Promise

Seven☀

Madison Brooks

Halkan lépkedtem lefelé a lépcsőn. Maya mögöttem jött. Hajnali kettő van, szombat. Nem tudok aludni.
Egyszerűen nem megy.
A konyhába belépve leguggoltam Maya elé.
- Legyél jó kutya, és ne csapj zajt- suttogtam neki.
Feltápászkodtam a földről, csak egy baj volt, hogy ott volt az asztal. Bevágtam a fejem. Elég hangosan.
Maya elkezdett ugatni, nem bírtam csitítani.

- Madison? Te vagy az?- bukkant elő apukám feje az ajtóban.
- Sziia apuu- intettem neki kínosan.
- Mit csinálsz te itt, szombat hajnalban?- ásított.
- Csak ellenőríztem az asztalt. Tudod, hogy stabil-e vagy mi- vakargattam a tarkóm.
- És sikerült megállapítanod a fejeddel?- jött közelebb.
- Asszem- rántottam a vállamon.
- Jajj te bolond- nyomott egy puszit a fejem búbjára.
- Apa?- néztem bele barna szemeibe.
- Tessék?- kérdőn pillantott rám.
- Nem tudok aludni- böktem ki.
- Mi történt?- fürkészte az arcom.
- Van egy fiú- kezdtem.
- Rosszul kezdődik- rázta a fejét.
- Na igen, és ma be akar mutatni a szüleinek- rövidítettem le.
- A barátod?- ráncolta a homlokát.
- Neem, vagyis de. Nem tudom- sóhajtottam.
- Írj neki- mondta.
- Írjak neki?- értetlenkedtem.
- Ha ő is izgul, úgy mint te. Akkor egyszerre visszaír. Próba szerencse. De azért próbálj meg aludni is. Jó éjt drágám- puszilt homlokon.
- Jó éjt apu- suttogtam.

Kezembe szorongatva kapcsolgattam ki-be a telefonom képernyőjét. Nem tudtam mi lenne helyes.
Erőt véve magamon, megnyitottam az alkalmazást. De nem volt fent Kevin.
Szomorúan léptem ki a messengerből, amikor hirtelen előugrott a chatfej. Kevin írt.

Kevin: Szia. Megvagy?
Egy darabig csak néztem az üzenetet amikor megint írt.
Kevin: Hé Mad? Minden oké?
Madison: Persze. Minden király.
Kevin: Izgulsz, igaz?
Madison: Igen.
Kevin: Átmenjek?
Értetlenül bámultam a telefonom képernyőjét, majd halkan felnevettem.

Madison: Dehogy! Még csak az kéne.
Írtam le a választ.
Megnéztem az üzenetet. De nem írt vissza. Látta, de visszaírni nem képes.
Mit is hittem.
Idegesen csaptam az ágyamra.
Fenébe.
Megpróbálok inkább aludni. Majdnem elnyomott az álom, amikor hangos kopogás csapta meg a fülem.
Ijedten néztem körbe. Kinéztem az ablakon és megláttom Őt.
A fejemet rázva nyitottam ki az ablakot.
- Te normális vagy?- kérdeztem tőle.
- Persze. Teljes mértékben- mászott be az ablakomon.
- Hajnali három van- értetlenkedtem.
-És?- vágott idétlen képet.
-

Most így jobb?- tettem keresztbe kezeim.
- Igen, sokkal. Khm- köszörülte meg a torkát.
- Mi van?
- Jó a pizsid- tartotta vissza a nevetést.

