszemélyes lakásba -mely inkább egy palota méretű villa-, nem csak Namjoon és Yoongi, hanem rajta kívül még négy ember él.

Két hatalmas szatyorral léptem be a hatalmas házba. Ahogy körbenéztem a felfordulás szó teljes valója tárult elém, Yoongi egy hatalmas fenyőfával birkózott, és ide-oda szórta a tüskéket, amit Hoseok hangos káromkodásokkal díjazott, majd szedegette össze.

A pillanatnyi rémkép ami elém tárult, kissé mosolygásra késztetett. Sosem láttam még Yoongit ilyen édesnek. Ahogy próbálta azt az egyébként gyönyörű fenyőt megállítani, hogy díszíteni tudja, iszonyat aranyos látványt nyújt. Homlokán az izzadtság gyöngyözik, izmos kezei pedig szorosan markolják a szúrós fát, hogy az nehogy Hoseokra dőljön, miközben erőteljesen arra fókuszál, hogy megállítsa kellően.

Szemeimet nem akartam elszakítani a csodálatos látványtól, melyet Yoomgi nyújtott, de Jin hangos szitkozódása, olyan szokatlannak hatott, még ebben a felfordulásban is, hogy azonnal a konyha felé vettem az irányt a cuccokkal együtt, még kabátban és cipőben.

Mondanom sem kell, hogy a takarító hangosan átkozott, amiért a sáros cipőmben trappolok végig a konyhába vezető úton, de pillanatnyilag lefoglalt az, hogy akármi is van szerencsétlen Jinnel, azt tudjam és segíthessek neki.

Lepakoltam a cuccokat és a szitkozódó Jinre meredtem aki az ünnepi vacsora körül forgolódott.
Beálltam mellé, hogy segítek, ugyanis hiába ez a kis főzési tudás ami a birtokomban áll, nem jelent nagy segítséget, de több a semminél.

-Köszönöm.- nézett rám egy fáradt mosoly kíséretében majd az előtte sorakozó félkész ételekre és alapanyagokra vezette vissza tekintetét.

Hivatalosan is utálom Yoongi apját, ennyi galibát okozni..és kitudja mi lesz még..

___________
Annyeong!
Remélem tetszik nektek a rész, sokat dolgoztam vele.
Kérlek szeressétek.
Kommentben várom a véleményeiteket!❤
Köszönöm, ha elolvastad.
Hwaiting srácok❤