Ijedten ugrottam be az ágyamba. Egy hosszabb bő pólóba voltam és alsó fehérneműben.
Nem számítottam nagyon társaságra.
A takaromat a fejemre húztam és legszívesebben elbőgtem volna magam ott helybe.
- Maddie- szólt lágyan.
- Ne szólíts így!- szóltam rá.
- Mi a baj?- kérdezte aggódva.
- Semmi- motyogtam a takaró alatt.
- Hé, kicsi lány. Bújj elő- ráncigálta le a fejemről a takarót.
- Miért jöttél ide egyeltalán? Neked nem valami szajhát kéne dugdosnod?- csattantam fel.
- Madison!- szólt rám.
- Mi van? Nincs igazam?- ültem fel.
- Nem nincsen- rázta a fejét és velem szembe letelepedett az ágyra.
- Akkor meg? Mit szoktál te ilyenkor? Én azt hittem, hogy te....
- Madison! Nem ismersz. Ne ítélj el ilyen gyorsan!- csattant fel.
- Én csak azt hittem, hogy...
-  Hogy igazak a pletykák?- ráncolta a homlokát.
Aprót bólintottam.

- Hát persze- nevetett fel kínjában.
- Kevin én.. én nem úgy értettem- próbáltam menteni a menthetetlent.
- Hát, hogy Madison? Hogy értetted?- kérdezte türelmetlenül. Ideges volt. Nagyon ideges. Állkapcsa megfeszült.
- Én csak azt hittem, hogy te is egy seggfej vagy mint a többi. De asszem félre ismertelek- rágcsáltam a szám sarkát.
- Igen? Tényleg Madison? Félre ismertél? Ejha. Nem is akarom tudni mit gondoltál rólam, mielött jóba lettünk- nézett mélyen a szemembe.
- Sajnálom- hajtottam le a fejem. Nem bírtam a szemébe nézni.
- Szánalmas- nevetett fel harsányan.
- Kevin!- szóltam rá.
- Mi van, Miss Tökéletes? És én még azt hittem, hogy te nem vagy olyan mint a többi. De, pontosan olyan vagy, mert te nekik hiszel és nem nekem! Lehet, hogy már nem vagyok szűz. De nem kúrogatok minden percbe valakit- fújta ki a levegőt.
- Kevin- fogtam meg a kezét, de ő elrántotta. Könnyes szemekkel néztem rá.
- Nem bízol bennem. A barátok bíznak a másikban- állt fel az ágyról.
- Kérlek, maradj- itt már patakokba folytak a könnyeim.
- Igen? Szeretnéd, hogy maradjak?- hajolt hozzám, hogy egy vonalba legyen az arcunk.
- Kérlek Kevin. Ne csináld ezt- szipogtam.
- Elég volt. Nincs szükségem a hazugságaidra. A szemembe hazudsz, hogy kedvelsz. Aztán meg a többieknek azt mondod, hogy utálsz. Azért mindennek van határa. Te már túlléptél rajta Madison- suttogta.
- Kevin- fogtam meg a kezét. Élesen szívta be a levegőt éríntésemtől.
- Ne nehezítsd meg. Eddig tűrtem- hunyta le a szemét.
- Elmondhatom?- szorítottam meg a kezét.
- Mit szeretnél mondani?- nyitotta ki a szemét és egyenesen az enyémbe nézett.
- Én csak... tudod..ah- hajtottam le a fejem ismét.
- Maddie- emelte fel az államnál fogva a fejem. Tekintetét az enyémbe fúrta.
- Ne szólíts így, már megmondtam- vettem el a kezem a kezétől.
Értetlenül bambult rám.
- Miért ne szólitsalak így? Ha elmondod, maradok- ült le mellém.
Szaporábban kapkodva a levegőt fordultam felé.
- Hosszú- döltem hátra, nyakig betakarózva.
- Ráérek. Még van sok időnk délutánig- dölt mellém.
- Tényleg tudni akarod? Vagy csak kíváncsi vagy?- fordítottam felé a fejem. Egy halvány mosoly jelent meg arcán.
- Érdekel, hogy mi van veled. Mindent tudni akarok rólad, Maddie- bökte ki.
Hevesebben vert a szívem és gyorsabban kapkodtam a levegőt. Hihetetlen, hogy én beleszerettem ebbe a fiúba. És csak most döbbenek rá.